Anna1 imája és meghallgattatása.Vala1 egy ember a Czofeusok városából, az egyik Rámából, melly vagyon az Efraim hegyén, kinek neve Elkána Jerohámnak fija : ki volt az Elihú fija, ki volt a Tohú fija, ki volt a Sóf Efrateusnak fija. Vala2 pedig néki két felesége, az egyiknek neve Anna, a másiknak neve Peninna. És Peninnának gyermekei valának, de Annának nem valának gyermekei. Felmegyen3 vala pedig esztendönként ez az ember az ő városából, hogy imádkoznék és áldozatot tenne a seregek Urának Silóban, holott laknak vala az Éli Papnak két fijai, Hofni és Fineás, az Úrnak Papjai. És4 vala hogy amelly napon áldozatot tenne Elkána, Peninnának az ő feleségének, és mind az ő fijainak és leányainak részeket megadja vala. Annának5 pedig csak egy részt ád vala, a szebb falatot, mivelhogy Annát igen szereti vala : de az Úr az ő méhét bezárlotta vala. Igen6 bosszantja vala pedig Annát az irígy gazdasszony társa is, és haragra ind1tja vala, búsítván hogy az Úr bézárlotta volna az ő méhét. És7 esztendőnként mind így cselekszik vala vele, valamikor az Úrnak templomába ő felmenne : bosszantja vala őtet és sír vala ő, és nem eszik vala. Mondja8 pedig néki az ő férje Elkána : Anna miért sírsz, és miért nem eszel ? micsodán keseregsz szívedben ? nemde nem jobb vagyok é én néked tíz fijaidnál is ? Felkél9 vala pedig Anna, minekutánna ettek volna Silóban, és ittak volna : Áli Pap pedig ül vala az Úr templomában az ajtófélen székiben. Anna10 pedig keseredett szívvel lévén, könyörge az Úrnak, és keservesen síra. És11 fogadást tőn ezt mondván : seregeknek Ura, ha megtekinted a te leányodnak nyomorúságát, és én rólam megemlékezel, és el nem felejtkezel a te szolgálóleányodról ; hanem néki férjfiúi magzatot adándasz : tehát én őtet teljes életében az Úrnak vallom, és soha beretva az ő fejére nem száll. Lőn12 pedig, hogy mikor szüntelen könyörögne az Úrnak, Éli figyekmez vala az ő szájára. Mert13 Anna szívében könyörög vala, csak az ajka mozog vala, de szavát nem hallják vala ; És Éki őtet részegnek állítja vala. Monda14 azért néki Éli : Valyon s meddig részegeskedel ? hagyj békét a boritalnak. Felele15 azért Anna, és monda : Nem vagyok, Uram, részeg, hanem keseredett szívű asszony vagyok ; sem bort, sem egyéb részegítő italt nem ittam : hanem az én szívemnek kívánságát öntöttem az Úr eleibe. Ne16 hasonlitsd a te szolgálóleányodat valami istentelen asszonyhoz : mert az én nagy keserűségemből és búsulásomból szólottam ez ideig. Kinek17 felele Éli, és monda : Menj el békességgel, és az Izráelnek Istene adja meg a te kívánságodat, mellyet ő tőle kértél. Ő18 pedig monda : legyen kedves előtted a te szolgálóleányod ; és elméne az asszony az ő útára és evék, és nem volt többé az ő szívében búsulás. És19 felkelvén reggel imádkozának az Úrnak és annakutánna megtérvén menének az ő házakhoz Rámába, és esméré Elkána az ő feleségét Annát, és megemlékezék ő róla az Úr. Sámuel születése és a szent szolgálatra való szenteltetése.Lőn20 pedig időforgásában, minekutánna Anna méhében fogadott volna, szüle fiúmagzatot, és nevezé őtet Sámuelnek mert monda : Az Úrtól kértem őtet. Felméne21 pedig Elkána minden háznépével, hogy az Úrnak az esztendönként való éldozatot felvinne, és fogadását megteljesítené. Anna22 pedig nem méne el, hanem azt mondá az ő férjének : Elhalasztom a felmenést, míg a gyermeket elválasztom a csecstől, és azután felviszem velem, hogy az Úr előtt forogván ott maradjon mind örökké. Monda23 azért néki Elkána az ő férje : cselekedjél úgy a mint néked tetszik, maradj itthon, míg el nem választod : csakhogy az Úr teljesítse meg az ő beszédét. Megmarada azért az asszony, és szoptatá az ő gyermekét míg kelleték választani. És24 felvivé őtet, minekutánna elválasztotta volna, három tulokkal, és egy mérték liszttel, és egy tömkő borral : és bévivé őtet az Úr házába Silóba. A gyermel pedig igen kicsiny vala. És25 megölék a tulkot, mikor a gyermeket Élihez vinnék. Ő26 pedig monda : Kérlek uram, jusson eszedbe ; mert miképen uram, hogy te élsz, szinte olly bizonnyal én vagyok amaz asszony, ki te veled itt állottam, könyörögvén az Úrnak. Ezért27 a gyermekért könyörgöttem, és megadta az Úr nékem az én kívánságomat, mellyet ő tőle kértem. Én28 is azért az Úrnak adtam őtet, teljes életében, míg az Úrnak szenteltetett lészen. És ott az Úr előtt térdre esének. Anna2 hálaéneke.Imádkozék1 azért akkor Anna, és monda : Örül az én szívem az Úrban, felmagasztaltatott az én szarvam az Úrban : Az én szájam megnyilatkozott az én ellenségim ellen ; mert én örvendek a te szabadításodban. Nincsen2 senki ollyan szent, mint az Úr, sőt nincsen senki te kivűled ; és nincsen senki ollyan erős, mint a mi Istenünk ! Ne3 szóljatok azért ennekutánna kevély szókat, és szátokból ne származzék kérkedékeny szó : mert mindent tudó Isten az Úr, és minden cselekedeteit véghez viszi. A4 kézíves erős emberek megrontatnak, és az erőtlenek felépítetnek hatalommal. A5 bétöltek a kenyérkeresésben foglalatosok, az éhezők pedig a kereséstől megszüntek, úgyannyira hogy a magtalan hét gyermeket szült, és kinek a gyermekei felesen valának, megfogyatkozott. Az6 Úr megöl, és ismét megelevenít : pokolra alávet, és ismét felhoz. Az7 Úr szegénnyé tészen, és meggazdagít ; megaláz, és felmagasztal. Felemeli8 a porból a szegényt, és a ganéjból a szűkölködöt, hogy ültesse a Fejedelmek közzé, és a dicsőségnek székibe : mert az Úré a földnek kereksége, és azoknak határt vetett. Az9 ő híveinek lábokat megoltalmazza, de az istentelenek a setétségben megnémulnak : mert az embernek nem lehet bizodalma az ő erejében. Az10 Úrnak ellenségei megtöretnek, ő ellenek mennydörgés lészen. Az Úr a füldnek határait megítéli, és az ő Királyának hatalmat ád, és felemeli az ő megkent Királyának szarvát. Elméne11 azért Elkána Rámába az ő házához ; a gyermek pedig szolgál vala az Úrnak Éli Pap előtt. Éli fiainak gonoszsága.Az12 Éli fijai pwdig valának Beliálnak fijai, és az Urat nem esmérik vala : Mert13 a Papoknak ilyen szokások vala a község között : Ha mikor valaki áldozatot tészen vala, eljön vala a Pap szolgája, mikor a húst főznék, háromágú villácskát vévén kezébe. És14 béüti vala a serpenyőbe, vagy az üstbe, vagy a vasfazékba, és egyéb fazékakba, és valamit a villácskán kihőzhat vala, a Pap magának veszi vala ; így cselekszenek vala az egész Izráel népével, kik oda mennek vala Silóba. És15 minekelőtte még a kövérit meg nem áldozták volna, eljő vala a Pap szolgája, és azt mondja vala az embernek, a ki áldozatot akar vala tenni : Adj húst ide, had süssem meg a Papnak ; mert nem veszen tőled főtt húst, hanem nyerset. Ha16 pedig azt mondja vala az ember néki : Hadd áldozzam meg először a kövérit, azután vedd el a mint szívednek kívánsága ; ő azt mondja vala : Semmiképen nem, hanem most adjad, mert ha nem adod, erővel is elveszem. Nagy17 vala ezért a szolgáknak vétkek az Úr előtt ; mert az emberek megútálják aaaavaka az Úrnak áldozatját. Sámul18 pedig szolgál vala az Úr előtt gyermek lévén : felöltöztetvén gyolcsból csinált Efód köntösseé. Az19 ő annya is pedig kicsiny köntöst csináltat vala néki, és esztendönként néki viszi vala, mikor az ő férjével felmenne, az esztendönként való áldozatnak megáldozására. Megáldá20 pedig Éli Elkánát és az ő feleségét, és mondja : Adjon az Úr néked ez asszonytól magzatot, mivelhogy az Úrnak tett fogadása szerint ezt megadá : és haza menének. Meglátogatá21 azért az Úr Annát, ki az ő méhében fogada, és szüle három fijat és két leányt ; és a gyermek Sámuel felnevelkedék az Úrnál.. Éli22 pedig igen vén ember vala, és meghallá mind azokat, mellyeket azu ő fijai az egész Izráellel cselekszenek vala : és miképen hálnának & ; az asszonyokkal, kik sereggel gyűlnek vala a Gyülekezet sátorának ajtaja eleibe. Mondja23 vala azért nékik : Miért mívelitek ezt ? Mert hallom én a ti gonosz cselekedetiteket mind az egész néptők. Ne24 míveljétek azt jó fiaim, mert nem jó hír ez, a mellyet hallok, hogy az Úrnak népét vétkeztetitek. Ha25 egyik ember a másik ellen vét, a Bíró ítéletet tészen közöttök ; de ha valaki az Úr ellen vét, vallyon ki lészen közbenjáró ? De nem fogadák az ő attyoknak szavát : mert az Úr meg akará őket ölni. A26 gyermek Sámuel pedig nevekedvén nevekedik vala, és kedves vala az Úr előtt, mint pedig az emberek előtt. Ítélet Éli háza ellen.Jöve27 pedig az Istennek embere Élihez, és monda néki : Azt mondja az Úr, vallyon s nem jelentettem é meg magamat nyilván a te atyád házának, mikor Égyiptomban a Faraó házában valának. Elválasztám28 őtet az Izráelnek minden nemzetségei közzűl magamnak a Papságra, hogy az én oltáromon áldoznék, hogy temjénezne ; és az Efódot előttem viselné. és az Izráel fijaitól minden tűzre való áldozatnak maradékát a te atyád háznépének engedtem. Miért29 hogy megtapodtátok az én áldozatimat és az én Minhámat, mellyet parancsoltam, hogy legyen az én sátoromban ? És inkább becsülted a te fijaidat hogynem mint engemet, hogy ti magatok hízlalnátok az én népemnek az Izráelnek minden áldozatinak szépével. Azért30 azt mondja az Izráelnek Ura Istene : Azt mondottam vala, hogy a te házad, és a te atyádnak háza előttem járna mind örökké ; de most azt mondja az Úr : Távol legyen az tőlem : Mert a kik engemet tisztelnek, azokat megtisztelem, de a kik engem megutálnak, megutáltatnak. Ímé31 eljönek a napok, és én elvágom a teg karodat és a te atyád házának karját, hogy ne találtassék vén ember a te házadban. És32 meglátod az Isten házának keserűségét : a jók helyett, mellyeket az Úr cselekedett volna az Izráellel ; és vén ember nem lészen házadban soha. És33 mindazáltal az én oltáromtól el nem fogyatom a te házadnépe közzűl való férjfiat, hogy a te szemeidet megemésszem és a te lelkedet keserűséggel illessem ; de minden te házadnépe ember korokban halnak meg. És34 e legyen néked jelül, melly következik a te két fijaidra, Hofnira és Fineásra, hogy minketten egy napon meghalnak. És35 támasztok magamnak hívséges Papot, ki az én kedvem és akaratom szerint cselekeszik : és építek néki állandó házat ; és jár az én megkent Királyom előtt teljes életének napjaiban. És36 lészen, hogy valaki megmarad a te házadban, előjő, és térdet fejet hajt annak egy ezüstpénzért, és egy darab kenyérért, és azt mondja : Fogadj bé, kérlek, engemet is a Papok közzé valami tisztre, hogy ehessem valami falat kenyeret. Sámuel3 először vesz kijelentést és az Úr hű prófétájának tapasztaltatik.A1 gyermek Sámuel pedig szolgál vala az Úrnak Éli előtt : És az Úrnak Próféták által való szólása akkor az időben igen ritka vala, és nem vala látható jelenés. Lőn2 pedig akkor az időben, Éli aluszik vala az ő szokott helyén (és immár az ő szemei megkezdettek vala homályosodni, és nem láthat vala.) És3 minekelőtte az Istennek szövétnekét megoltották volna, és Sámuel is aludnék az Úr templomában, mellyben az Isten ládája vala. Akkor4 szólítá az Úr Sámuelt, ki monda : Imhol vagyok én ! És5 futamodék Élihez, és monda : Ímhol vagyok én, mert te hívál engemet. És monda : Nem hívtalak ; menj vissza, aludj el. Elméne azért, és elaluvék. Szólítá6 ismét az Úr Sámuelt : És felkele Sámuel, és méne Élihez, és monda : Ímhol vagyok én, mert hívál engemet. És monda : Nem hívtalak édes fiam ; menj el, aludj el. Sámuel7 pedig még nem szokott vala az Úr szavához, és még nem tudja vala az Úrnak beszédét. Szólítá8 azért mégis harmadszor az Úr Sámuelt, és felkele, és méne Élihez, és monda : Ímhol vagyok én : mert hívál engemet. Akkor eszébe vevé Éli, hogy az Úr hívná a gyermeket. Monda9 azért Éli Sámuelnek : Menj el, aludj el, és ha szólít téged, azt mondjad : Szólj Uram, mert jól hallja a te szolgád ! Elméne azért Sámuel és az ő helyén elaluvék. Eljöve10 ismét az Úr, és megálla, és szólítá ismét mint annakelőtte, és monda : Sámuel, Sámuel ! Felele Sámuel, és monda : Szólj ; mert jól hallja a te szolgád ! És11 monda az Úr Sámuelnek : Ímé én cselekeszem néminémű dolgot Izráelben, mellyet valakik hallanak, mind a két fülök megcsendül belé. Akkor12 az időben mind azokat, mellyeket megmondottam Éli ellen, és az ő háznépe ellen, véghez viszem, elkezdem és elvégezem. És13 megjelentem néki, hogy én megítélem az ő házát mind örrökké a hamisságért mellyet jól tud : mert mikor az ő fijai magokat utálatosokká teszik vala, nem tiltá meg őket. És14 annakokáért megesküdtem az Éli háza ellen, hogy az ő háznépének hamissága soha örökké, sem áldozattal, sem Minhával el nem töröltetik. Aluvék15 azért Sámuel mind reggelig, és megnyitá az Úr házának ajtait, és nem meri vala Sámuel megjelenteni Élinek e látást. Szólítá16 azért Éli Sámuelt, és monda : Sámuel fiam : Ki monda : Ímhol vagyok én ! És17 monda : Mi lőn a szó, mellyet néked monda ? Kérlek ne titkold el tőlem, az Úr úgy cselekedjék veled és adjon jót, hogy csak egy itét is nem titkolsz el én tőlem, valamit néked szólott. Megmondá18 azért Sámuel mind azokat a beszédeket, és nem titkolá el tőle. És monda Éli Pap : Ő az Úr, és cselekedjék úgy, a mint néki jónak tetszik. Felnevekedék19 azért Sámuel, és az Úr vala ő vele, úgyannyira hogy semmi beszédét a földre nem hagyja vala esni. És20 eszébe vevé az egész népe, Dántól fogva Bersebáig, hogy Sámuel az Úrnak hívséges Prófétája volna. És21 kezde ismét az Úr megjelenni Silóban : mert megjelentette vala magát az Úr Silóban Sámuelnek az Úrnak beszéde által. A4 filiszteusok megverik Izráelt és elveszik a frigyládát. Élinek és fiainak halála.Megteljesedék1 azért Sámuelnek beszéde az egész Izráelen, mikor kiméne az Izráel a Filiszteusok ellen harczolni, és tábort járának Eben-Haézernél : a Filiszteusok pedig tábort járának Afekben. Sereget2 rendelének azért a Filiszteusok az Izráel ellen, és megütközének, és az Izráel megvereték a Filiszteusoktól : és vágának le a harczon a mezőn úgymint négyezer embert. Mikor3 azért a nép a táborba visszajött vona, mondának az Izráel között való öreg emberek : Mi az oka, hogy az Úr megvere ma minket a Filiszteusok által ? Vegyünk hozzánk Silóból az Úr frigyének ládáját, hogy mi köztünk lévén szabadítson meg minket a mi ellenségeinknek kezekből. Külde4 azért a nép Silóba, és kihozák a seregek Urának ládáját, ki ül a Kérubimokon. Ott valának pedig az Isten frigye ládájánál Élinek két fijai, Hofni és Fineás. Lőn5 pedig, hogy mikor az Úr frigyének ládája a táborba jutott volna, megsivalkodék az egész Izráel nagy kiáltással, és megzendüle a föld. Hallván6 pedig a Filiszteusok a nagy kiáltást, mondának : Micsoda nagy kiáltás ez a Zsidók táborában ? És megérték, hogy az Úrnak ládája jutott volna a táborba. Megfélemlének7 azért a Filiszteusok : mert megérték, hogy az Isten jött a táborba. És ezt mondák : Jaj nékünk, mert nem esett ez előtt illyen dolog ! Jaj8 nékünk ! Kicsoda szabadít meg minket ezeknek az erős Isteneknek kezekből ! Ezek azok az Istenek, kik az Égyiptombelieket mindenféle nyomorúsággal megverék a pusztában. No9 azért legyetek bátor szívvel, és emberkedjetek Filiszteusok, hogy valamimódon ne szolgáljatok a Zsidóknak, minthogy ők szolgáltak néktek ; no azért legyetek emberek és erősen víjjatok ; Megütközének10 azért a Filiszteusok, és megverék az Izráelt, és kiki szalada az ő sátorába. És igen nagy veszedelem lőn, úgyannyira hogy az Izráel népe közzűl harmincz ezer gyalog vesze el. És11 elnyerék az Isten ládáját is, és az Éli két fija is meghala, Hofni és Fineás. Elszaladván12 pedig a harczról egy ember a Benjámin nemzetségéből, juta Silóba azon napon, ruháját megszaggatván, és port hintvén fejére. Eljuta13 azért az, és imé Éli ül vala székiben az útfélen várakozván : mert az ő szíve nagy rettegésben vala az Isten ládája miatt : Mihelyt pedig béjuta az ember, hogy hírt mondana a városban, megzendüle az egész város. Hallván14 pedig Éli a nagy kiáltást, monda : Micsoda nagy kiáltás ez ? Az az ember pedig nagy sietséggel eljöve, és megmondá Élinek. Vala15 pedig Éli kilenczvennyolcz esztendős, és az ő szemei meghomályosodtak vala, és nem láthat vala. Monda16 azért az ember Élinek : Én a harczról jövök, a harczról szaladtam ma. És monda : Mint lőn a dolog, jó fiam ? Felele17 a követ és monda : Megfutamodék az Izráel a Filiszteusok előtt, és igen nagy kár lőn a népben, a te két fijad is megholt Hofni és Fineás, az Isten ládáját is elnyerték. Mikor18 azért az Isten ládáját említette volna, hátra esék a székből a kapu félen, és megszegék a nyaka, és meghala : mert immár igen vén és nehéz ember vala : És az Izráelt ítélte vala negyven esztendeig. Továbbá19 az ő menye, a Fineás felesége várandós vala, és hallá hirát, hogy az Isten ládáját elnyerték volna, és az ő ipa is megholt volna, mind pedig az ő férje : lehajla azért és szüle, mert sok keserűség szállott vala reá. Mikor20 pedig meg akar vala halni, mondják vala néki a kik ott állanak : Ne félj, mert fiad vagyon. De nem szóla semmit, és csak eszébe sem vevé. És21 nevezé a gyermeket Ikábodnak, mondván : Elvétetett az Izráeltől a dicsőség ; mert hallotta vala hogy elnyerték az Isten ládáját, és megholt volna mind ipa mind férje. Monda22 azért : Elvétetett Izráeltől a dicsőség ; mert elnyerték az Isten ládáját. A5 frigyláda Dágon templomában. Csapás a Filiszteusokon.A1 Filiszteusok pedig felvevék az Isten ládáját, és elvivék az Eben-Haézertől Asdódba. Hol2 vévén a Filiszteusok az Isten ládáját, bévivék azt a Dágon templomába, és helyhezteték a Dágon bálvány mellé. És3 mikor másodnapon felketel volna az Asdódbeliek, ímé a Dágon a földre arczal leesett vala az Úrnak ládájáa előtt, és felvévén a Dágont, ismét helyre állaták. És4 mikor ismét másodnap reggel felkeltek volna : ímé ismét látá, hogy a Dágon azrczal leborult a földre az Úr ládája előtt : és a Dágonnak feje és két elszakadott kezefeje a küszöbön, és csak a hal képe maradott vala meg benne. Ennekokáért5 a Dágon Papjai, és valakik bémennek a Dágon házába, nem hágnak a Dágon küszöbére Asdódban mind e mai napig is. Megnehezedék6 pedig az Asdódbelieken az Úrnak keze, és pusztítja vala őket ; és megveré őket alfelekben való süllyel, Asdódot és minden határait. Látván7 pedig az Asdódbeliek mint vona a dolog, mondának : Ne maradjon nálunk az Izráel Istenének ládája : mert kemény az ő keze mi ellenünk, és a mi Istenünk ellen, a Dágon ellen. Elküldének8 annakokáért, és bégyüjték a Filiszteusok között való Fejedelmeket, és mondának : Mit tegyünk az Istene ládájának ? Feleének : Vitessék Gáthba az Izráel Istenének ládája : és alávivék az Izráel Istenének ládáját. Lőn9 pedig, hogy minekutánna alá s felhordozták volna, az Úr keze a városnak felette igen nagy nyomorúságára lőn : és megveré a városnak népét kicsinytől fogva nagyig, és az ő alfeleken nagy süllyök nevekedének. Elküldék10 azért onnét is az Isten ládáját Ekronba, és mikor eljutott volna az Isten ládája Ekronba, felkiáltának az Ekronbeliek, mondván : Ímé reám hozták az Izráel Istenének ládáját, hogy megöljenek mind engemet, mind az én népemet. Annakokáért11 követekeet küldvén, bégyüjték a Filiszteusok között való Fejedelmeket, és mondának : Bocsássátok el az Izráel Istenének ládáját, hadd menjen el az ő helyére, ne öljön meg mind engemet s mind az én népemet : mert nagy keserves halál vala az egész városban, és felette igen nehéz vala ott az Istennek keze. A12 melly emberek meg nem halnak is pedig, süllyel verettetnek vala meg, és a városnak kiáltása mind az égig felhat vala. A6 frigyládát áldozati ajándékokkal visszaküldik.Lőn1 pedig az Úr ládája a Filiszteusok birodalmában két hónapig. Szólítván2 pedig a Filiszteusok a Papokat, és varázslókat, mondának : Mit cselekedjünk az Úr ládája felől, mondjátok meg nékünk, mimódon küldjük azt az ő helyére ? Felelének3 azok : Ha megkülditek az Izráel Istenének ládáját, üresen azt ne küldjétek meg : hanem áldozatot adjatok néki a ti bűnötökért, akkor meggyógyultok : vagy pedig megtudjátok mi oka legyen, hogy az ő keze el nem száll ti rólatok. És4 mondának : Micsoda áldozatnak kell lenni, mellyet a mi bűnünkért kell néki adnunk ? Felelének azok : A Filiszteusok Fejedelmeinek számok szerint aranyból csinált öt alfelek, és öt aranyegér : mert azon nyomorúság egyaránt vagyon mindeneken, a ti Fejedelmeiteken is. Csináljátok5 meg azért a ti alfeleteknek formáját, és a ti egereiteknek képét, kik elpusztították a földet, és így adjátok meg az Izráel Istenének dicsőségét, netalán megkönnyebbűl az ő büntető keze rajtatok, a ti Istenteken, és a ti földeteken. De6 miért keményítitek meg a ti szíveteket, miképen az Égyiptombeliek és Faraó megkeményíték az ő szíveket ? A vagy nem elbocsáták é őket, hogy elmennének, minekutánna csudákat tőn közöttök. Most7 azért gyorsan készítsetek egy új szuekeret, és szerezzetek két borjús ünőt, mellyeknek nyakok még járomban nem volt, és fogjátok bé a szekérbe az ünőket ; és a borjúkat, mellyek utánnok járnak, vigyétek házatokhoz. És8 fogjátok az Úrnak Isten ládáját és tegyétek azt a szekérre, és az arany szerszámokat, mellyekt adtok néki bűnötökért, tegyétek az oldalán való táskába : és bocsássátok el azt, hadd menjen el. És9 nézzetek utánna, ha az úton, melly az ő határokra viszen, Bethsémesre tart fel : nyilván mind ő cselekedte velünk ezt a sok nyomorúságot ; ha pedig más felé tart, megtudjuk, hogy nem az ő keze büntetett minket, hanem csak történet, a mi esett rajtunk. Úgy10 cselekedének azért azok az emberek, és hozőának két borjús ünőt, kiket a szekérbe fogának, és azoknak borjújokat otthon bérekeszték. És11 feltevék a szekérre az Úrnak Isten ládáját, és a táskát, az aranyegereket is és az ő alfeleknek képét. És12 eligazodának az ünők az úton, a Beth-sémes felé való úton, mind azon mennek vala nagy sietséggel és bőgéssel, és sem jobbfelé, sem balfelé az útból ki nem térének : és a Filiszteusok Fejedelmei utánnok mennek vala, mind a Beth-sémes városnak határáig. A13 Beth-sémesbeliek pedig egy völgyben aratnak vala búzát : és szemeket felemelvén megláták a ládát, és örülének hogy láták. Eljuta14 pedig a szekér a Beth-sémesbeli Jósuénak földére, és ott megálla. Vala pedig ott egy nagy kő, és felvagdalák a szekérnek fáit a Beth-sémesbelike, és az ünőket megáldozák az Úrnak. Továbbá15 a Léviták levették vala az Úrnak ládáját, és a táskát is melly vele vala, mellyben az arany szerszámok valának, és tették vala a nagy kőre. A beth-sémesbeliek pedig egészen megégetett áldozatot tőnek, és egyéb áldozattal is áldozának az napon az Úrnak. Mellyet16 mikor láttak volna a Filiszteusok Fejedelmei, visszatérének Ekronba az napon. Az17 aranyalfelek pedig, melyeket adának a Filiszteusok az Úrnak az ő bűnöknek eltörléséért való áldozatúl, ezek tudniillik : Asdódért egy, Gázáért egy, Askelonért egy, Gáthért egy, Ekrónért egy. Az18 aranyegerek pedig valának a Filiszteusok minden városaiknak számok szerint, az öt Fejedelmeknek számok szerint : és minden keritett s kerítés nélkűl való városoknak és faluknak számok szerint, mind ama nagy kőig, mellyre az Úrnak ládáját letették vala, melly a Beth-sémesbeli Jósué földén van mind e mai napig. Megvere19 pedig sokat az Úr a Beth-sémesbeliekben, mivelhogy belé tekintének az Úr ládájába, és megvere a nép közzűl ötvenezer és hetven embert ; és síra a nép, hogy megverte volna az Úr a népet nagy csapással. Mondának20 azért a Beth-sémesbeliek : Valyon s kicsoda állhat meg e szent Úr Isten előtt ? És valyon hová megyen el mi tőlünk ? Követeket21 küldének azért a Kirjáth-jeárimban lakozókhoz illyen izenettel : Meghozták a Filiszteusok az Úrnak ládáját : jöjjetek alá, és vigyétek oda hozzátok. Izráel7 megtérvén legyőzi a Filiszteusokat ; Ében-Ézer. Sámuel bíráskodása.Eljövének1 azért a Kirjáth-jeárimbeliek, és elvivék az Úr ládáját, és bévivék azt az Abinádáb házába, ki fenn a dombon lakik vala : és Eleázárt az ő fiját rendelék, hogy őrizné az Úr ládáját. Lőn2 pedig, hogy míg a láda Kirjáth-jeárimban álla, sok idő mulék el, tudniillik húsz esztendő : és nagy sírást tőn az egész Izráel népe, és megtére az Úrhoz. Mert3 Sámuel megmondotta vala az egész Izráel népének illy szóval : Ha teljes szívből akatok megtérni az Úrhoz, gyomláljátok ki közzűletek az idegen isteneket, és az Astarót bálványt : és készítsétek a ti szíveteket az Úrnak és néki egyedűl szolgáljatok ; így megszabadít titeket a filiszteusoknak kezekből. Elhányák4 azért az Izráel fijai az idegen isteneket, és az Astarót bálványt, és szolgálának egyedül csak az Úrnak. Monda5 pedig Sámuel : Gyüjtsétek bé az egész Izráelt Mispáa, és imádkozom érettetek az Úrnak. Bégyülének6 azért Mispába, hol vizet meerítvén, kiönték az Úr előtt ; és böjtölének az napon : és mondának ott : Vétkeztünk az Úr ellen. És e képen ítélé Sámuel az Izráel fijait Mispában. Megértvén7 pedig a Filiszteusok, hogy Mispába gyültek volna az Izráel fijai : a Filiszteusok Fejedelmei reá indulának az Izráelre, mellyet mikor meghallottak volna az Izráel fijai, igen megrémülének a Filiszteusoktól. Mondának8 azért Sámuelnek az Izráel fijai : Ne szűnjél meg a mi Urunkhoz Istenünkhöz való kiáltástól érettünk, hogy szabadítson meg minket a Filiszteusoknak kezekből. Hoza9 azért Sámuel eg gyermekded bárányt, és azt épen megáldozá az Úrnak : és felkiálta Sámuel az Úrhoz az Izráelért, és meghallgatá őtet az Úr. És10 lőn, hogy mikor Sámuel áldoznék, hirtelenséggel a Filiszteusok ütközethez készülének az ellen. Az Úr pedig mennydörgéshez hasonló szóval kiáltást tőn azon a napon a Filiszteusok ellen, és megrontá őket : és megveretének az Izráel előtt. Kimenvén11 pedig az Izráel népe Mispából, megkergeték a Filiszteusokat, és mind a Betkár kőszikla alatt való helyig vágák őket. Felvőn12 pedig Sámuel egy követ, és felásá Mispa és a Sén kőszikla között, és nevezé az illy névvel : Eben Haézer, és monda : Mind eddig segitséggel volt nékünk az Úr ! Megaláztatának13 azért a Filiszteusok, és nem menének többé az Izráel határára : és az Úrnak keze lőn a Filiszteusok ellen, Sámuelnek teljes életében. És14 visszavevé Izráel a városokat, mellyeket a Filiszteusok az Izráeltől elvettek vala. Ekrontól fogva mind Gáthig : és az ő határát megszabdítá az Izráel a Filiszteusoknak kezekből : és békesség lőn az Izráel között és az Emoreusok között. Sámuel15 pedig életének minden rendiben, ítélé az Izráelt. Elmegen16 vala pedig esztendőnként, és béjárá Béthelt, Gilgált és Mispát, és mind e helyeken törvényt szolgáltat vala az Izráelnek. Annakutánna17 visszatére Rámába ; mert ott vala néki háza : és ott is ítéletet tészen vala az Izráel fijai között ; és rakata ott az Úrnak oltárt. Izráel8 királyt kíván.Mikor1 pedig megvénhedett volna Sámuel, Ítélőbírákká választá az ő fijait Izráelben. Vala2 pedig az első fijának neve Jóel, a másiknak neve Abia, kik Berzebában lőnek Bírákká. Nem3 járának pedig az ő fiai az ő útaiban, hanem a telhetetlenség útán induának : és ajándékot vőnek és elfordíták az igaz ítéletet. Egybegyülének4 azért az egész Izráelnek Vénei, és menének Sámuelhez Rámába. És5 mondának néki : Ímé te megvénhedtél, és a te fijaid nem járnak a te útaidban ; azért most válassz nékünk Királyt, a ki minket ítéljen miképen egyéb nemzetségek is. Nem6 tetszék pedig ez a szó Sámuelnek, hogy az tmondák : Adj Királyt nékünk, hogy ítéletet tegyen köztünk. És könyörge Sámuel az Úrnak. Monda7 pedig az Úr Sámuelnek : Fogadd szavát mindenben a népnek valamit néked mondanak. Mert nem téged utáltak meg, hanem engemet utáltak meg, hogy ne uralkodjam ő rajtok. Mind8 az ő elébbi cselekdetek szerint, a mint cselekedtek én velem, az időtől fogva, hogy kihoztam őket Égyiptomból mind e mai napig, mikor elhagyának engemet, és shzolgáltak idegen isteneknek : veled is a szerint cselekesznek. Most9 azért fogadd meg az ő szavokat ; de mikor ő ellenek bizonyságot tészesz, megjelentsed a Királynak hatalmát ő rajtok, a ki uralkodni fog közöttök. Sámuel elmondja a király hatalmát.Megmondá10 azért Sámuel a népnek az Úrnak minden szavát, azoknak a kik ő tőle Királyt kérnek vala. És11 így szóla : Elészen a Királynak hatalma, a ki uralkodni fog ti rajtatok : A ti fijaitokat elveszi és szekér vezeői lésznek néki, és lovagjai, és az ő szekere előtt futnak. És12 választ közzülök ezer ember előtt járó Hadnagyokat, és ötven ember előtt járókat, és hogy néki szántsanak, gabonáját béarassák : hadakozó szerszámokat, és szekérhez való szerszámokat csináljanak. A13 ti leányaitokat viszontag elviteti a kenegetésre, szakácsságra és kenyérsütésre. Továbbá14 szántóföldeteket, szőlőhegyeiteket, és olajtermő kerteiteknek javát elveszi, és szolgáinak adja. És15 a ti veteményeitekből s szőlőitekből dézmát vészen, és az ő Főembereinek és szolgáinak adja. A16 ti szolgáitokat és szolgálóitokat és ifjaitokat és szamaraitokat elveszi, hogy azokon az ő dolgát tegyék. A17 ti barmaitokból dézmát vészen, és néki szolági lésztek. És18 akkor kiáltani fogtok a Király miatt, a kit választotok magatoknak : de nem hallgat meg az Úr titeket az napon. Nem19 akará pedig meghallani a község a Sámuel szavát, hanem mondának : Semmiképen nem akarjak, hanem Király uralkodjék rajtunk. És20 mi is úgy legyünk mint egyéb nemzetségek és a mi Királyunk ítéljen meg minket, és ő előttünk menjen és viselje a mi hadunkat. Meghallá21 azért Sámuel a népnek minden szavát, és megmondá azt az Úrnak. És22 monda az Úr Sámuelnek : Fogadd meg az ő szavokat, és emely Királyt nékik. Monda azért Sámuel az Izráel népének : Menjetek el haza kiki az ő városába. Saul9 Sámuelhez megy.Vala1 pedig egy ember Benjámin nemzetéségől, kinek neve vala Kis, Abielnek fija, ki volt Séror fija, ki Békoráth fija, ki Afiák fija, ki volt a Benjámin házából való ember : ez igen erős ember vala. Ennek2 a Kisnek vala egy fija, kinek neve vala Saul, tekintetes és igen szép, és nem vala senki az Izráel fijai között szebb annál : és vállasabb s magasabb vala az egész Izráel népénél. Elvesztek3 vala pedig Kisnek a Saul attyának szamarai, és monda Kis Saulnak az ő fijának : Végy melléd egyet a szolgák közzűl, és kelj fel, menj el ; keresd meg a szamarakat. Általméne4 azért az Efraim hegyén, általméne azután a Sálisa földére és nem találák meg : általmenének továbbá a Saálim földén is, és még nem valának a szamarak : általméne azután a Jéminínek földér, és még sem találák meg. Mikor5 pedig jutottak volna a Suf földére, és mégis nem találták volna meg, monda Saul az ő szolgáljának, a ki vele vala : Jer, menjünk vissza : mert netalán eddig elfelejtette az atyám a szamarakat, és minket fél inkább. Monda6 pedig az néki : Ímé most az Istennek embere e városban vagyon, és az az ember igen becsületes ember ; valamit megmond, megteljesedik. Menjünk oda, talán megjelenti nékünk a mi útunkat, mellyre menjünk. És7 felele Saul az ő szolgájának : Bátor menjünk el, de mit vigyünk az embernek ? mert a kenyér elfogyott tarisznyánkból : és nincsen mit vegyünk ajándékban az Isten emberének : mi agyon nálunk ? Szóla8 ismét erre a szolga Saulnak, és monda : Ímé van nálam egy ezüst Siklusnak negyedrésze, mellyet én az Isten emberének adok, hogy megmondja nékünk a mi útunkat. Régen9 aziben, mikor valaki az Istenhez megyen vala tanácsot kérdeni, minden azt mondja : Jertek menjünk a Nézőhöz, mert a kit most Prófétának mondanak, régen azt hívják vala Nézőnek. Monda10 azért Saul az ő szolgájának : Jó ez, a mit mondasz : jere menjünk el. Elmenének azért a városba, a hol vala az Isten embere. Ők11 pedig a városnak hágóján flemenvén, találának valami leányokat, kik vizet meríteni mennek vala ki, és mondának nékik : Itt é a Néző. Kik12 felelének nékik, és mondának : Itt vagyon csak előtted, siess gyorsan : a népnek lakodalma lészen íme e hegyen. Mihelyt13 béjuttok a városba, mindjárt megtaláljátok őtet, minekelőtte a hegyre felmenne a lakodalomba : mert nem eszik addig a község, míg fel nem megyen ; mert ő áldja meg a lakodalmat, azután esznek a hivatalosok : azért most menjetek fel ; mert most ez órában találhatjátok meg őtet. Felmenének14 azért a városba, és mikor a város közepén mennének, ímé Sámuel shzinte eleikbe jöve, akarván felmenni a hegyre. Az15 Úr pedig megjelentette vala Sámuelnek füleibe, az előtt egy nappal minekelőtte Saul oda menne, ezt mondván : Holnap16 illyenkor küldök hozzád egy embert a Benjámin földéről, kit az én népem előtt Izráel előtt való hadnagyságra felkenj, és az megszabadítja az én népemet a Filiszteusok kezéből : mert megtekintettem az én népemet, és felhatott az ő kiáltása én előmbe. Sáuel17 pedig megtekinté Sault, és az Úr megszólítá őtet : Ímhol ez az ember, a kiről szóltam néked, e fog uralkodni az én népemen. Saul18 pedig a kapu közibe méne Sámuelhez és monda : Kérlek mond meg nékem, hol vagyon a Néző háza. És19 monda Sámuel Saulnak : Én vagyok a Néző : menj fel előttem a hegyre, és ma velem egyetek, annakutánna elbocsátlak téged reggel, és valami szivedben vagyon, megjelentem néked. Tudniillik20 a szamarak felől, mellyek tőled elvesztek harmadnappal ez előtt, semmit ne bánkodjál rajtok : mert megtalálták. De valyon az Izráelnek kihez vagyon minden kivánsága ? valyon s nem te hozzád é, és a te atyádnak egész háznépéhez. Felele21 pedig Saul, és monda : A vagy nem Benjáminita vagyok é én, az Izráelnek legkissebbik nemzetségéből való ? és az én nemzetem az egész Benjámin nemzetsége között legkisebb ? Mi dolog azért, hogy nékem illyenképen szólasz ? Fogván22 azért Sámuel Sault és az ő szolgáját ; bévivé őket a vacsorálóházba ; és nékik adá a főhelyet a hivatalos vendégek között, kik valának mintegy harmincz férjfiak. Monda23 pedig Sámuel a szakácsnak : Hozd elő ama részt, mellyet oda adtam vala, és a mellyről azt mondottam vala, hogy eltegyed. Elővévén24 azért a szakács a czímert, mind a rajta valóval egybe, Saulnak eleibe tevé, és monda : Sámuel : Ímhol a mi megmaradott volt, vedd elődbe, és egyél : mert mind ez ideig néked tartottuk, miolta megmondottam a szakácsnak, hogy a népet vendégsébe hívtam : evék azért az napon Saul Sámuellel. És25 minekutánna alájöttek volna a hegyről a városba, beszéle Saullal a ház padlásán. Azután26 felkelének jó reggel, és lőn, hogy mikor a hajnal feljőne, szólítá Sámuel Sault a ház padlásán, mondván : Kelj fel, elbocsátlak téged. És felkele Saul és kimenének ketten. Mikor27 pedig a város végér jutottak volna, monda Sámuel Saulnak : Mond meg a szolgának, hogy menjen el előttünk (és elméne) te pedig állj meg azonközben, hadd mondjam meg néked az Isten beszédét. Sault10 királlyá keni Sámuel.Elővévén1 azért Sámuel egy szelencze olajt, az ő fejére tölté, és megcsókolá őtet, és monda : A vagy nem igy kell é ennek lenni, holott az Úr Hadnaggyá kent téged az ő örökségeén ? Minekutánna2 ma én tőlem elmégy, találsz két embert a Rákhel koporsójánál, a Benjámin határán Selsáhnál, kik azt mondják néked : Megtalálták a szamarakat, mellyeket keresni mentél volt : és ímé a szamarak dolgát elhagyta vala immár az atyád, és titeket félt vala, ezt mondván : Mit kell tennem az én fiam felől ? Onnét3 ismét tovább menvén, mikor a Tábor hegy alatt való síkra jutsz, találnak ott téged három emberek, kik Béthelbe mennek fel az Istenhez : kiknek egyike három gödölyét viszen, a másik viszen három fonatos kalácsot, és a harmadik viszen egy tömlő bort. És4 azok köszönnek néked békességgel, és két kenyeret adnak néked, mellyet elvégy az ő kezekből. Azután5 jutsz az Isten hegyére, holott vagynak a Filiszteusoknak strázsái, mikor pedig bémény oda a városba, elő találod a Prófétáknak seregét, kik a hegyről jőnek alá, és ő előttök lészen lant, dob, síp és hegedű, és ő magok prófétálnak. És6 az Úrnak lelke te reád száll, és velek együtt prófétálsz és úgymint más emberré változol. Mikor7 pedig ezek a jelek rajtad megteljesednek, járj el benne a mi a te hivatalod : mert az Isten veled vagyon. Menj8 alá továbbá én előttem Gilgálba, és ímé én alámegyek hozzád, hogy égőáldozatot tegyek ; és áldozzam háláadóáldozatot is. Hét napig megvárj, míg hozzád megyek ; és megmutatom néked, mit kelljen cselekedned. Lőn9 pedig, hogy mikor elfordulván Sámuel elől elmenne, az Isten az ő szívét elváltoztatá, és azon napon mind ezek a jelek megteljesedének. És10 mikor jutottak volna ama hegyre, ímé a Prófétáknak serege eleibe jöve, és szálla ő reá az Istennek lelke, és prófétála közöttök. Lőn11 pedig, hogy valakik őtet esmérték volna annakelőtte, látván hogy a Prófétákkal együtt prófétálna, monda a nép közzűl egyik a másiknak : Mi lelte Kisnek fiját ? nemde Saul is a Próféták között vagyon é ? És12 felelvén egy közzűlök, mondá : Valyon s kicsoda a Prófétáknak attyok ? Azért ez példabeszédbe kele ? Talán Saul is a Prófétk között vagyon ? És13 elvégezé a prófétálást, és felméne a hegyre. Monda14 pedig az ő attyának báttya néki, és az ő szolgájának : Hová mentetek vala ? Felele : A szamarakat keresni ; mikor pedig látnánk, hogy meg nem találhatjuk, Sámuelhez mentünk vala. És15 monda a Saul attyának báttya : Kérlek beszéld meg nékem mit monda néktek Sámuel ? Monda16 Saul az ő attya báttyának : Nyilván megmondá nékünk, hogy megtalálták a szamarakat : de a Királyságnak dolgát nem jelenté meg néki ; mivelhogy Sámuel meghagyta vala. Saul sorsvetés által királlyá tétetik.Egybehívá17 azért Sámuel a népet Mispába az Úrhoz. És18 monda az Izráel fijainak : Ezt mondja az Izráelnek Ura Istene : Én hoztam ki az Izráelt Égyiptomból, és megszabadítottalak titeket az Égyiptombeleiknek kezekből, és minden országoknak kezekből, kik titeket nyomorgattak. Ti19 pedig e mai napon megvetettétek a ti Istenteket, a ki oltalmaz titeket minden gonoszaitok és nyomorúságaitok ellen és ezt mondottátok néki : Adj Királyt mi közinkbe : Most azért álljatok meg az Úr előtt a ti nemzetségitek szerint, és Hadnagyságaitok szerint. És20 mikor előállatta volna Sámuel az Izráelnek minden nemzetségeit, találák ki sors által a Benjámin nemzetségét. Azután21 a Benjámin nemzetségét előállatá, az ő háznépeivel, és találák ki a Mátri nemzetségét, és azok közzűl találák Sault, Kisnes fiját : és keresék őtet, és nem találák meg. Megkérdék22 azért az Urat, ha még eljőne oda az az ember ; és felele az Úr : Ímé ahol a sok holvaló között rejtezett el. Futamodván23 azért, előhozák onnét őtet, és megálla a nép között, és magasabb vala mind a sokaságnál, a vállától fogva oda fel. Monda24 akkor Sámuel az egész népnek : Látjátok é a kit választott az Úr, hogy nincsen ő hozzá hasonló az egész nép között ! És felkiálta az gész nép, és mondának : Éljen a Király ! És25 megmondá Sámuel a népnek, a királyságnak jussát, és béírá egy könyvbe ; és letevé az Úr előtt, és elbocsátá Sámuel az egész népet, mindent az ő házához. Elméne26 pedig Saul is az ő házához Gibeába, és méne ő vele nagy sereg, kiknek Isten az ő szíveket felindította vala. Az27 álnokságnak fijai peig ezt mondják vala : Mitől sabadíthat ez meg minket ? és semminek állíták őtet, és semmi ajándékot néki nem adának : ő pedig mind ezekre int egy siket csak olyan vala. Saul11 első győzelme az ammonitákon, nagylelkűsége megvetői iránt, hálaáldozat Gilgálban.Reájok1 jöve pedig Náhás az Ammonitáknak Fejedelme, és tábort jártata a Jábes Gileád város ellenében : És mondának mindnyájan a Jábesbeliek Náhásnak : Tégy frigyet velünk, és mi szolgálunk néked. Monda2 pedig nékik Náhás Ammonita : Így frigyet vetek veletek, hogy mindeniteknek a jobbszemét kivájassam, és ezt a gyalázatot vessem az egész Izráel népére. Kinek3 mondának a Jábesbeli vén emberek : Engedj nékünk hét napot, hadd küldjünk követeket az Izráelnek minden határára : és ha senki nem lészen, ki megszabadítson minket, kimegyünk hozzád. Eljutának4 azért a követek a Saul lakhelyére Gibeába, és megmondák a követséget a község hallására, és felemelé az egész község az ő szavát, és sírának. Azonközben5 pedig Saul a mezőről jő vala az ökrök után, és monda Saul : Mi lelte a népet hogy sírnak ? És megbeszélék néki a Jábesbeli követeknek szavát. Akkor6 az Istennek lelke szálla Saulra, mikor hallotta volna e szókat, és az ő haragja igen felbúsula. És7 két ökröt hozatván, darabonként vagdalá, és az Izráelnek minden határára elküldé követek által, azt mondván : Valaki Saul és Sámuel után a hadba nem jő, ezt cselekeszik az ő ökreivel. És az Úrnak félelme szálla a népre, és kiszállának mind egy akarattal. Megszámlálá8 azért őket Bézekben, és lőn az Izráel népe háromszáz ezer, és a Júda férjfiai harmincz ezeren. És9 mondánaka követeknek a kik jöttek vala : Ezt mondjátok a Jábes Gileádbelieknek ; holnap néktek szabadulástok lészen, mikor a nap felmelegedik : és elmenének a követek, és megmondák a Jábesbelieknek, és igen örülének. Mondának10 azért a Jábesbeliek az Ammonitáknak : Reggel kimegyünk hozzátok, hogy valamint tetszik szemeiteknek, úgy, cselekedjetek velünk. Másodnapon11 pedig Saul a népet három részre osztá, és a táborra ütének szinte hajnalban, és igen vágák az Ammonitákat mind adig, míg a nap felmelegedék : a kik pedig megmaradtak vala, elszéledének, hogy csak kettő is ő közzülök együtt nem vala. És12 monda a nép Sámuelnek : Kicsoda az, a ki azt mondja vala : Saul fog é rajtunk uralkodni ? Adjátok kezünkbe azokat az embereket, és ezennel megöljük őket. És13 monda Saul : Senkit ma meg nem ölnek : mert e mai napon az Úr nagy gyözedelmeet adott az Izráelnek. Monda14 pedig Sámuel a népnek : Jertek el menjünk Gilgálba, hogy ott újítsuk meg a Fejedelemséget. Elméne15 azért mind a sokaság Gilgálba, és Királlyá választák Sault ott Gilgálban az Úr előtt : és ott áldozának háláadó-áldozatokat az Úr előtt, és igen örvende ott Saul, és az egész Izráel népe. Sámuel12 a nép előtt tisztét leteszi.Monda1 pedig Sámuel az egész Izráel npének : Ímé meghallgattam a ti szótokat mindenben, valamit nékem mondottatok, és ti előtökbe Királyt válaztottam. És2 most ímé a Király előttetek jár, én pedig megvénhedtem, és megőszültem, és az én fiaim ímé veletek vagynak : én pedig előttetek jártam ifjúságomtól fogva, mind e mai napig. Ímhol3 azért, tegyetek bizonyságot én ellenem az Úr előtt, és az előtt, a kit ő meegkenetett, ha valakinek ökrét elvettem, vagy valakinek szamarát elvettem, és ha valkin erőszakot cselekedtem : ha valakit megrontottam, vagy valakinek kezéből jutalmat vettem, hogy azért szememet ő róla elfordítottam volna : és visszaadom néktek. És4 felelének : Nem cselekedtél rajtunk erőszakot, sem meg nem rontottál minket, sem pedig valamit más kezéből el nem vettél. És5 monda nékik : Bizonyságom nékem az Úr ti ellenetek, és bizonyságom az ő megkent Királya e napon, hogy semmit az én kezemben nem találtok. És monda a nép : Bizonyságid vagyunk. És6 monda Sámuel a népnek : Az Úr ebben bizonyság, ki tette Mózest és Áront szabadítóúl, és a ki kihozt a ti atyáitokat Égyiptom földéből. Most7 azért álljatok elő, hadd feddődzem veletek az Úr előtt, az Úrnak minden igazságai felől, mellyeket cselekedett veletek, és a ti atyáitokkal. Mikor8 bément volna Jákób Égyiptomba, felkiáltának a ti atyáitok az Úrhoz, és elbocsátá az Úr Mózes és Áront, kik kihozák a ti atyáitokt Égyiptomból, és itt e helyen lakosokká tevék őket. És9 elfelejtkezének az ő Urokról Istenekről, és adá őket Siserának a Hásor serege Hadnagyának kezébe : és a Filiszteusoknak & ; kezekbe, és a Móábiták Királya kezébe, a kik hadakozának ő ellenek. És10 kiáltának az Úrhoz, és azt mondák : Vétkeztünk, mert elhagytuk az Urat, és szolgáltunk a Baálim és az Astarót bálványoknak ; most azért szabadíts meg a mi ellenségeinknek kezekből, és néked szolgálunk. Annakokáért11 elbocsátá az Úr Jérubaált, és Bédánt, és Jeftét, és Sámuelt és megszabadíta titeket a ti ellenségeitek kezéből mindenfelé, és nagy bátorságban laktatok. És12 láttátok, miképen Náhás az Ammon fijainak Királya jöve ti ellenetek, és ti azt mondottátok nékem : Semmiképen egyebet nem akarunk : hanem Király uralkodjék rajtunk, holott a ti Uratok Istentek volna néktek Királyotok. Most13 azért ímhol a Király a kit választottatok, és a kit kivántatok, és ímé az Úr Királlyá tette őtet ti rajtatok. Hogyha14 félitek az Urat, és szolgáltok néki, és engedelmesek lésztek az ő szavának, és az Úr szájából jött parancsolatok ellen nem rugódoztok, mind ti, mind a ti Királyotok, ki rajtatok uralkodik, megmaradtok, követvén a ti Uratokat Istenteket ; Hogyha15 pedig az Úrnak szavát nem fogadjátok, hanem az Úr szájából származott parancsolatot általhágjátok, az Úrnak keze ellenetek lészen, miképen a ti atyáitok ellen is. És16 most is álljatok meg, és lássátok ezt a csudadolgot, mellyet az Úr cselekeszik a ti szemeitek előtt. A17 vagy nem búzaaratásnak ideje vagyon é most ? Segítségűl hívom az Urat, és mennydörgést ád, és esőt e mai napon, és tudjátok s lássátok meg, hogy a ti vétketek nagy, mellyet cselekedtetek az Úr szemei előtt, hogy Királyt kértetek magatoknak. Felkiálta18 azért Sámuel az Úrhoz, és ada az Úr mennydörgést, és estő azon a napon : és mind az egész sokaság igen megrettene az Úrtól, és Sámueltől. És19 monda mind az egész sokaság Sámuelnek : Könyörögj a t szolgáidért a te Uradnak Istenednek, hogy meg ne haljunk, mert minden büneinket ezzel öregbítettük, hogy Királyt kértünk magunknak. És20 monda sámuel a népnek : Ne féljetek, jóllehet ti mind ezeket a gonoszságokat megcselekedtétek : de mindazáltal az Úrtól el ne szakadjatok, hanem szolgáljatok az Úrnak teljes szívetekből. És21 ne térjetek a bálványok után, mellyek nem használhatnak, meg sem szabadíthatnak : mert bálványok. Mert22 nem hagyja el az Úr az ő népét, az ő nagy nevéért ; mert az Úr magának ő népévé akart titeket választani. Távol23 legyen én tőlem is, hogy vétkezzem az Úr ellen, megszünvén a ti érettetek való könyörgéstől ; sőt inkább megtanítalak titeket a jó és igaz útra. De24 mindazáltal féljétek az Urat, és szolgáljatok néki igazságban és teljes szívből, mert gondoljátok meg, hogy nagy dolgokat cselekede veletek. Hogyha25 pedig a gonosz cselekedetben menten-mentek : mind magatok, mind a ti Királyotok, elvesztek. Jonathán13 megveri a Filiszteusokat. Sault elhamarkodott áldozatáért megrója Sámuel.Mikor1 immár Saul esztendeig uralkodott volna ; (mert két esztendeig uralkodék az Izráelben.) Választa2 magának Saul háromezer embert az Izráel közzűl, és kétezere Saullal vala Mikmásban, és a Béthel hegyén, az egyik ezere vala Jónathánnal a Benjámin városában Gibeában : a népnek pedig maradékát haza bocsátá, mindent az ő hajlékiba. Megveré3 azonközben Jónathán a Filiszteusoknak állóseregét, melly a hegyen vala, és ezt meghallák a Filiszteusok : Saul pedig trombitát fúvata az egész földön, ezt mondván : Hallják meg a Zsidók ! És4 meghallá az egész Izráel, hogy ezt mondanák : Megverte Saul a Filiszteusoknak állóseregét, mellyért útálatban vagyon az Izráel a Filiszteusok között ; felgyüle azért a nép Gilgálba Saul után. A5 Filiszteusok pedig egybegyűlének, hogy megvívnának az Izráellel, szekerek vala harmincz ezer, és hatezer lovagjok : a község pedig sok vala mint a tenger partján való számlálhatatlan fövény : és feljövének, és tábort járának Mikmásban, Betháven felől napkeletre. Az6 Izráel népe pedig látván, hogy nehezen volna dolga : mert igen megszorították vala a népet, elrejtezék a nép a barlangokban és bokrokban, kősziklák között, várakban, és mély vermekben. A7 Zsidók közzűl továbbá némellyek általmenének a Jordán vizén, a Gád és Gileád földére, és mikor Saul Gilgálban volna, mind az egész sokaság felindulván utánna siet vala. És8 várakozék ott hét napot, az idő szerint, a mint sámuel meghagyta vala. Mikor pedig Sámuel el nem jött volna Gilgálba, eloszla a nép ő tőle. Akkor9 monda Saul : Hozzátok ide ezt a tűzre való áldozatot, és mind ímez háláadásra való áldozatot, és ő égőáldozatot tőn. És10 mikor elvégezte volna az áldozatot, ímé Sámuel eljuta, és kiméne Saul ő eleibe, hogy köszöntené őtet. És11 monda Sámuel : Mit cselekedtél ? Felele Saul : Mivelhogy láttam, hogy eloszlana tőlem a nép, és hogy te el nem jőnél a hagyott napra, a Filiszteusok pedig felgyültek volna Mikmásba. Mondom12 vala, hogy ímé a Filiszteusok reám jőnek ide Gilgálba, és még az Úrnak színe előtt nem könyörgöttem ; megbátorítám azért magamat, és áldozatot tevék. És13 monda Sámuel Saulnak : Bolondúl cselekedtél, nem tartottad meg a te Uradnak Istenednek parancsolatját, mellyet néked parancsolt. Ímé most az Úr megerősítette volna a te birodalmadat az Izráelen mindörökké. De14 immár a te birodalmad állandó nem lészen. Keresett az Úr magának szíve szerint való embert, kinek megparancsolta az Úr, hogy az ő népének Hadnagya legyen : mert nem tartotta meg, a mit az Úr parancsolt néked. Új csata.Felkele15 pedig Sámuel, és felméne Gilgálból, a Benjámin városába Gibeába : és megszámlálá Saul a népet, a melly ő mellette találtaték, és vala úgymint hatszáz ember. Saul16 azért és az ő fija Jónathán, és a nép, melly ő velek vala, mulatnak vala a Benjámin városában Gibeában : a Filiszteusok pedig tábort jártak vala Mikmásban. És17 kijöve a Filiszteusok seregéből három dúló sereg, egyik sereg az Ofra város felé való úton megyen vala a Saul földére. És18 a másik sereg megyen vala a Beth-hóron felé való úton, a harmadik sereg pedig megyen vala azon a határ úton, melly vagyon a Séboim völgye ellenében, a puszta felől. Továbbá19 nem találnak vala kovácsot az egész Izráel földén ; mert azt mondják vala a Filiszteusok : Nem akarjuk hogy a Zsidók valamiképen szablyát és dárdát csináljanak. Úgyannyira,20 hogy mind az Izráel népének a Filiszteusokhoz kellene menniek az ő szántóvasokat, kapájokat, fejszéjeket és ásójokat élesíteni. És21 reszelőjök vala a szántóvasaknak, kapáknak, háromágú villáknak, fejszéknek és ösztönnek megélesítésére. Az ütközetnek napján azért nem találtaik vala fegyver és dárda az egész sokaságnak kezében, a ki Saullal és Jónathánnal vala : hanem csak Saulnak és az ő fijának Jónathánnak vala. Kiszálla22 pedig a Filiszteusoknak serege Mikmásnak szorosára. Jonathán14 hőstette.Történék1 pedig egy némelly napon, hogy mondaná Jónathán a Saul fija az ő szolgájának, ki az ő fegyverét hordozza vala : Jer menjünk által a Filiszteusok állóseregére, melly ím e helyen túl vagyon : de az ő attyának meg nem jelenté. Saul2 pedig mulat vala kivűl Gibea város határán, a pómagránátfa alatt, a Migron nevű mezőben : a nép pedig, melly ő vele vala, vala úgymint hatszáz ember. Ahija3 viseli vala pedig Silóban az Efódot, ki Akhitóbnak az Ikábod bátyának fija vala, melly Ikábod Fineásnak, az Úr Papja Éli fijainak vala : a nép pedig nem tudja vala, hogy elment volna Jónathán. A4 szorosakon pedig a hol által akar vala menni Jónathn a Filiszteusok seregére, nagy hegyes kőszikla vala, mind innét, a hol bé kell vala menni, mind pedig túl, a hol ki kellene menni. Az egyik kősziklának neve Bóczecz, a másiknak neve Séne : Egyik5 kőszikla vala északra Mikmás ellenébe, és a másik délre Gibea ellenébe. És6 monda Jónathán az ő fegyverhordozó szolgájának : Nosza menjünk által ezeknek a körűlmetéletleneknek táborokra ; netalán velünk lészen az Úr : mert nem nehéz az Úrnak sok vagy kevés által megszabadítani. Felele7 néki az ő fegyverhordozója : Cselekedd meg valami szívedben vagyon : indult néki ímhol veled vagyok én, kedve szerint cselekeszem. És8 monda Jónathán : Ímé mi általmegyünk az ellenségre, és megmutatjuk magunkat nékik ; És9 ha azt mondják nékünk : Várjatok meg míg oda érkezünk hozzátok, álljunk meg a mi helyünkben és ne menjünk reájok. Ha10 pedig azt mondándják : Jertek ide hozzánk : menjünk el, mert kezünbke adta az Úr őket ; és ez legyen nékünk jelünk. Megmutaták11 azért magokat ketten a Filiszteusok seregének : mondának a Filiszteusok : Ímhol a Zsidók kijődögélnek a barlangokból, a mellyekbe rejteztek volt. És12 szólának a seregből az emberek Jónathánnak, és az ő fegyverhordozójának, és mondának : Jertek ide hozzánk, és valamit mondunk néktek. Akkor monda Jónathán az ő vegyverhordozójának : Jere utánnam : mert az Úr ezezeket az Izráelnek kezébe adta. Felméne13 azért Jónathán mind kézzel lábbal iparkodván, és az ő fegyverhordozója is utánna. És igen hullának vala Jónathán előtt, és az ő fegyverhordozója is igen öli vala azokat ő utánna. És14 ez az első megverés (mellyben Jónathán, és az ő fegyverhordozója úgymint húsz férjfiat ölének meg) lőn úgymint egy szántóföldnek felén, mellyet két ökör a mezőn megszánthatna. Vala15 azért nagy félelem a táborban, a mezőben, és mind a nép között, és mind az álló, mind a harcozoló sereg megrettene ; a föld is megindula és az Isten előtt megrémüle. És16 megláták a Saul strázsái a Benjámin városában Gibeában, hogy a sokaság elszéledett vona, és igen futna és vágattatnék. Monda17 pedig Saul a népnek, melly vele vala : Nosza számláljátok meg a népet, és lássátok meg ki ment el mi közzűlünk, és mikor megszámlálták volna, ímé Jónathán az ő fegyverhordozójával egybe találtaték távol lenni. Monda18 azért Saul Ahija Papnak : Hozd elő az Isten ládáját ; (mert akkor az Isten ládája az Izráel fijainál vala.) És19 lőn, hogy mikor még Saul a Pappal beszélene, a sokaság, melly a Filiszteusok táborában vala, menten megyen vala, és nevekedik vala az ő nyavalyájok. Azért monda Saul a Papnak : Hagyd el a mit kezdettél. Annakokáért20 Saul és mind a nép, melly ő vele vala, egybegyülvén elmenének az ütközetre, és ímé kinek-kinek fegyvere az ő társa ellen fordult vala, és nagy veszedelem vala közöttök. A21 Zsidók is pedig, kik akkor is valának a Filiszteusokkal mint az előtt is, kik ő velek feljöttek vala a táborba, és ott körűl valának, azok is visszatérének hogy az Izráel népével lennének, a kik Saullal és Jónathánnal valának. Annakfelette22 mind az Izráel népe közzűl való férjfiak is, kik elrejteztek vala az Efraim hegyén, mikor meghallották volna, hogy futnának a Filiszteusok, azok is űzék őket azon a harczon. És23 megszabadítá azon a napon az Úr az Izráelt, és a vitézek mind Bethávemben menének. Saul idétlen heve.És24 az Izráel népe igen elepedett vala az napon, mert esküvéssel kénszerítette vala Saul a népet, mondván : átkozott az ember, valaki csak kenyeret is eszik estvéig, míg bosszúmat megállom ellenségeimen. Azért kenyeret az egész sokaság nem kóstola. Mind25 az egész föld népe azért juta egy erdőbe, és a földnek színén néz vala. Béméne26 pedig a nép az erdőbe, és ímé a méz aláfoly vala, és senki nem vala, a ki szájához merné kezét vinni : mert fél vala a nép az esküvéstől. Jónathán27 pedig nem hallotta valamikor az ő attya a népet kénszeríté : és kinyujtá a vesszőt, melly kezében vala, és bémártá azt a mézbe, és a kezét szájához vivé ; és megvilágosodának az ő szemei. Szóla28 pedig egy a nép közzűl, és monda : Nagy esküvéssel kénszerítette a te atyád a népet, ezt mondván : átkozott az ember, a ki ma kenyeret is eszik ; és ímé a nép elfogyatkozott. És29 monda Jónathán : Megháborította az én atyám a föld népét ; ímhol lássátok, hogy ugyan megvilágosodának az én szemeim, hogy a mézben egy kicsinyt megkóstolék. És30 mennyivel inkább ha ma a nép lett volna az ő ellenségeinek prédájából, a mellyet talált ? És így valyon nem nagyobb lett volna és a Filiszteusoknak veszedelmek ? Megverék31 azért azon a napon a Filiszteusokat, Mikmástól fogva mind az Ajalon városáig vágván ; és a nép felette igen megfárada. És32 a nép a prédának esék, és fogának juhokat, ökröket, borjúkat, és a földön megölék, és megevé a nép mind veréstől. És33 megmondák Saulnak ezt illyen szóval : Ímé a nép vétkezik az Úr ellen, hogy vérrel elegy eszik a húst. Ki monda : Hitetlenűl cselekedtetek ; hozzatok nékem most egy nagy követ. Ismét34 monda Saul : Menjetek el mindenelé a nép között, és ezt mondjátok nékik : Hozza ide hozzám kiki az ő ökrét, és kiki az ő barmát, és itt öljétek meg ; és úgy egyetek, és nem vétkeztek az Úr ellen evén valamit vérrel. És minden ember fogván kézzel az ökrét, oda vivék azon éjjel és ott ölék meg. Oltárt35 is rakata pedig ott Saul az Úrnak, és azt az oltárt építé először az Úrnak. És36 monda Saul : Jer menjünk utánnok éjjel a Filiszteusoknak, tegyünk zsákmányt benne mind viradtig, és csak egy ember is közzűlök ne hagyjunk ; kik azt mondák : Valami tenéked tetszik, azt míveljed. De monda először a Pap : Jer, menjünk ide az Istenhez. Tanácsot37 kérde azért Saul az Istentől : Elmenjek é a Filiszteusok után ? Kezébe adod é őket az Izráelnek ? És nem felele meg néki azon a napon. Monda38 azért Saul : Jertek elő most minden szegletből való népek, és tudjátok s lássátok meg, kiben vagyon a vétek e mai napon. Mert39 él az Úr, a ki oltalmazza az Izráelt, hogyha ez Jónathánban az én fiamban találtatik is, halálnak halálával kell meghalni : És nem felele senki néki az egész nép közzűl. Monda40 annakfelette az egész Izráel népének : Ti egy felől álljatok ; én pedig és az én fiam Jónathán, más felől állunk. És monda a nép Saulnak : A mint néked tetszik, úgy cselekedjél. Monda41 pedig Saul Izráel Urának Istenének : Szolgáltass igazságot ; és Jónathánra és Saulra esék, a nép pedig megmenekedék. És42 monda Saul : Vessetek sorsot én közöttem, és az én fiam között Jónathán között ; és esék Jónathánra. És43 monda Saul Jónathánnak : Mond meg nékem mit cselekedtél ? és megmondá néki Jónathán így szólván : A vessző hegyin, melly vala kezemben, egy kicsiny mézet kóstolék meg ; és azért kell é meghalnom. Felele44 Saul ; Bátor én velem cselekedjék úgy az Isten, és bátor nékem adja a halált, ha halálnak halálával nem halsz meg te Jónathán. És45 monda nép Saulnak : Avagy Jónathán haljon é meg, a ki megszabadította a nagy veszedelemből az Izráelt ? távol legyen az ; él az Úr, hogy csak egy hajszál is nem esik a földre az ő fejéről ; mert Isten által cselekedte ő ezt ma. És megszabadítá a nép Jónathánt ; és meg nem hala. Megtére46 azért Saul a Filiszteusoktól ; a Filiszteusok pedig az ő helyekre haza menének. Saul harcai és családja.Saul47 azért az Izráelen való bizodalomban megerősödvén, mindenfelé hadakozék minden ellenségei ellen, a Moábiták ellen, az Ammon fijai ellen, az Edomeusok ellen, a Czobeusok Királyai ellen, és a Filiszteusok ellen, és valamelly felé megyen vala, emberűl forgolódik vala. Sereget48 gyűjte pedig, és megveré az Amálekitákat, és megszabadítá ai Izráelt az ő kóborlóinak kezekből. Valának49 pedig a Saul fijai Jónathán és Jisvi, és Málkisua ; az ő két leányainak pedig neveik, az elsőnek Méráb, a kissebbiknek neve pedig Mikál. Saul50 feleségének neve pedig Akhinoám, Akhimás leánya ; a sereg előtt való Hadnagyának neve pedig Abner, Nérnek fija, ki a Saul attyával egy vala. A51 Saulnak pedig attya Kis vala, és Abnernek attya Nér, ki Abiel fija vala. Erős52 hadak lőnek azért a Filiszteusok ellen Saulnak teljes életében, és valakit lát vala Saul, hogy erős ember volna, és hogy vastag volna, azt magához választja vala. Saul15 megveri az Amálekitákat de Isten parancsa iránt való engedetlenségéért megvettetik.Monda1 pesig Sámuel Saulnak : Engemet bocsátott vala el az Úr, hogy téged Királlyá kenjelek az ő népe előtt az Izráel előtt ; most annakokáért hallgasd meg az Úr beszédét. Ezt2 mondja a Seregeknek Ura : Jól emlékezem róla, mit cselekedék az Amálek az Izráellel, hogy lest hánya néki az útban, mikor feljöve Égyiptomból. Most3 azért menj el, és verd meg az Amáleket, és valamije vagyon mindent elveszessetek, és semmit néki ne kedvezz ; hanem megöljed a férjfiat, az asszonyt, a gyermeket, a csecsszopókat, és ökröket, a juhokat, a tevéket, a szamarakat. És4 egybegyüjté Saul a népet, és megszámlálá őket Théláimban, úgymint két száz ezer gyalogot, és a Júda nemzetségéből tizezer embert. Elméne5 azért Saul mind az Amáleknek városáig, és megütközék ott egy völgyben. Monda6 pedig Saul a Keneus nemzetségének : Gyorsan mentetek el felfelé ; menjetek ki az Amálekiták közzűl, hogy velek együtt valahogy titeket is el ne veszesselek ; mert ti irgalmasságot cselekedtetek mind az Izráel fijaival, mikor ők feljöttek Égyiptomból. Kiméne azért a Keneus nemzetsége az Amálekiták közzűl. És7 megveré Sauél az Amálekitákat ; kik lakoznak Havilától fogva mind addig, a mellyen mennél Súrba, melly Égyiptomnak ellenében vagyon. Megfogá8 pedig elevenen az Amálekiták Királyát, Agágot, és mind a több népet fegyverrel vágatá le. És9 megkegyelmeze Saul és a nép Agágnak, és a juhok javának, és az ökrök kövérinek is, és a meghizlaltattaknak, és mindenek valami jó vala ; és nem akarák azokat elveszteni ; hanem a mi hitván és alávaló vala, csak azt veszték el. Szóla10 pedig Sámueknek az Úr illyen szókkal : Bánom11 én hogy Sault Királlyá tettem : mert eltávozott tőlem, és az én beszédemet meg nem teljesítette, Sámuel pedig igen megháborodék, és felkiálta az Úrhoz egész éjszaka. És12 felkele reggel Sámuel, hogy eleibe menjen Sauénak, és megmondották vala Sámuelnek illyen módon : Eljutott vala Saul Kármelbe, hol megállott vala a sereggel, de onné eltérvén, Gilgálba méne által. Eljuta13 azért Sámuel Saulhoz és monda néki Saul : Áldott vagy te az Úrtól, ímé én megteljesítettem az Úrnak szavát. Sámuel14 pedig monda : Micsoda nagy baromrívás tehát ez, melly fülembe jő, és micsoda ökröknek bőgése, a mellyet hallok ? Felele15 Saul : Az Amálekiták közzűl hozták azokat ; mert a juhok javának kedvezett a nép, és az ökröknek is, hogy megáldozzák a te Uradnak Istenednek : a többit pedig elvesztettük. És16 monda Sámuel Saulnak : Engedd meg, és ímé megmondom néked a mit az Úr szólott nékem az éjjel : És monda a Király néki : mond el. Monda17 azért Sámuel : Avagy az Izráel nemzetségének nem feje valál é te, noha magad ítéletei szerint is méltatlan volnál : és téged az Úr az Izráelen avagy nem Királlyá kene é ? És18 elbocsáta téged az Úr az úton, és monda néked : Menj el, veszesd el az Amálekitákat, kik vétkeztek, és hadakozzál ő ellenek, míg a te néped őket el nem veszti. És19 miért nem engedtél az Úr beszédének, hanem a prédának örülvén cselekedted, a mi gonosz az Úr szemei előtt. Felele20 Saul Sámuelnek : Sőt inkább igen is engedtem az Úr szavának, és abban az útban jártam, mellyben engemet az Úr elbocsáta, és elhoztam az Amálekiták Királyát Agágot, és az Amálekitákat elvesztettem. A21 nép pedig a prédából a barom javát, és a veszedelemre rendeltetett ökröknek szépét elhozta, hogy megáldozza a te Uradnak Istenednek Gilgálban. Monda22 pedig Sámuel : Valyon az egészen égő és egyéb áldozatokban nagyobb gyönyörűsége vagyon é az Úrnak, hogynem mint az Úr szavához való engedekmességben ? Ímé az engedelmesség jobb az áldozatnál, jobb az ő szavának megfogadása, hogy nem mint a kosoknak kövérei ? ,23 Mert minémű nagy vétek a varázslás, ollyan az Isten ellen való rugódzás, és az ő ellene való keménység ollyan vétek, mint a bálványimádás. Azért mivelhogy te megvetetted az Úrnak beszédét, ő is elvetett téged, hogy ne légy Király. Akkor24 monda Saul Sámuelnek : Vétkeztem : mert megvetettem az Úrnak szavát, és a te szódat : mert féltem a néptől, és azért engedtem az ő szavoknak. Most25 azért kérlek, engedj meg az én vétkemnek : és térj vissza velem és imádkozom az Úrnak. És26 monda Sámuel Saulnak : Nem megyek vissza veled, mert megvetetted az Úrnak szavát, annakokáért megvetett téged is az Úr, hogy ne kégy Király az Izráelen. És27 mikor elfordult volna Sámuel, hogy ekmenne, megragadá Saul az ő köntösének szélét, és megszakada. Akkor28 monda néki Sámuel : Elszakasztotta e mai napon az Úr tőled az Izráel országát ; és adta azt a te felebarátodnak, a ki jobb náladnál. És29 az Izráelnek erős Istene nem hazud, és meg nem változik, mert nem ember, hogy valamiben megváltoznék. Ő30 pedig monda : Vétkeztem, de becsülj meg engemet most, kérlek az én népembónek Vénei előtt, és az Izráel előtt, és térj vissza velem, hogy imádjam a te Uradar Istenedet. Megtérvén31 azért Sámuel, elméne Saullal, és imádá Saul az Urat. Monda32 pedig Sámuel : Hozzátok ide az előmbe Amálekiták Királyát Agágot, és előjöve ő hozzá Agág nagy kevélyen. És mondá Agág : Bizonyára eljött a halálnak keserűsége. És33 monda Sámuel : Miképen a te fegyvered sok asszonynépeket fosztott meg fioktól : így minden asszonytok felett a te anyád megfosztatik magzatjától : és darabonként vagdalá Sámuel Agátot az Úr előtt Gilgálban. Elméne34 azért Sámuel Rámába : Saul pedig felméne az ő házába Gibeába, Saulnak városába. És35 annakut'nna nem látogatá meg Sámuel Sault, mind halálának idejéig is ; mert siratja vala Sámuel Sault, az Úr pedig megbáná, hogy Sault Királlyá tette volna Izráelen. Dávid16 elhívatása és első felkenetése.Monda1 pedig az Úr Sámuelnek : Valyon a meddig siratod te Sault, holott én megvetettem őtet, hogy az Izráelen ne uralkodjék. Töltsd meg a te szarudat olajjal, és jöjj elő, elküldelek téged a Bethlehemben lakozó Isaihoz, : mert az ő fijai közzűl választottam és Királyt magamnak. Monda2 néki Sámuel : Hogy menjek én el ? meghallja Saul, és megöl engemet. Felele az Úr : Vígy egy ökörborjút el veled, és azt mondjad : Azért jöttem, hogy áldozzam az Úrnak. És3 hívd el Isait az áldozatra, és én megjellentem néked, mit keljen cselekedned :és kend fel Királyságra azt, a kit én mondok néked. Sámuel4 azért megcselekedé, a mit mondott vala az Úr, és elméne Bethlehembe. Megfélemlének pedig magokban a városnak Vénei, és kimenvén ő eleibe, mondának : Békességes é a te jöveteled ? Felele :5 Békességes, azért jöttem, hogy áldozzam az Úrnak, szenteljétek meg magatokat, és jertek el velem az áldozatra ; és meghagyá, hogy készen lenne Isai és az ő fijai, és elhívá őket is áldozatra. Mikor6 pedig bémentek volna, megtekinté Eliábot és monda : Általán fogva, imhol az Úr előtt vagyon az ő megkenetett Királya. Monda7 pedig az Úr Sámuelnek : Ne nézd az ő termetét, se magasságát, mert megvetettem őtet ; mert nem azt nézem én a mit az ember. Mert az ember azt nézi, a mi szeme előtt vagyon : de az Isten azt nézi, a mi a szívben vagyon. Szólítá8 azért Isai Abinádábot, és őtet Sámuel előtt általbocsátá. Ki monda : Ezt sem választotta az Úr. Általbocsátá9 előtte Isai Sammát is, és monda : Ezt is nem választotta az Úr. Általbocsátá10 azért Isai Sámuel előtt az ő hét fijait, és monda Sámuel Isainak : Ezeket nem választotta az Úr. Végre11 monda Sámuel Isainak : Vége vagyon é már a te fijaidnak ? és felele : Hátra vagyon még a kissebbik ; és az ímé a juhokat őrizi. Akkor monda Sámuel Isainak : Küldj el és hozasd ide, mert addig le nem ülök, míg az ide nem jő. Elkülde12 azért és elhozatá őtet, (és az piros vala, és szép tündöklő szemei valának és igen ékes tekintetú) és monda az Úr : Kelj fel, kend meg őtet, mert ez az. Vevé13 azért Sámuel az olajt, melly vala a szaruban és felkené őtet az ő báttyai között ; és az Úrnak lelke szála Dávidra az napságtól fogva mind azután is ; és felkele Sámuel, és elméne Rámába. Dávid lantja felvidítja a komor Sault.Az14 Úrnak lelke pedig eltávozék Saultól, és gyötri vala őtet a gonosz lélek, melly az Úrtól bocsáttatott. Mondának15 pedig Saulnak szolgái : Ímé most az Istentől bocsáttatott gonosz lélek gyötör téged. Parancsoljon,16 kérünk ; a mi urunk és a te szolgáid, kik előtted vagynak, keresnek olly embert, ki hegedűhöz jól tud : hogy mikor az Istennek gonosz lelke rajtad lészen, hegedűljön előtted és könnyebben lészen dolgod. Monda17 azért Saul az ő szolgáinak : Keressetek tehát, kérlek ollyan embert, ki jól tudjon lantolni, és hozzátok ide nékem. És18 felele egy a szolgák közzűl, és monda : Ímé én láttam a Bethkehemben lakoző Isainak egy fiját, ki jól tud lantolni : és erős ember is, vitéz ember. eszes, és szép termetű, és az Úr vagyon ő vele. Követeket19 külde azért Saul Isaihoz illy izenettel : Küld ide hozzám a te fijadat Dávidot, ki a barmok után jár. Előhoza20 azért Isai egy szamárt, a melly vinne kenyeret, egy tömlő bort, és egy kecskefiat ; és küldé Saulnak az ő fiától Dávidtól. Mikor21 pedig eljutott volna Dávid Saulhoz ; megálla előtte, és igen megszereté őtet, és néki fegyverhordozója lőn. Elkülde22 ismét Saul Isaihoz követeket, kik ezt mondanák : Maradjon nálam, kérlek Dávid : mert nagy kedvet talált előttem. Lőn23 pedig hogy mikor az Isten lelke Saulra jő vala, akkor Dávid hegedűjét veszi vala, és kezével veri, és Saulnak pihenésére és könnyebségéra vala, és eltávozik vala tőle a gonosz lélek. Dávid17 és Góliáth.Egybegyüjték1 a Filiszteusok az ő seregeiket a viadalra, és gyűlének Sókó város mellé, melly vagyon a Júda földén : és Tábort járának Sókó és Azeka között, Dammimnak határán. Saul2 pedig és az Izráel népe egybegyülvén, tábort járának az Ela cserés völgyében, és sereget rendelének a Filiszteusok ellen. A3 Filiszteusok pedig egy felől hegyen állanak vala, és ismét más felől az Izráel fijai is hegyen állanak vala, és a völgy közöttök vala. És4 kijöve egy ember a Filiszteusok táborából, a két tábor közzé, kinek neve Góliát vala, Gáth városából : kinek magassága hat sing és egy arasz vala. És5 az ő fején vala aczélsisak, és halhéjú pánczélba öltözött vala : a pánczélnak pedig nehézsége vala ötezer rész siklus nyomó. És6 aczél szárvas vala az ő lábain, és azcélpaizs vállain. És7 az ő kopjája temérdek vala, mint a szövők zúgolyfája, a kopjavas pedig vala csinálva hatszáz siklus nyomó vasból, a ki pedig az ő paizsát hordozza vala, az előtte megyen vala. És8 megálla, és kiálta az Izráel seregeinek, és monda nékik : Miért készítitek ütközhez a sereget ? avagy nem Filiszteusok vagyok é én, ti pedig Saul szolgái ? azért válasszatok egyet közzűletek, és jöjjön alá hozzám ; Ha9 meg mer velem vívni, és engemet meggyőz, tehát mi néktek szolgáitok lészünk : ha pedig én hatalmas lészek, és megverhetem őtet, nékünk szolgáink lésztek, és szolgáltok nékünk. Mondja10 vala annakfelette a Filiszteusok : Én e mai napon szidalommal illetem az Izráel seregét ; adjatok egy embert, és vívjunk meg ketten. Mikor11 pedig hallotta volna Saul és mind az egész Izráel a Filiszteusok illyen szavát, megrettenének, és igen félnek vala. Dávid12 pedig, egy Efrateusnak, Júdának városából Bethlehemből való embernek fija vala, kinek neve Isai ; kinek nyolcz fija vala, e pedig a Saul idejében, az emberek között már vénségre jutott vala. És13 Isainak három öregbik fijai Saullal a hadaba mentek vala. Az ő három fijainak pedig, kik a hadba mentek vala, neveik ezek : Elsőszülött fija Eliáb, és azután való a második Abinádáb, a harmadik pedig Samma. Dávid14 pedig legkisebb vala, a három öregbik fija azért Saul után ment vala. Dávid15 pedig jő s megyen vala Saultól, az ő attya barmának legeltetésére Bethlehembe. Előjő16 vala pedig a Filiszteus reggel és estve, oda közelgetvén, és negyven egész napig, mind igy áll vala elő. Monda17 pedig Isai az ő fijának Dávidnak : Vedd fel a te bátyáidnak ím ez egy mérték darát, és e tíz kenyeret, és fuss el a táborba a bátyáidhoz. Ím18 e tíz sajtokat pedig vidd a Hadnagynak, és a te bátyáidat látogasd meg, ha békével vagynak ; és tőlök nékem jelt hozz. Saul19 pedig azokkal egybe, mind pedig az egész Izráel népe, valának az Ela cserés völgyében, hadakozvána Filiszteusok ellen. Felkelvén20 azért Dávid jó reggel, és a juhot pásztornak hagyván, magát megterhelé, és elméne a mint néki Isai meghagyta vala, és eljuta a tábor kerítésére ; és akkor nép ment vala ki a harczra, és igen kiáltának a viadalban. És21 az Izráel népe és a Filiszteusok, egyik a másik ellen sereget rendelt vala. Elhagyván22 azért Dávid a holvalót, mellyet bízott vala azokra, kik a hadi szerszámot őrizik vala, a harczra futamodék ; és mikor eljutott vona, köszöne a báttyainak békességesen. Mikor23 pedig még a báttyaival beszélene, ímé ama bajnok, kinek Góliát Filiszteus neve, Gáth városból való, előjöve a Filiszteusok seregéből, és akkor is hasonlóképen szóla : és hallá ezt Dávid. Mindnyájan24 pedig az Izráel közzűl való emberek, mikor meglátták volna azt az embert, elfutának előtte, és felette igen félnek vala. És25 mondának az Izráeliták magok között : Látjátok é ezt az embert, a ki feljő ? mert azért jő, hogy szidalommal illesse az Izráelt. Valaki megverné azt, nagy gazdagsággal ajándékozná meg azt a Királyt, és leányát is néki adná, és annak attya házát is szabadossá tenné Izráelben. És26 monda Dávid azoknak az embereknek, kik ott állanak vala, illyen szóval : Mint lenne annak dolga, a ki megverné azt a Filiszteust, és elvenné az Izráel népéről e gyalázatot ? mert micsoda e körúlmetéletlen Filiszteus, hogy szidalommal illeti az élő Istennek seregét ; És27 néki is ugyanazon szót felelé a nép, mondván : Így s így lészen dolga annak az embernek, a ki megveréndi azt. Hallván28 pedig az Eliáb az ő nagyobbik báttya, hogy ő az emberekkel beszélene, igen megharaguvék Dávidra Eliáb, és monda : Miért jöttél ide, és kinek hagytad a kedves juhokat a pusztában ? tudom én a te kevélységedet, és a te szívednek álnokságát, hogy csak azért jöttél, hogy látnád az ütközetet. És29 monda Dávid : Hol mit tettem én ? hiszen csak szó beszéd ez. És30 eltére tőle máshoz, kivel ismét szóla mint az előtt, és a nép ismét néki az elébbi beszéd szerint felele. Hallák31 azért a szókat, mellyeket szólott vala Dávid, és megbeszélék Saul előtt, és hozzá viteté őtet. És32 monda Dávid Saulnak : Ne rettenjen meg senkinek szíve ettől ; elmegyen a te szolgád és megvív ezzel a Filiszteussal. És33 monda Dávid Saulnak : Nem mehetsz te reá arra a Filiszteusra, hogy vele megvívnál : mert te gyermek vagy, ő pedig ifjúságától fogva hadakozó ember volt. Felele34 Dávid Saulnak : Pásztor vala a te szolgád, őrizvén az ő attyának juhait ; és eljő vala az oroszlán és a medve, és a nyáj közzűl elragadja vala a bárányt. Kimegyek35 vala pedig én utnna, hogy azt megölném, vagy szájából kivenném. És valamikor ellenem támad vala, megragadom vala a szakálát, és megvetem vala azt, és megölöm vala azt. Azért36 mind oroszlánt, mind medvét ölt a te szolgád ; és ez a körűlmetéletlen Filiszteus csak ollyan lészen, mint azok közzűl egy : mert szidalommal illette az élő Istennek seregét. Monda37 ennekfelette Dávid : Az Úr, ki megszabadított engemet az oroszlán kezéből, és a medve kezéből, megszabadít engemet a Filiszteusnak kezéből is. Akkor monda Saul Dávidnak : Menj el, és az Úr legyen veled. Felöltözteté38 azért Saul Dávidot az ő fegyverébe, és aczélsisakot tőn fejébe, és pánczélt is ada reá. Reá39 övedzé pedig fegyverét Dávid az ő ruháján felől, és próbálja val, ha előmehetne abban ; mert még nem próbálta vala meg. Monda azért Dávid Saulnak : Nem mehetek én elő ezekben, mert nem szoktam. Leveté azért Dávid mind azokat magáról. Hanem40 a maga botját vevé kezébe, és a folyóvízből választa magának öt sima kövecskéket, és eltevé az ő pásztori szerszámába, melly néki vala, tudniillik a táskába : és parittyája kezébe vala, és elközelgete a Filiszteushoz. Továbbá41 megindula a Filiszteus is, és kezde közelebb-közelebb menni Dávidhoz, és az az ember is, ki a paizst előtte viszi vala. És42 mikor a Filiszteus megtekintette volna, és meglátta volna Dávidot, megutálá őtet, hogy gyermk volna, és piros szép tekintetű. Ésmonda43 a Filiszteus Dávidnak : Nemde eb vagyon é én, hogy bottal jösz reám ? de megátkozá a Filiszteus Dávidot, az ő Isteneire. Monda44 annakfelette a Filiszteus Dávidnak : Jöszt ide hozzám, és a te testedet adom az égi maradarknak és a mezei vadaknak. Monda45 pedig Dávid a Filiszteusnak : Te jösz én reám fegyverrel, dárdával és paizzsal ; de én megyek te reád a Seregek Urának, és az Izráel népe Istenének nevével, kit te szidalommal illettél. E46 mia npaon az Úr téged az én kezembe ád, hogy megöljelek téged, és elvegyem fejedet a te testedtől, és a Filiszteusok táborában valóknak testeket adom e mai npaon az égi madaraknak és a földön való vadaknak, és megesmérik mind az egész földön lakozók, hogy vagyon Istene az Izráelnek. És47 megtudja mind ez egybegyült sokaság, hogy nem fegyver és dárda által tart meg az Úr ; mert az Úré a had, és titekeet ád a mi kezünkbe. És48 lőn hogy mikor felkészült vona a Filiszteus, és elébb ment volna, és Dávidnak eleibe közelgetett volna : siete Dávid is, és a viadalra futamodék a Filiszteus eleibe. És49 benyulván Dávid a táskába, kivőn onnét egy követ, mellyet a parittyából elhajíta, és a Filiszteust homlokba találá, és a kő a homlokába ragada, és Góliát arczal leesék a földre. Erősb50 lőn azért Dávid a Filiszteusnál a parittyával és kővel, és megveré a Filiszteust, s megölé őtet és nem vala fegyver a Dávid kezében. Oda51 fuatmodék pedig Dávid, és reá álla a Filiszteusra, és vevé annak fegyverét, és azt kivonván hüvelyéből, megölé őtet, és azzal vevé el fejét. Mikor pedig látták volna a Filiszteusok, hogy az erős vitézek megholt volna, elfutmodának. Felkelvén52 azért az Izráelnek és Júdának néped, megsivalkodának és megűzék a Filiszteusokat, mind addig, valamiíg a völgyön elmehetnél, egész Ekronnak kapujáig ; és igen hullanak a Filiszteusok a seb miatt, a Sáraim városra menő úton, mind Gáth és Ektron városáig. És53 megtérvén az Izráel népe a Filiszteusoknak kergetésekből, eldúlák azoknak táborokat. Felvévén54 pedig Dávid a Filiszteus fejét, bévivé azt Jérusálembe, és az ő fegyvereit leraká az ő sátorában. Mikor55 pedig nézné Saul, hogy Dávid a Filiszteussal szembe menne, meegkérdete vala a seregek Főhadnagyát Abnert : Ki fija e gyermek, Abner ? Felele Abner : Él a te lelked Király, hogy nem tudom. És56 monda a Király : Értsd meg magad, ki fija legyen ez ijfú ? Mikor57 pedig visszajött volna Dávid, minekutánna megölte volna a Filiszteust, vevé őtet Abner, és vivé Saul eleibe, kezében tartván a Filiszteus fejét. És58 monda néki Saul : Ki fija vagy te gyermek ? Felele Dávid : A Bethlehemben lakozó Isainak, a te szolgádnak fija vagyok. Dávid18 Jonathán barátságába jut, a nép dicséri, Saul gyűlöli.Minekutánna1 pedig elvégezte volna a Saullal való beszélést, a Jónathán lelke Dávid lelkével egybecsatoltaték, és Jónathán úgy szereté őtet mind a maga lelkét. Hozzá2 vevé azért őtet Saul azon napon, és nem engedé néki, hogy az ő attyaházához menne. Szövetséget3 szerzének pedig ketten Jónathán és Dávid, mivelhogy őtet Jónathán lelke szerint szeretné. És4 leveté köntösét Jónathán, melly rajta vala, és adá Dávidnak, és egyéb ruháját is, mind fegyverét, kézívét, és szoritóövét. Kimegyen5 vala pedig Dávid mindenre, valamir Sául őtet küldi vala, és magát eszesen viseli vala ; és őtet Saul a vitézeknek Fejedelmévé tevé, és kedves lőn mind e köznép előtt, mind pedig a Saul szolgái előtt. Lőn6 pedig, hogy mikor ők megtérnének, mikor tudniillik Dávid megtért volna a Filiszteusok megveréséből, kimenének énekszóval az asszonynépek az Izráelnek minden városaiból, és sereggel mennek vala Saul eleibe, dobbal, vígasságtevő szerszámokkal és énekekkel. Azok7 az asszonyok pedig vígadván : egymás után ezt éneklik vala mondván : Megverte Saul az ő ezerét, és Dávid is az ő tizezerét. És8 felette igen megharaguvék Saul, és nem tetszék néki e beszéd, és monda : Dávidnak tízezeret tulajdonitának, nékem pedig csak ezeret tulajdonítának : azért mit tulajdonitnaka immár egybet néki, hanem az országot. Saul9 azért rút szemmel nézi vala dávidot az naptól fogva, mind azután is. Lőn10 pedig másodnapon, hogy az Úrnak gonosz lelke Sault megkörnyékezné, és az ő házában prófétál vala ; Dávid pedig kezével veri a lantot, a mind naponként szokott vala cselekedni ; Saulnak pedig kezében dárda vala. És11 ellövé Saula dárdát, ezt gondolván : A falba szegezem Dávidot, de elvoná magát előtte két úttal. Mgfélemlék12 azért Saul Dávidtól, mivelhogy az Úr vele volna, és Saultól eltávozott volna. És13 Saul elküldé őtet szeme elől, és Főhadnaggyá választá magának : és a nép előtt kimegyen vala, és bé jő vala. Továbbá14 Dávid minden útaiban magát eszesen viseli vala, és az Úr vala ő vele. Mikor15 pedig látná Saul, hogy igen eszesen viselné magát, megfélemlék tőle. Mert16 az egész Izráel, és Júda szereti vala Dávidot : mert ő kimegyen vala és béjő vala, ő előttök. Monda17 azért Saul Dávidnak : Ímé az én öregbik leányomat Mérábot neked adom feleségűl, csak légy nékem vitéz fiam, és viseljed az Úrnak hadát. Saul pedig magában ezt mondja vala : Ne vesszen az én kezem miatt, hanem legyen a Filiszteusok keze ő ellen. Monda18 pedig Dávid Saulnak : Micsoda vagyok én, és az én életem minémű, és az én nemzetségem az Izráelben, hogy én a Királynak veje lehetnék ? Lőn19 pedig, hogy mikor meg kell vala Dávidnak adni a Király leányát Mérábot, adák azt a Méholát városbeli Hadrielnek feleségűl. Dávid megnyeri Mikált feleségül.Megszreté20 pedig Mikál Saulnak leánya Dávidot, mellyet megjelentének Saulnak, és felette igen tetszik e dolog néki. Monda21 azért Saul : Néki adom őtet, hogy néki veszedelmére legen, és legen a Filiszteusoknak kezek ő ellene. Azét monda Saul Dávidnak : E kettő közzűl egyik leányom által ma nékem vőm lészesz. Parancsolá22 pedig Saul az ő szolgáinak : Szóljatok titkon Dávidnak mondván : Ímé a Király jó akarattal agyon hozzád, és minden szolgái szeretnek téged, azért légy veje a Királynak. És23 megmondák a Saul szolgái Dávidnak e szókat ; felele pedig Dávid : Netalán igen kicsiny dolog ti nálatok a Királynak vejévé lenni, holott én szegény és elvettetett vagyok ? Megmondák24 azért ezt Saulnak az ő szolgái, mondván : Ezt s ezt mondja Dávid. Monda25 pedig Saul : Ezt mondjátok Dávidnak : Nem kíván a Király egyéb jegyruhát, hanem adj néki száz Filiszteus szeméremtestének bőrét, hogy a Király ellenségein boszúját megálljad. Saul pedig azon gondolkodik vala, hogy Dávidot a Filiszteusok kezébe ejthetné. Megmondák26 azért az ő szlgái e szókat Dávidnak, és tetszék e dolog Dávidnak, hogy a Királynak veje lenne ; és még a hagyott nap elő nem jött vala. Felkele27 Dávid, és elméne ő és az ő vitézei, és megvere a Filiszteusok közzűl kétszázat, kiknek szeméremtestek bőrit elhozá Dávid, és épen béadák azokat a Királynak, hogy immár a Királynak veje lehetne ; és néki adá Saul az ő leányát Mikált feleségűl. Látván28 pedig Saul és eszébe vévén, hogy az Úr Dáviddal volna, és hogy az ő leánya is Mikál igen szeretné őtet : Sokkal29 inkább kezde félni Saul Dávidtól, és nagy gyűlölséggel lőn Dávid ellen teljes életében. Kijőnek30 vala pedig gyakorta a Filiszteusoknak Fejedelmei, és valamikor kijőnek vala, Saulnak minden szolgáinál Dávid eszesben forgódik vala ; annakokáért az ő neve felette igen híres vala. Saul19 üldözi Dávidot, ki Sámuelhez fut.Szóla1 pedig Saul Jónathánnak az ő fijának, és mind a több szolgáinak, hogy megölnék Dávidot ; Jónathán pedig a Saul fija felette igen szereti vala Dávidot. Megmondá2 azért Jónathán ezt Dávidnak, mondván : Az én atyám Saul, halálra kerestet téged : azért kérlek, megoltalmazd magadat reggelig, és légy valami titokhelyen, rejtsd el magadat. Én3 pedig kimegyek, és az én atyám mellé állok a mezőben, a hol te lészesz, és én akkor szólok felőled az atyámnak, és meglátom mit szól, és tudtora adom néked. Jónathán4 pedig jót szóla Saulnak az ő attyának Dávid felől, és monda néki : Ne igyekezzék véteni a Király az ő szolgája ellen Dávid ellen ; mert nem vétett ő néked, hanem az ő szolgálatja felette hasznos volt néked ; Mert5 ő az ő lelkét markában hordozta, és úgy verte meg a Filiszteust ; és az Úr nagy jót cselekedék az egész Izráellel ; láttad te és örültél rajta. Miért vétkezénél azért az ártatlan vér ellen, megölvén Dávidot ok nélkűl ? Meghallá6 azért Saul Jónatjának szavát, és megesküvék Saul : Él az Úr, hogy nem hal meg Dávid. Szólítá7 annakokáért Jónathán Dávidot, és meegmondá néki Jónathán min ezeket a szókat ; és vivé Dávidot Saul eleibe, ki ismét ollyan lőn előtte, mind annakelőtte. Had8 indula pedig ismét azonközben, és kiméne Dávid, és megütközvén a Filiszteusokkal, igen megveré őket, és megfutamodának ő előtte. Lőn9 pedig ismét az Úrnak gonosz lelke Saulon, és az ő házában veszteg ül vala, kezében tartván dárdáját : Dávid pedig a lantót veri vala előtte. És10 akará Saul Dávidot a dárdával a falhoz szegezni : és elhajla Saul előtt, és a dárda a falt találá : azért Dávid elfuta, és elszalada azon éjjel. Követeket11 külde azért Saul a Dávid házára, hogy megőriznék őtet, és reggel megölnék : és megmondá Dávidnak Mikál az ő felesége, mondván : Ha ez éjjel lelkedet meg nem oltalmazod, holnap megölnek. Kibocsátá12 azért Mikál Dávidot az ablakon ; és ő kimenvén elszalada, és meegoltalmazá magát. Vőn13 pedig Mikál egy fa képet, és fekteté az ágyra, és kecskeszőrből csinált párnát tőn feje alá, és béfedezé lepedővel. Követeket14 külde pedig Saul, hogy megfognák Dávidot, és monda Mikál : Beteg Dávid. Visszaküldé15 azért ismét Saul a követeket, hogy meglátnák Dávidot, mondvaán : Ágyában is előmbe hozzátok őtet, hadd öljem meg őtet. És16 mikor oda mentek volna a követek, ímé a fa kép fekshzik vala az ágyon, és a kecskeszőrből csinált párna vala feje alatt. Monda17 azért Saul Mikálnak : Mi dolog, hogy így megcsaltál engemet, és elbocsátád az én ellenségemet, és elszalada ? Felele Mikál Saulnak : Mert azt mondá ő nékem : Bocsáss el, mert majd megöllek. Dávid18 azért elfutván megszabadula, és Sámuelhez méne Rámába ; és megbeszéle mindeneket néki, a miket ő vele cselekedett volna Saul ; és elmenének, ő és Sámuel, és mulatának Nájóthban. Saul is a próféták között.Megmondák19 pedig Saulnak ezt illyen szókkal : Ímé Dávid Nájóthban vagyon Ráma tartományában. Követeket20 külde azért Saul, hogy megfognák Dávidot. Kik látának a Prófétáknak seregét, kik prófétálnak vala ; és hogy Sámuel is közöttök volna, ki ő előttök járó vala. És lőna az Istennek lelke Saul követein is, és azok is prófétálnak vala. Megmondák21 azért az Saulnak, és külde ismét más követeket, és azok is prófétálának. Ismét harmadszor is követeket külde, és azok is prófétálának. Elmenvén22 azért ő maga is Rámába, juta a nagy kúthoz, melly Széku mezején vagyon, és ott megkérdvén monda : Hol vagyon Sámuel és Dávid ? És monda egy ember : Ám Nájóthban vagyon, Ráma tartományában. És23 oda méne Ráma tartományába Nájóthba. És lőn ő rajta is az Istennek lelke, és a menés közben is prófétál vala, mígnem eljuta Ráma tartományába Nájóth városba. Leveté24 azért ő is királyi ruháját, és ő is profétála Sámuel előtt, és leesvén lőn az egész nap és éjjel, királyi ruháját és fegyverét levetvén. Azért szokták mondani : A vagy nem a Próféták között vagyon é Saul is ? Dávid20 és Jonathán megerősítik baráti szövetségüket.Elfutván1 azért Dávid Nájóthból, melly Ráma tartományában vagyon, elméne és monda Jónathánnak : Mit míveltem én ? Micsoda nagy gonoszságom vagyon ? és micsoda nagy vétkem vagyon a te atyád ellen, hogy az én lelkemet kergeti ? Ki2 monda néki : Távol lergyen az, meg nem halsz. Íme az én atyám nem cselekeszik sem nagy, sem kicsiny dolgot, a mit nékem meg nem jelent ; azért hogy titkolná el tőlem az én atyám ezt a dolgot ? nem miveli azt. És3 ismét esküvéssel monda Dávid : Bizonynyal tudja azt a te atyád, hogy én nálad kedves vagyok, és ezt fogja mondani : nem szükség ezt tudni Jónathánnak, hogy valami módon meg ne szomorodjék. De bizonyára, él az Isten és a te lelked is, hogy csak egy lépés közi az én életemnek és a halálnak. Felele4 Jónathán Dávidnak : Mond meg, mit kiván a te lelked, és azt cselekeszem veled. Monda5 pedig Dávid Jónathánnak : Íme holnap a hold első napjának innepe vagyon, mellyen szükségesképen a Királlyal le szoktam ülni az ételhez, bocsáss el azért engemet és én elrejtezem a mezőben, mind ez harmadnapnak estvéjéig. Ha6 pedig valami módon megemlékezik én rólam a te atyád, ezt mondjad : Nagy kéréssel kéré tőlem Dávid, hogy haza futhatna Bethlehembe az ő városába ; mivelhogy esztendőnként való áldozatja volna most ott az ő nemzetségének. Ha7 ezt fogja mondani : Jól vagyon : békessége vagyon a te szolgádnak ; ha pedig haragszik, tudjad hogy shzint rakva álnoksággal. Cselekedjél8 irgalmasságot azért a te szolgáddal ! mert az Úr előtt kötöttél te szövetséget én velem szolgáddal, és ha én bennem álnokság vagyon, ölj meg engemet te magad, és miért vinnél engemet a te atyádhoz ? Monda9 pedig Jónathán : Távol legyen az tőled, sőt inkább ha bizonnyal megtudhatom, hogy e gonoszság az én atyámtól ellened valóba eltökélettetett, avagy nem mondanám é meg néked ? Monda10 annakfeleette Dávid Jónathánnak : Kicsoda adja nékem tudtomra a jót, vagy ha valami kemény szót szól néked a te atyád ? Felele11 Jónathán Dávidnak : No menjünk ki a mezőre ; és kimenének ketten a mezőre. Akkor12 monda Jónathán Dávidnak : Az Izráelnek Ura Istene látja, hogy ha megérthetem az én atyámtól holnap illyenkorig, vagy holnap után is, hogy jó akarattal lészen Dávidhoz, kiküldök akkor hozzád, és megjelentem néked. És13 bátor úgy cselekedjék az Úr Jónathánnal, és úgy adjon jót hogyha az én atyámnak az lészen akaratja, hogy veszedelmedre igyekezzek, azt is hírré adom néked, és elbocsátlak téged, és menj el békével, és legyen az Úr veled, a mint az én atyámmal vele vala. Hogyhogy14 nem mivelném inkább azt míg fejem fenn áll ? A vagy nem tennél é velem viszontag irgalmasságot a mint az Úr kivánja, hogy én meg nem ölettetem. És15 el nem szakasztod a te irgalmasságodat soha örökké az én házam népétől még szinte akkor is, mikor az Úr a földnek színéről kivágja Dávidnak minden ellenségeit. És16 mikor az Úr a Dávid ellenségeitől számot veszen. És így szövetséget szerze Jónathán Dávidnak házával. És17 ismét újonnan megesküvék Jónathán Dávidnak, mivelhogy igen szereti vala őtet, mert szinte úgy szereti vala őtet mint a maga lelkét. Monda18 pedig néki Jónathán : Holnap vagyon az új hold első napjának innepe : annakokáért emlékezetben lészesz, mert üres lészen a te helyed. Harmadnapig19 azért légy veszteg, és akkor sietséggel jöjj alá oda a helyre, a hol ez némelly napi dolgodban elrejteztél vala, és légy ott az útmutató kő mellett. És20 ímé én a kő mellé három nyilat lövök, mintha azokkal czélhoz lőnek. És21 annakokáért érettek küldöma gyermekte, ezt mondván : Eredj keresd meg a nyilakat : és ha nyilván azt mondom a gyermeknek : Ímhol a nyíl hátad megett én felőlem, fogd meg a gyermeket és jöjj elő : mert békességes a te dolgod, és nem lészen semmi nyomorúságod, él az Úr ! Ha22 pedig azt mondom a gyermeknek : Túl előtted vagyon a nyíl tova messze, menj el : mert az Úr elszabadított tégedet. Ennek23 a szónak pedig, mellyet egymás között szólottunk, ímhol legyen az Úr bizonysága én közöttem és te közötted mind örökké. Elrejtezék24 azért Dávid a mezőben és meglőn az ujságnak első napján való innep, mellyen leül vala a Király az ételhez, hogy ennék. És25 mikor a Király az ő székibe le akarna ülni, mint annakelőtte mindenkor szokott vala, a melly széke a fal mellett vala, onnét felkele Jónathán, és Abner üle a Király mellé ; a Dávid helye pedig üres vala. Nem26 szóla mindazáltal semmit Saul azon a napon : mert azt gondolja vala, netalán valami dolga esett, ha szinte tiszta volna is, vagy talán nem tiszta. Lőn27 pedig az innepnek második napján, másodszor is üres lőn a Dávid helye, és monda Saul Jónathánnak az ő fijának : Miért nem jött ki enni sem tegnap, sem ma az Isai fija ? Felele28 Jónathán Saulnak : Felette igen kérdezék tőlem Dávid, hogy hadd menne el Bethlehembe. Mondván :29 Kérlek bocsáss el engemet ; mert a mi nemzetünknek lakodalma vagyon most a városban, és nékem parancsolt a bátyám ; azért ha kedvet találtam előtted, kérlek, hadd tekintsek haza, hadd látogassam meg az én atyámfiait ; ez az oka hogy nem jöhetett a Király asztalához. És30 felette igen felgerjede haragja Saulnak Jónathán ellen, és monda néki : Te kemény és engedetlen anyának gyermeke, vaj ki jól tudom, hogy te Isainak fiját barátodnak választottad, melly gyalázatodra lészen, és a te anyádnak is mezítelensége szégyenére. Mert31 valamíg az Isai fija él e földnek színén, nem lehetsz te állandó, sem pedig a te országod. Azért küldj érette mindjárt és hozzák ide őtet én hozzám, mert halálnak fija. Felele32 pedig Jónathán Saulnak az ő attyának, és monda néki : Miért kell meeghalnia, és mit vétett ? És33 ragadá Saul az ő dárdáját, hogy őtet általütné. Akkor eszébe vevé Jónathán, hogy elvégezte volna az ő attya bizonynyal, hogy megölné Dávidot. Felkele34 azért Jónathán az asztaltól nagy haraggal, és nem evék semmit másod napján a lakodalomnak ; mert igen bánkódik vala Dávidért, és hogy őtet szidalommal illette volna az ő attya. Kiméne35 annakokáért Jónathán reggel a mezőre a hagyott idő szerint, a mint Dáviddal végeztek vala, és ő vele egy kis gyermek is. És36 monda a gyermeknek : Eedj, fuss el, keresd meg a nyilakat, mellyeket én ellövök. A gyermek elfuta és ő túl lövé a nyilat a czélon. Mikor37 pedig a gyermek a heylre jutott volna, a hol vala a nyíl, mellyet Jónathán ellőtt vala, kiálta Jónathán a gyermek után és monda : Nem látod é, hogy azon is túl vagyon a nyíl a hol te vagy ? Ismét38 kiálta Jónathán a gyermek után : Siess, gyorsan cselekdjél, meg se állj. Felszedvén azért a Jónathán gyermeke a nyílakat, méne az ő urához. A39 gyermek pedig semmit e dologban nem tud vala, csak Jónathán és Dávid tudja vala e dolgot. Adá40 azért Jónathán fegyverét az ő gyermekének, és monda néki : Eredj el, vidd bé a városba. Mikor41 pedig elment volna a gyermek, felkele Dávid a kőnek dél felől való oldala mellől, és a földre borulván arczal, háromszor meghajtá magát, és egymást megcsókolván mindketten sírának, de Dávid leginkább síra. Monda42 azért Jónathán Dávidnak : Menj el békességgel, és a mire ketten megesküdtünk egymás között az Úrnak nevére, legyen állandó. Az Úr legen én közöttem és te közötted, az én maradékim között és a te maraékid között, mind örökké. Felkele43 azért és elméne ; Jónathán pedig visszaméne a városba. Dávid21 elkéri Akhimélek paptól a szent kenyereket és Góliáth kardját.Juta1 pedig Dávid Nób városába, Akhimélek Paphoz, és nagy félelemmel eleibe méne Dávidnak Akhimélek, és monda néki : Mi dolgog, hogy csak egyedűl jössz, és nincsen senki veled ? Felele2 Dávid Akhimélek Papnak : A Király bízott valamit reám és azt hagyta nékem : Senki meg ne tudja e dolgot, a miért én küldelek, és a mit parancsoltam néked ; szolgáimat pedig elküldöttem illyen s illyen helyre. Azért3 most, mi vagyon birtokodban ? adj vagy öt kenyeret nékem, vagy egybet a mi vagyon. Felele4 a Pap Dávidnak, és monda : Nincsen közönséges kenyér az én birtokomban ; hanem szentelt kenyér ím vagyon, ha a te szolgáid tisztán tartották magokat, főképen asszonyembertől. Felele5 Dávid a Papnak és monda néki : Bizonyára az asszony meg volt tiltva mi tőlünk, mind tegnap, mind az előtt, mikor kiindultam ; szolgáim is minden edényeiket megszentelték, noha a mi az útra néz, közönséges : azért sokkal inkább e mai napon a kenyér is megszenteltetik a tiszta edényben. Ada6 azért néki a Papa megszenteltetett kenyérben ; mert nem vala ott egyéb kenyér, hanem csak az Isten előtt való kenyerek, mellyeket az Úrnak orczája elől vettek vala fel, hogy melegen tennének helyekbe más kenyereket azon napon, mellyen az elébbieket elvették vala. Vala7 pedig ott azon napon egy a Saul szolgái közzűl, ki ott mulat vala az Úr előtt, kinek neve Doég, Edom nemzetségéből való, ki a Saul pásztorinak Fejedelmek vala. És8 monda ismét Dávid Akhiméleknek : Nincsen é valami dárda, vagy valami egyéb fegyver kezednél ? mert sem szablyámat, sem egyéb fegyveremet nem vehettem kezembe, mivelhogy a Király parancsolatj siettete. Monda9 pedig a Pap : A Filiszteus Góliátnak kardja, kit te megvertél az Ela völgyében, ámhol vagyon posztóban takarva, az Efód megett, ha azt el akarod vinni, vidd el : mert annál egyéb itt nincsen : akkor monda Dávid : Nincsen sehol a hoz hasonló, add ide azt nékem. Dávid Ákhis királyhoz fut.Felkele10 azért Dávid, és elfuta az napságtól fogva Saul elől, és méne Akishoz Gáthnak Királyához. És11 mondának az Akis szolgái őnéki ; A vagy nem ez é Dávid, ennek a földnek Királya ? A vagy nem ennek éneklik vala é nagy sereggel, mondván : Megverte Saul az ő ezerét, Dávid is az ő tizezerét ? És12 eszébe vevé Dávid ezeket a szókat, és felette igen megrémüle Akistól, Gáthnak Királyától. És13 megávloztatá szavát ő előttök, és bolondnak tettei vala magát az ő kezekben : és irkál vala a kapuknak ajtain, és a nyálát mind a szakálán bocsátja vala alá. Monda14 azért Akis az ő szolgáinak : Ímé láttátok, hogy ez ember megbolondult, s mire bocsátottátok bé hozzám őtet ? Szűkölködöm é én bolond nélkűl ; hogy ezt béhoztátok, hogy itt előttem bolondoskodjék ? ennek kellett volna é béjönni az én házamba ? Dávid22 tovább bújdosik.Elmenvén1 azért onnét Dávid, és szalada az Adullám barlangjába, melly dolgot mikor meghallották volna az ő báttyai és az ő attyának minden háznépe, oda menének hozzá. És2 hozzá gyülének mindenek, a kik valami nyomorúságban valánamk, és valaki adósságban vala, és valaki keseredett szívvel vala, és lőn azoknak Fejedelmek, és lőnek vele úgymint négyszáz emberek. Elméne3 pedig onnét Dávid a Moábitáknak városába Miczpába ; és monda a Moábiták Királyának : Kérlek, hadd jöjjenek ki földökből az én atyám és az én anyám és hadd lakjanak veletek, míg megértem mit cselekedjék velem az Isten. Vivé4 azért őket a Moábiták Királya eleibe, és lakának ő vele mind addig az ideig, míg Dávid ott a várban lőn. Monda5 pedig Gád Próféta Dávidnak : Ne maradj ennekutánna ebben a várban ? hanem menj el, és térj a Júda földére Elméne azért Dávid, és méne Héreth nevű erdőbe. Saul az áruló Doéggel nyolcvanöt papot megölet.Meghallá6 pedig Saul, hogy Dávi kimutatta volna magát, és mind a több emberek, kik vele valának ; Saul pedig mulat vala a fa alatt a Ráma dombján, kezében tartván dárdáját, és az ő szolgái mind előtte állanak vala. Monda7 azért Saul az ő szolgáinak, kik előtte állanak vala : Halljátok meg most Benjáminnak nemzetségei : A vagy az Isai fija mindeniteknek mezőt fog é adni és szőlőket, és titeket fejenként Ezredesekké vagy Századosokká fog é tenni ? Hogy8 ti mindnyájan pártot ütöttetek ellenem, és nincsen senki ki nékem valamit hírré adjon ? holott frigyet vetett az én fiam az Isai fijával ; és nincsen ki szánna engemet közzűletek, és a ki nékem megsugallaná, hogy az én fiam szolgámat támasztotta reám, utánnam való leselkedésre, a mint ím e mai napon megtetszik. Felele9 pedig az Edom nemzetségéből való Doég, ki a Saul több szolgái között ott áll vala, és monda : Láttam én hogy az Isai fija Nób városában az Akhitób fijához, Akhimélek Paphoz jött vala. Ki10 az Úrtól tanácsot kérde ő felőle, és útra való eleséget is ada néki, a Filiszteusok Góliát fegyverét is néki adá. Elkülde11 azért a Király, hogy oda hívnák Akhimélek Papot, Akhitóbnak fiját, és az ő attyának egész háznépét, tudniillik a Papokat, valakik Nób városában valának ; kik eljövének mindnyájan a Királyhoz. Akkor12 monda Saul : Halld meg most te Akhitóbnak fija ! É monda : Ímhol vagyok én uram ! És13 monda néki Saul : Miért ütöttetek pártot ellenem te és az Isai fija, holott kenyeret adtál néki és fegyvert, és az Istentől is tanácsot kérdettél felőle, hogy ellenem támadna leselkedés által, a mint immár most bételjesedett. Felele14 Akhimélek a Királynak, és monda : Valyon s kicsoda volna ollyan hív mind Dávid, mind a több szolgáid között is, ki a Királynak veje, és a ki a te akaratod szerint jár, és a te házadban nevezetes ember ? Valyon15 s csak akkor kezdettem é először tanácsot kérdeni ő felőle az Istentől ? Távol legyen tőlem a pártütés : Ne tulajdonítson semmit a félét a Király az ő szolgájának, se pedig az én atyám egész háznépének : mert nem tud ebben semmit a te szolgád, sem nagy, sem kicsiny dolgot. És16 monda a Király : Általán fogva meg kell halnod Akhimélek, mind néked, min a te atyád egész háznépének. Mona17 azért a Király az ő szolgáinak, kik előtte állanak vala : Vegyétek körül őket, és öljétek meg az Úr Papjait ; mert az ő kezek is Dávid mellett vagyon ; mert mikor eszekbe vették, hogy futva szalad, nem adták nékem tudtomra. De nem akarák a Király szolgái kezeket felemelni az Úr Papjai ellen, hogy ő reájok rohannának. Akkor18 monda a Király Doégnek : Térj nékik te, és öld meg a Papokat. Nékik térvén azért az Idumeus Doég, a Papokra rohana, és azona napon nyolczvanöt embereket ölet meg, kik gyolcsból csinált Efódot viselnek vala. Nób19 várost is pedig, a Papok városát fegyvernek élivel vágatá le, mind férjfiat, mind asszonyt, gyermekeket, csecsszopókat, ökröket, szamarakat, minden barmokat fegyvernek élivel vágata le. Elszalada20 pedig az Akhitób fijának Akhiméleknek egy fija, kinek neve vala Abjáthár, és Dávid után futa. És21 megmondá Abjáthár Dávidnak, hogy megölette Saul az Úr Papjait. És22 monda Dávid Abjáthárnak : Tudám én azt az nap, mert ott vala amaz Idumeus Doég, hogy kétség nélkűl bémondaná Saulnak : én adtam okot a te atyád egész háznépének halálára. Maradj23 itt nálam, ne félj : mert a ki az én életemet halálra keresi, azon keresi a te életedt is : azért te bátorságosan lehetsz mellettem. Dávid23 megszabadítja Kehilla városát a Filiszteusoktól, elárulják, üldözik és csodálatosan megmenekül.Megmondák1 pedig Dávidnak illyen szóval : Ímé a Filiszteusok Kéhilát vívják, és a csűröket dulják. És2 megkérdé Dávid az Urat, mondván : elmenjek é, hogy megverjem ezeket a Filiszteusokat ? Felelle pedig az Úr Dávidnak : Menj el, és megvered a Filiszteusokat, s megszabadítod Kéhilát. És3 mondának a Dávid emberei néki : Íme mi itt a Júdának földében is félünk, tehát mennyivel infább ha Kéhilába megyünk a Filiszteusok táborára. Azokáért4 ismét megkérdé Dávid az Urat, kinek felele az Úr és monda : Kelj fel, menj alá Kéhilába ; mer én a Filiszteusokat kezedbe adom néked. Elméne5 azért Dávid és az ő emberei Kéhilába, és megharczola a Filiszteusokkal, és elvivé az ő barmokat, és őket felette igen megveré, és megszabadítá Dávid a Kééhilában lakozókat. Lőn6 pedig, hogy mikor Abjáthár, Akhimélek fija Dávidhoz futott volna Kéhilába, az ő Efódját elvitte vala kezében. Megmondák7 akkor Saulnak ; hogy Dávid Kéhilába ment volna ; és monda Saué : Kezembe adta immár őtet az Isten ; mert kulcsos és záros városba ment bé, és ott szorult. Felgyüjté8 azért Saué a hadba minden népét, hogy reá menne Kéhilára, és reá szállana Dávidra és az ő embereire. Eszébe9 vevé pedig Dávid, hogy alattomban Saué ő ellene gonoszt gondolna, és monda Abjáthár Papnak : Vedd fel az Efódot. És10 monda Dávid : Izráelnek Ura Istene, bizonnyal meghallotta a te szolgád, hogy Saué ide akar jőni Kéhilára, hogy a várost elveszesse én érettem. Vallyon11 kezébe fognak é engemet adni a Kéhiabeliek ? és eljő é ide Saul, a mint hallotta a te szolgád ? Izráelnek Ura Istene, mond meg, kérlek, a te szolgádnak. Felele az Úr ; Eljő Saul. Monda12 ismét Dávid : Valyon kezébe adnak é engemet a Kéhiabeliek, és az én velem való embereket Saulnak ? Felele az Úr : Kezébe adnak. Felkele13 azért Dávid és az ő vitézei úgymint hatszázan, és kimenének Kéhilából, és mennek vala a hova mehetnek vala. Megmondák pedig Saulnak, hogy kiszaladott volna Dávid Kéhilából : és elhagyá a kimenésre való szándékot. Lakik14 vala pedig Dávid a pusztában erős helyeken, és vala főbb lakása a Zif pusztájában való hegyén ; és minden nap keresi vala Saué, de az Isten nem adá őtet kezébe. Megtérvén15 azért Dávid, hogy kijött volna Saul, hogy az ő lelkét keresné ; akkor megvoná magát Dávid a Zif pusztájában az erdőben. Felkele16 pedig Jónathán Saulnak fija, és méne Dávidhoz az erdőbe, és megerősíté az ő kezét az Istenben. És17 monda néki : Ne félj, mert nem találhat meg téged Saulnak az én atyámnak népe ; hanem te uralkodni fogsz az Izráelen, és én te utánnad második lészek, és Saul is az én atyám tudja hogy úgy lészen. És18 szövetséget szerzének ketten az Úr előtt : és megmarada Dávid az erdőben, Jónathán pedig elméne házához. Felmenének19 pedig akkor a Zifeusok Saulhoz Gibeába, mondván : Nemde Dávid nem mi nálunk lappang é az erős helyeken az erdőben, a Hakila halmán, melly a puszta mellett jobbkéz felől vagyon ? Most20 azért Király, a te szíved teljes kívánsága szerint jöjj alá, és mi gondunk az, hogy a Királynak őtet kézébe adjuk. És21 monda Saul : Áldottai vagytok ti az Úrnak, hogy engemet szántok ; Menjetek22 el kérlek és mégis készüljetek jobban hozzá : tudjátok meg és lássátok meg e helyet, a hol maradása vagyon, és kicsoda látta ott őtet ; mert megmondották nékem, hogy igen ravasz. Annakokáért23 menjetek végére és tudjátok meg minden barlangját, a mellyben lappangani szokott, és jöjjetek vissza én hozzám bizonyos válasszal, és elmegyek veletek, és ha e földnek színén lészen, kikeresem a Júdának minden ezereivel. Felkelvén24 annakokáért elmenének Zifbe Saul előtt Dávid pedig és az ő emberei valának a Máon pusztájában a síkon, a pusztának jobbfelől való részében. Saul25 pedig és az ő szolgái elmenének keresni, mekky dolgot megizenének Dávidnak, és leszálla a kőszikláról, és megszálla a Máon pusztájában. Meghallván ezt Saul, megüzé Dávidot a Máon pusztájában. Megyen26 vala pedig Saul a hegynek egyik oldalán, Dávid is az ő népével a hegynek másik oldalán ; és igen siet vala Dávid, hogy elszaladhatna Saul előtt, Saué pedig és az ő népe, körükfogták vala Dávidot és az ő embereit, hogy őket megfognák. Követ27 juta pedig Saulhoz azonközbe, és monda : Siess, jere vissza, mert a Filiszteusok reá ütöttek földedre. Megtérvén28 azért Saul Dávidnak kergetéséből, a Filiszteusok eleibe méne. Azért nevezék azt a helyet, Sélahhammákhlekótnak. Dávid24 a barlangban nem bántja Sault, ki erre bevallja igazságtalanságát.Elméne1 pedig Dávid is onnét, és lakék az Engédi pusztájának erősségeiben. Lőn2 pedig, hogy mikor megtért volna Saul a Filiszteusoktól, izenének néki illyen szóval : Ímé Dávid az Engédi pusztájában vagyon. Maga3 mellé vőn azért Saul az egész Izráel népe közzűl válogatott háromezer embert, és elméne, hogy megkeresné Dávidot és az ő embereit a Kősziklák tetején, hol csak a vadkecskék lakhatnak vala. És4 juta az aklokhoz, mellyek ott az útfélen valának, holott egy barlang vala, hová béméne Saul, hogy az ő lábait béfedezné : Dávid pedig és az ő emberei azon barlangnak rejtekében ülnek vala. És5 mondának Dávidnak az ő vitézei : Ímé ez a nap, mellyről azt mondotta volt az Úr néked : Ímé kezedbe adom néked a te ellenségedet, és cselekedjél úgy vele a mint akarod. Felkele azért Dávid, és orozva elmetszé a Saul felsőruhájának szárnyát. Lőn6 pedig mindjárt, hogy megesék Dávidnak szíve rajta, hogy elmetszette volna a Saul felsőruhájának szárnyát. És7 monda az ő vitézeinek : oltalmazzon engemet az Úr, hogy én azt míveljem az én urammal, az Úrnak megkenetett Királyával, hogy én az én kezemet ő reá bocsássam : mert az Úrnak felkenetette ő. És8 megfeddé kemény szóval Dávid az ő embereit, és nem hagyá őket feltámadni Saulra ; Saul pedig felkele a barlangból, és elméne dolgára az úton. Felkele9 Dávid id azután, és kiména a barlangból, és kiálta Saul után, mondván : Uram Király ! Hátratekinte pedig Saul, és akkor Dávid a föld felé meghajtá magát, és tisztességet tőn néki. És10 monda Dávid Saulnak : Miért fogadod meg szavokat az olyan embereknek, kik azt mondják : Ímé Dávid néked gonoszodra igyekezik ? Ímé11 e mai nap látják a te szemeid, hogy az Úr téged kezembe adott vala ma a barlangban, és mondják vala némellyek, hogy megölnélek téged ; de és kedvezék néked, és azt mondám : Nem emelem fel kezemet az én uram ellen, mert az Úrnak kenetett Királya ő. Azért12 édes atyám, lásd meg, és ímhol lássad a te felsőruhádnak szárnyát az én kezemben : mert mikor elmetszém a te felsőruhádnak szárnyát nem ölélek meg tégedet. Azért értsd meg, és lássad, hogy nincsen az én kezemben gonoszság, és semmi hamísság, és nem vétettem ellened ; te pedig vadászod az én lelkemet, ahogy azt elveszessed. Az13 Úr tegyen ítéletet én közöttem és te közötted, és álljon az Úr bosszút és érettem rajtad ; de az én kezem nem lészen te ellened. A14 mint ama régi közbeszéd mondja : Az istentelenektől származik hamisság ; de az én kezemben nem lészen ellened. Vakyon15 s kicsoda ellen jött ki az Izráelnek Királya ? Kit kergetsz ? Egy holt ebet, vagy egy bolhát ? Legyen16 azért az Úr ítélőbíró, és tegyen ítéletet én közöttem és te közötted, és lássa meg ; ő forgassa az én dolgomat, és szabadítson meg engemet a te kezedbők. Lőn17 pedig, hogy mikor elvvégezte volna Dávid Daulhoz való szavát, monda Saul : Te szód é ez szerelmes fiam Dávid ? És felkiáltván Saul síra. És18 monda Dávidnak : Igazabb vagy én nálamnál : mert te jól cselekedtél velem : én pedig gonoszt fizettem néked. Te19 bizonnyára megmutattad e mai napon, minémű jót cselekedtél légyen én velem ; mert holott az Úr te kezedbe adott vala engemet, nem ölél meg engemet. Valyon20 s mikor valaki ellenségére talál, elbocsátja é azt békével az ő útán ? Annakokáért az Úr adjon néked jót azért, a mit velem cselekedtél. Most21 pedig mivelhogy tudom, hogy kétség nélkül te fogsz uralkodni, és az Izráelnek országa a te kezedben állhatatos lészen ; Esküdjél22 meg nékem most az Úrra, hogy én utánnam ki nem vágod az én maradékomat, és az én nevemet ki nem törlöd az én atyém hézébók. Megesküvék23 azért Dávid Saulnak, éd elméne Saul az ő házához ; Dávid pedig és az ő népe felmenének az ő erősségekbe. Sámuel25 halála. Nábál bolondsága, Abigail okossága.Meghala1 pedig Sámuel, és egybegyűle az egész Izráel, és siraták őtet, és eltemeték az ő hazájában Rámában. Felkele pedig Sávid és méne a Párán pusztájába. És2 lakik vala egy ember Máonban, kinek jószága Kármelben vala, és ez igen vala, kinek háromezer juha vala, és ezer kecskéje ; és lőn hogy akkor nyírné juhait Kármelben. Az3 embernek pedig neve Nábál vala, a feleségénekneve Abigáil, és az asszony igen eszes vala és szép termetű : a férje pedig igen darabos és gonosz erkölcsű vala, a Káleb nemzetségéből való. Meghallá4 pedig Dávid a pusztában, hogy Nábál az ő juhait nyírné ; Elküldé5 azért hozzá Dávid tíz ifjakat, és mondá az ifjaknak Dávid : Menjetek fel Kármelbe, és menjetek Nábálhoz, és az én szómmal köszöntsétek őtet békességesen. És6 ezt mondjátok : Most ha egésségben vagy, légy ennekutánna is egésségben ; és mind házadnépe egésségben, és mindened valamid vagyon legyen békességben. Most7 pedig hallottam, hogy juhaidat nyíreted. A te pásztorid velünk voltak ; és nem tettünk semmi bosszút rajtok, és nem volt semmi szükségek mind az idő alatt is, míg Kármelben voltak. Kérd8 meg bátor szolgáidat és megmondhatják néked. Nyerjenek kedvet azért nálad a te szolgáid ; mert jókor találtunk jőni ; adj kérlek a te kezednek keresményéből a te szolgáidnak, és a te fijadnak Dávidnak. Elmenének9 azért a Dávid szolgái és szólának Nábálnak mind e beszédek szerint Dávid nevével ; és elvégezék a szót. Felele10 pedig Nábál a Dávid szolgáinak, és monda : Kicsoda Dávid, vagy kicsoda Isainak fija ? Sok szolgák vagynak most, kik felveszik magokat igen gyorsan, és elszöknek az ő uroktól.. És11 felvegyem é én az én kenyeremet és az én vizemet, és a megvágatotto húst, mellyet vágattam az én nyírőimnek, hogy olly embereknek adjam, kiket nem tudom hová valók ? Elfordulának12 azért a Dávid szolgái az ő útokra, és visszamenének, és mikor eljutottak volna hogy megbeszélék néki, mind ez ígék szerint És13 monda Dávid az ő vitézeinek : Kösse fel minden fegyverét ; és felköté minden az ő fegyverét, és Dávid is felköté fegyverét, és felméne Dávid után úgymint négyszáz ember : kétszáza pedig marada a holvalónál. Abigáilnak14 pedig a Nábál feleségének megvivé egy a szolgák közzűl, mondván : Ímé Dávid követeket küldött vala a pusztából, hogy köszöntetnék a mi urunkat, ki bosszú beszéddel illeté őket. Noha15 igen jémbor emberek voltak mi hozzánk, és semmi bosszúval nem illetek, és nem volt semmi szükségünk mind az idő alatt is, míg ő velek jártunk, mikor a mezőn voltunk ; Mert16 mintegy kőfalunk voltak nékünk mind éjjel és nappal, mind az ideig, míg velek együtt őriztük a barmot Most17 azért értsd meg és lásd meg, mit kelljen cselekedned : mert jelen vagyon a veszedelema mi urunk ellen, és az ő egész háza ellen : ő pedig olly gonosz ember, hogy néki senki sem szólhat. Sietséggel18 azért Abigáil szerze kétszáz kenyeret, és két tömlő bort, és öt kész juhot, és öt véka darát, és száz kötés asszúszőlőt, és kétszáz font száraz figét, és azokat szamarakra szerzé ; És19 monda szolgáinak : Menjetek el előttem, és ímé én utánnatok megyek. De az ő férjének Nábálnak meg nem jelenté. Kőn20 pedig, hogy mikor Abigáil a szamáron ülve az úton alámenne, ímé Dávid és az ő szolgái szinte eleibe jőnek vala, és ő is eleikbe méne. Dávid21 pedig azt mondotta vala : Bizonyára hijában oltalmaztam én mind azt, a mije ennek a pusztában volt, hogy soha semmi hijja nem lett mind annak valamije vagyon ; és mindazáltal a jóért gonoszt fizetett nékem. Bátor22 úgy büntesse meg Isten a Dávid ellenségeit, és nékem is úgy adjon előmenetelt, hogy reggelig semmit meg nem hagyok valamije vagyon, még a falra is hugyozóját is. Mikor23 meglátta volna Abigáil Dávidot, sietvén leszálla a szamárról, és arczal leborula Dávid előtt, és a föld felé meghajtá magát. És24 az ő lábaihoz borulván, monda : Én bennem vagyon uram a gonoszság, és én vétkeztem : Mindazáltal kérlek uram, hadd szóljon a te szolgálóleányod te előtted : és hadd meg a te szolgálóleányodnak szavát. Kérlek25 hogy az én uramnak szíve fel ne háborodjék az istentelen ember ellen, Nábál ellen : mert az ő neve szerint ugyan szinte bolond ő, és vele termett a bolondság ; és pedig a te szolgálóleányod, nem káttam az én uramnak szolgáit, kiket oda küldöttél volt. Most26 pedig szerelmes uram, és az Úr, és él a te lelked, hogy az Úr tartóztatott meg téged, hogy a vérontásra reá ne mennél, és te magad kezével ne vennél igazat ; és most a te ellenségeid legyenek ollyanok mint Nábál, és valakik az én uramnak gonoszára igyekeznek. Azért27 most e kicsiny ajándékot, mellyet a te szolgálóleányod hozott az én uramnak, adják a vitézeknek, kik az én uram körül forgolódnak. Engedd28 meg, kérlek a te szolgálóleányodnak vétkét : mert kétség nélkül az én uramnak az Úr maradandó házat épít : mert az Úrnak hadát viselte az én uram, és te benned gonoszság nem találtatott a te életedben. És29 ha szinte valaki te ellened támad is, hogy üldözzön, és a te lelkedet kergesse ; de az életnek csomójába lészen béköttetve az én uramnak lelke, a te Uradnál Istenednél ; de a te ellenségeidnek lelkeket parittaából hajítja el, a parittyának fenekéből. Mikor30 pedig az Úr megteljesíti az én uramon a jót az ő beszéde szerint, mellyet szólott te felőled, és megparancsolja néked, hogy az Izráelen Fejedelem légy. Akko31 néked az én uramnak ne legyen ez bántásodra, és szívednek fájdalmára, hogyha ok nélkül vért ontanál, és ha bosszúállással oltalmazná életét az én uram ; És mikor jól tészen az Úr az én urammal, emlékezzél meg a te szolgálóleányodról. És32 monda Dávid Abigáilnak : Áldott az Izráelnek Ura Istene, a ki e mai napon téged előmbe küldött. Becsületes33 a te beszéded és áldott vagy te magad is, hogy metiltottál engemet e mai napon, hogy a vérontásra ne mennék, és kezemmel ne állanám bosszúmat. És34 bizonyára él az Izráelnek Ura Istene, li megtartóztatott engemet, hogy veled gonoszúl ne cselekedném : Hogyha nem siettél volna, és előmbe nem jöttél volna, reggelig semmije Nábálnak meg nem maradott volna, mégy csak a falra hugyozója is. Elfogá35 azért Dávid az ő kezéből a mint hozott vala néki : és monda néki : Menj el békével a te házadhoz : Ímlé látod, meghallottam szódat és megbecsültem személyedet. Haza36 juta azért Abigáil Nábálhoz, és ímé néki nagy lakodalma vala házában, mintegy királyi lakodalom ; és Nábálnak szíve igen víg vala, és ő igen részeg vala ; azért Abigáil nem jelente meg akkor néki semmit, sem nagyot, sem kicsinyt, reggelig. Más37 napra kelvén azért, mikor megemésztette volna Nábál a bort, megmondá néki ezeket a szókat az ő felesége : és elhala az ő szíve ő benne, és lőn mint egy kőbálvány. És38 ennekutánna úgymint tizednappal, megveré az Úr Nábált, és meghala. Meghallván39 pedig Dávid, hogy megholt volna Nábál, monda : Áldott legyen az Úr, a ki megítélte igaz ítélettel az én gyalázatomat a Nábál kezéből, és az ő szolgáját megtartóztatta a gonosz cselekedettől ; és a Nábál gonoszságát fejére fordította az Úr. Elkülde annakfelette Dávid, és szólata Abigáilnak, hogy őtet elvenné magának feleségül. Elmenének40 azért a Dávid szolgái Abigáilhoz Kármelbe, és szólának vele, mondván : Dávid küldött minket te hozzád hogy téged feleségül vegyen magának. Ki41 felkelvén, meghajtá magát arczal a földre, és monda : Ímhol a te szolgálóleányod, ki szolgáló lészek az én uram szolgáinak lábaik mosására. Sietvén42 azért Abigáil felkele, és felüle a szamárra, és öt leányai, kik ő utánna járnak vala : és elméne a Dávid követei után és lőn néki felesége. De43 Ahinoát is elvevé Dávid Jezréelből, és lőn néki mindkettő felesége. Saul44 pedig adá az ő leányát Mikált, a Dávid feleségét, Páltinak, Lais fijának, ki Gállim városából való vala. Dávid26 elveszi Saul dárdáját és vizes kupáját, és ismét megszégyeníti őt azáltal, hogy életét megkíméli.Menének1 ismét a Zifeusok Saulhoz Gibeába, és mondának : Nemde Dávid nem a Hakila halmon lappang é ismét, melly a pusztának ellenében vagyon ? Felkelle2 annakokáért Saul, és méne a Zif pusztájába ; és ő vele vala úgymint háromezer válogatott ember az Izráel közzűl, hogy megkeresné Dávidot a Zif pusztájában. Tábort3 jára pedig Saul a Hakila halmán, melly vagyon a pustának ellenében az útfélen. Dávid pedig lakik vala a pusztában, és meglátá hogy Saul ő utánna jött volna a pusztába. És4 kémeket külde Dávid, és megtudá bizonnyal, hogy Saul elérkezett volna. Felkele5 azért Dávid, és méne az hekyre, a hol Saul táborát jártatá vala, és megnézé Dávid a helyet, a hol Saul aludnék, és Abner a Nér fija, az ő seregének Főhadnagya. Saul pedig aluszik vala a szekerek között ; a nép pedig körűlötte vala mind táborban. És6 szóla Dávid, és monda a Hitteus nemzetségből valő Akhiméleknek, és Abisainak a Séruja fijának, Joáb attyafiának, illyen szóval : Kicsoda jő el velem a táborba Saulhoz ? Felele Abisai : Elmegyek én veled. Elméne7 azért Dávid és Abisai a nép közzé éjjel. És ímé Saul veszteg feküdvén, aluszik vala a szekerek között, és dárdáka fel vala őtve fjénél a földbe ; Abner pedig és mind a sokaság alusznak vala ő körűlte. Monda8 pedig Abisia Dávidnak : Kezedbe adta a mai napon Isten a te ellenségedet, most azért kérlek, hadd szegezzem a földhöz őtet a dárdával csak egy úttal, többször sem bántom. Monda9 pedig Dávid Abisainak : Ne veszesd el őtet : mert valyon ki emelhetné fel kezét az Úrnak megkent Királya ellen, hogy ne vétkeznék ? Monda10 annakfelette Dávid : Él az Úr, hogy nem engedem : az Úr megveri őtet, vagy az ő órája eljő, és meghal ; vagy hadba megyen, és ott vesz. Távoztassa11 el az Úr tőlem azt, hogy az én kezemet az Úrnak megkent Királyára bocsássam, hanem most vedd fel, kérlek, a dárdát, a melly fejénél vagyon, és ím e kupát mellyben a víz, és menjünk el. Elvivé12 azért Dávid a dárdát és a kupát mekkyben a víz vala, melly a Saué fejénél vala és elmenének ; és senki fel nem serkene, hanem mindnyájan alusznak vala : mert az Úr bocsátott vala nehéz álmot ő reájok. És13 elméne Dávid a hegynek másik oldalára, és megálla a hegynek tetején jó távol ; és jó köözföld vala közöttök. Akkor14 kiálta Dávid mind a népnek, mind Abnernek a Nér fijának, mondván : Hallád e Abner, szólj nékem ! és felele Abner, és monda : Ki vagy te, hogy a Királyra így kiáltasz ? Monda15 pedig Dávid Abnernek : Avagy nem vitéz ember vagy é te ? és kicsoda hozzád hasonló az Izráel népe között ? de mégis miért nem őrizted a te uradat a Királyt ? mert oda ment volt egy ember a nép közzűl, hogy elvesztené a te uradat a Királyt. Nem16 jó dolog ez a mit cselekedtél. Él az Úr, hogy halálnak fijai vagytok ti, kik meg nem őríztétek a ti uratokat, az Úrnak megkent Királyát. Azért most láthatsz é meg, hol a Király dárdája, és a víznek való kupa, melly fejénél volt ? Megesméré17 pedig Saul Dávidnak szavát, és monda : Te szólasz é édes fiam Dávid ? Felele Dávid : Én szólok uram Király ! Monda18 annakfelette : Miért kergeti az én uram az ő szolgáját ? ugyan is, mit míveltem ? és micsoda vétket esmértél bennem ? Most19 azért hallja meg, kérlek, az én uram a Király az ő szolgájának szavát : legyen jóillatő az én áldozatom ; ha pedig emberek fijai támasztottak én ekkenem, átkozottak legyenek az Úr előtt, a kik most kiüznek engemet, hogy én ne maradhassal az Úrnak örökségében, hanem azt mondják : Eredj el, szolgálj idegen isteneknek. Most20 azért, az én vérem ki ne omoljon a földre az Úr elől : mert az Izráel Királya egy bolhát kergetni jött ki ; nem különben mintha a ki a hegyeken kergetné a fogolymadarat. És21 monda Saul : Vétkeztem, térj vissza édes fiam Dávid, mert többé nem cselekszem gonoszúl veled, mivelhogy becsületes volt az én lelkem e mai nap te előtted. Ímé bolondúl cselekedtem, és felette igen nagyot vétettem. És22 felelvén Dávid monda : Imhol a Király dárdája, jöjjön ide egy a Király szolgái közzűl és vigye el. Az23 Úr pedig fizessen meg az embernek az ő igazsága szerint, és h1vsége szerint : mert az Úr kezembe adott vala e mai napon téged, de én nem akartam kezemet kinyújtani az Úrnak megkent Királyára. És24 a minémű becsületes volt e mai napon a te lelked én előttem, ollyan becsületes legyen az én lelkem az Úr előtt ; és szabadítson meg engemet minden nyomorúságimból. Monda25 pedig Saul Dávidnak : Áldott vagy te szerelmes fiam Dávid, mert mindeneket véghez viszesz, és mindeneken hatalmad lászen. Ezekután Dávid elméne az ő útára, Saul is visszatére az ő helyére. Dávid27 siklági tartózkodása Filiszteus földön.Mondja1 vala pedig Dávid magában : Egy nap el kell vesznem a Saul keze miatt : nincsen jobb nékem, mint ha a Filiszteusok földére szaladok ; mert azután Saué minden reménységét elveszi tőlem, és nem keres többé az Izráel határiban ; és így megszabadíthatom magamat az ő kezéből. Felkelvén2 ezért Dávid, elméne ő és az ő vele való hatszáz ember Ákishoz, a Máok fijához Gáthnak Királyához. És3 lakik Dávid Ákissal együtt Gáthban, mind a maga, mind az ő emberei fejenként, házoknépeivel egyetemben Dávid és az ő két feleségei, Abinoám Jezréelbeli, és Abigáil, a Kármelből való Nábál felesége. Megvivék4 pedik Saulnak, hogy Dávid Gáthba szaladt volna, és nem kergeté többé őtet. Monda5 pedig Dávid Ákisnak : Hogyha kedvet találtam előtted, kérlek, adj valami helyet országodnak egyik városában : hadd lakjam ott : mert hogy lehet méltó, hogy a te szolgád e királyi városban veled együtt lakjék ? És6 néki adá Ákis azon a napon Siklágot a Júda Királyaié mind e mai napig. Lőn7 pedig a napoknak száma, míg Dávid a Filiszteusok földén lakék, egy esztendő és négy hónap. Elmegyen8 vala pedig Dávid és az ő vitézei ő vele, és kiüt vala a Gessureusokra, a Girzeusokra és Amálekitákra : mert ezek lakták eleitől fogva a földet, amellyen Súrba mennél, mind egész Égyiptom földéig. És9 rabolja vala Dávid a földet, és nem hágy vala eleven férjfiat, sem asszonyt ; ás elviszi vala juhokat, ökröket, szamarokat, tevéjeket és ruhájokat, és így viszatér vala és Ákishoz megyen vala. És10 ezt mondja vala Ákis : Hová ütöttetek volt most ? Felel vala Dávid : Júdának dél felől, és Jerakhméelnek dél felől, és a Léneusnak dél felől való tartományaikra. Sem11 férjfiat pedig, sem asszonyt Dávid elevenen nem hágy vala, hogy kit Gáthba vinne, mert azt mondja vala :Netalán panaszolnának reánk. Így cselekedék Dávid, és e vala szokása mind addig míg a Filiszteusok földében lakék. És12 igen meghivé Ákis Dávidot, és azt mondja vala : Nyilván valóba meggyülölte az ő nemzetségét sz Izráelt, azért mind éltig én szolgám lészen. Saul28 az endori asszonynál.Akkor1 az időben pedig táborba gyülének a Filiszteusok, hogy hadba mennének, és megvívának az Izráellel. És monda Ákis Dávidnak : Bizonnyal hidjed, hogy el kell velem jönnöd a táborba, mind magadnak, mind pedig a te népednek. Felele2 Dávid Ákisnak : Meglátod bizonnyal mint fog cselekedni a te szolgád. Monda azért Ákis Dávidnak : A bizonyos dolog, hogy mindenkor téged választalak oltalmúl fejemnek. Sámuel3 pedig megholt vala, és siratta vala őtet mind az egész Izráel, és eltemették vala őtet Rámában az ő városában ; Saul pedig eltörlötte vala a földről az ördöngős jövendőmondókat, és a nézővarázslőkat. Egybegyülvén4 azért a Filiszteusok, eljövének, és tábort járának Súnem városánál. Felgyüjté Saul is az egész Izráelt, és tábort járának Gilboánál. Látván5 pedig Saul a Filiszteusok táborát, megfélemlék, és az ő szíve igen megrémüle. Tanácsot6 kérde azért Saul az Úrtól, de nem felellle meg néki az Úr, sem álomlátás által, sem az Urim által, sem a Próféták által. Monda7 azért Saul az ő szolgáinak : Keressetek nékem olly asszonyt, kiben jövendúmondó lélek legyen : és oda megyek hozzá, és tanácsot kérdek tőle. Kinek az ő szolgái mondának : Ímé Endorban vagyon egy asszony, kiben jövendőmondó lélek vagyon. Másnak8 tettevén azért Saul magát, és más ruhát vévén magára, ekméne ő és két szolgálója ő vele ; és jutának az asszonyhoz éjszaka, és monda ? Kérlek mondj jövendőt nékem a jövendőmondó lélek által : és támaszd fel nékem azt, a kit mondok néked. És9 monda néki az asszony : Ímé te jól tudod, mit cselekedett Saul, ki a jövendőmondókat és a varázslókat eltörlötte e földről ; miért akarod azért tőrbe ejteni az én lelkemet, hogy megöless engemet. Megesküvék10 azért néki Saul az Úrra, mondván : Él az Úr, hogy e dologért büntetésed nem lészen. Monda11 azért az asszonyember : Kit támasszak fel néked ; és ő monda : Sámuelt támaszd fel nékem. Látván12 pedig az asszony Sámuelt, felkiálta nagy szóval, és monda az asszony Saulnak : illyen szóval : miért csaltál meg engemet ? mert te vagy Saul. És13 monda néki a Király : Ne félj. Mit láttál ? Felele az asszony Saulnak : Isteneket látok, hogy jőnek fel a földből. És14 monda néki : Micsodás ábrázatú ? És monda : Ímé egy vén ember jő fel és bő köntös vagyon rajta. És megesmeré Saul hogy Sámuel volna, és arczal a föld felé meghajtá magát és tisztességet tőn néki. Monda15 pedig Sémuel Saulnak : Miért háborítál meg engemet, hogy engemet a földből kihívatál ? Felelle Saul : Felette nagy keserűségben vagyok, mivelhogy a Filiszteusok haddal jöttek reám ; és az Isten eltávozott tőlem, és nem felel meg immár nékem, sem Próféták által, sem álomlátás által : azért szólitottalak téged, hogy megmondjad nékem mit kelljen cselekednem. És16 monda Sámuel : Valjon s miért kérdesz engemet ; ha az Úr eltávozott tőled, és a te ellenségeddel vagyon ? És17 a szerint cselekedett ő vele az Úr, a mint én általam megmondotta vala, és elszakasztá az Úr az országot a te kezedből, és adta azt a te társadnak Dávidnak. Mert18 mivelhogy nem engedél az Úr szavának, és nem teljesítéd meg az ő felbúsult haragját Amálek ellen, azuért cselekeszi az Úr veled ezt a mai npaon. És19 az Úr veled egyeembe az Izráelt is a Filiszteusok kezébe adja : és te, s a te fijad holnap velem lésztek, és bizonyára az Izráel táborát is az Úr a Filiszteusok kezébe adja. Mindjárt20 azért Saul hirtelenségel a földre teljességgel leesék ; mert felette igen megrémült vala a Sámuel szaván ; és semmi erő nem vala benne, mert kenyeret nem ett vala az egész nap estig és éjszaka. Bémenvén21 azért az asszony Saulhoz, látá hogy igen megfélemlett volna, és mondá néki : Ímé engede a te szolgálóleányod a te szódnak, és én lelkemet minegy markomban hordoztam, és megfogadtam a te szódat, mellyt nékem mondottál. Mert22 azért kérlek hogy te is légy engedelmes a te szolgálóleányod szavának. Ímé valami falat kenyeret adok elődbe, és egyél, hogy végy valami erőt, és mehess el az útra. Ki23 nem akará, és ezt mondá : Nem eszem. És kénszeríték őtet az ő szolgái és az asszony is, és engede az ő szavoknak, mert felkele a földről, és felüle az ágyra. Vala24 pedig az asszony házánál jó kövér borjú, és hamar megmetszé azt, azután lisztet hoza elő, és meggyúrá, és süte kovásztalan pogácsát. És25 vivé Saul eleibe, és az ő szolgái eleikbe. Kik evének ; annakutánna felkelének és elmenének azon éjszaka. A29 Filiszteusok Dávidot visszaküldik.A1 Filiszteusok azért minden seregeiket gyüjtötték vala Afekbe : Az Izráel pedig tábort járt vala a forrásnál, melly Jezréelnél vala. A2 Filiszteusok Fejedelmei pedig előjőnek vala, ki száz emberrel, ki ezerrel. Dávid pedig és az ő vitézei a hátulsó seregben mennek vala Ákissal. Mondának3 pedig a Filiszteusok Fejedelmei : Mit akarnak ezek a Zsidók ? Felele Ákis a Filiszteusok Fejedelmeinek : Avagy nem ez é Dávid, Saulnak az Izráel Királyának szolgája, ki immár alkalmas időtől fogva, sőt esztendeje is vagyon, hogy velem vagyon, és nem találtam ő benne semmi megvetőt, az időtől fogva, hogy én velem lakik, mind e mai napig is. És4 megharaguvának ő reá a Filiszteusok Fejedelmei, és mondának néki azok a Filiszteusok Fejedelmei : Küld vissza az embert, és menjen helyére a hol helyet adtál néki : és ne jőjjön velünk a hadba, hogy reánk ne támadjon a harczon : mert valyon mivel találhatná inkább kedvét az ő urának ? Nemde nem ezeknek a vitézeknek fejekkel é ? Mert5 valyon s nem ez é Dávid, a kinek renddel éneklik vala, mondván : Megverte Saul az ő ezrét, és Dávid az ő tízezerét. Szólítá6 azért Ákis Dávidot, és monda néki : Él az Úr, hogy jámbor vagy, és kedves én nálam, mind kimenésed, mind béjövésed velem a táborba : mert nem találtam te benned semmi gonoszt az időtől fogva hogy hozzám jöttél mind e mai napig is, de te e Fejedelmek előtt nem vagy kedves. Most7 azért térj vissza és menj el békességgel, és ne cselekedjél a Filiszteusok Fejedelmei ellen. És8 monda Dávid Ákisnak : Valyon s mit míveltem én, vagy micsoda vétket találtak a te szolgádban az időtől fogva, hogy előtted forgattam, mind e mai napig is, hogy én el ne menjek, és az én uramnak ellenésgei ellen hadakozzam ; Felelvén9 Ákis Dávidnak, monda : Tudom, hogy jó vagy én előttem, mint az Istennek Angyala. De a Filiszteusok Fejedelmei mondák : el ne jőjjön velünk a hadba. Azért10 kelj fel jó reggel a te Uradna szolgáival, a kik veled eljöttek, és keljetek fel jó reggel mihelyt megvirad, és menjetek el. Felkele11 azért azonképen Dávid és az ő vitézei, hogy jó reggel elmenne : és visszaméne a Filiszteusok földébe. A Filiszteusok pedig elmenének Jezréelbe. Az30 amálekiták Siklágot kifosztották, Dávid a zsákmányt visszaveszi tőlük.Lőn1 pedig, hogy mikor hazajutott volna Dávid és az ő vitézei Siklágba harmadnapra, ímé az Amálekiták kiütöttek vala a dél felé való tartományra, és Siklág városára is ; és megrablották vala Siklágot és tűzzel megégették vala a várost. És2 fogva vitték vala az asszonyokat, a kik benne valának, kicsinytől fogva nagyig : senkit meg nem öltek vala, hanem elvitték vala, és dolgokra mentek vala. Mikor3 azért Dávid és az ő szolgái a városba jutottak vona, ímé megégett vala tűz miatt, és az ő feleségeik, fijaik, leányaik, mind fogva elvitettek vala. És4 felemelvén Dávid és a nép, melly ő vele vala, az ő szavokat, sírának annyira, hogy immár ugyan nem vala erejek a sírásra. A5 Dávid két felesége is pedig fogságra vitetett vala, a Jezréel városból való Ahinoám és Abigáil, a Kármelbeli Nábál felesége. Annakokáért6 felette igen megkeseredék Dávid : mert az mondotta vala a nép, hogy őtet megköveznék, mivelhogy az egész népnek szíve igen megkeseredett vala, kinek-kinek az ő fijáért és leányáért. És Dávid megerősité magát az ő Urában Istenében. Monda7 pedig Dávid Abjáthár Papnak, az Akhimélek fijának : Vedd reád én érettem az Efódot. És reá vevé Abjáthár az Efódot a Dávid dolgáért. És8 megkérdé Dávi az Urat mondván : Megüzzem é ezt a sereget ? elérem é őket ? és monda néki : Kergesd meg ; mert kétség nélkűl eléred őket és általán fogva megszabadithatod a foglyokat. Elméne9 azért Dávid személye szerint, és a hatszáz ember, melly vele vala, és menének Bésor folyóvizéhez, és ott a népnek valami része megmarada. És10 megüzé Dávid maga, és vele egybe négyszáz ember az ellenséget, mikor elmaradott volna a népnek kétszáza, kik annyira elfáradtak vala, hogy által nem mehetnének a Bésor patakán. És11 találának egy égyiptombeli embert a mezőn, kit Dávidnak vivének ; és kenyeret dának néki, és evék, és inni is adának vizet. És12 adának néki egy csomó szárazfigét is, két kötés malozsaszőlőtt, ki evék és a lélek megújula benne ; mert sem kenyeret nem ett vala, sem vizet nem ivott vala három nap és három éjjel. Azután13 monda néki Dávid : Ki embere vagy te, és honnan való vagy ? Felele : Égyiptomból való szolga vagyok, egy Amálek nemzetségéből való ember szolgája, és elhagya engemet az én uram ; mivelhogy megbetegedtem vala immár ma harmadnapja. Mi14 rablottunk ide dél felé a Kéret tartományára, és a Júdeában is és Kálebnek dél felől való tartományában, és Siklágot tűzzel égeténk meg. Monda15 pedig néki Dávid : Reá vihetnél é engemet arra a seregre ? Ki monda : Esküdjél meg nékem az Istenre, hogy engem meg nem ölsz, sem kézbe nem adsz engem az én uramnak, és reá viszlek téged arra a seregre. Reá16 vivé azért őtet, és ímé elszéledtek vala ide s tova az egész föld színén, és ezsnek, isznak vala, és tánczolnak vala, örülvén a prédának, mellyet bőséggel hoztak vala, a Filiszteusok földéből és Júdának földéből. És17 vágá Dávid őket késő estvétől fogva más nap mind estvéig, és a két estve után való napon is, és senki közzülök el nem szalada, négyszáz ifjú embernél több, kik tevékre ragadának, és elszaladának. És18 megszabadita Dávid mindent, valamit elvittek vala az Amálekiták ; az ő két feleségét is megszabadítá Dávid. És19 semmi hijja nem lőn, se kicsinynek, se nagynak ; sem fijaik, sem leányaik közzűl, sem marhájok közzűl, sem semmi közzűl, valamit tőlök elvittek vala mindeneket visszahozza Dávid. És20 elnyeré Dávid mind a több nyájat és barmokat, mellyeket az ő tulajdon barmok előtt hajtván, azt mondják vala arról : Dávidé ez a préda. Juta21 pedig Dávid a kétszáz emberekhez, kik elfáradtak vala úgyannyira hogy Dáviddal el nem mehettek vala, és megnyugotta vala őket a Bésor vizénél, kik kimenének Dávid eleibe, és a népnek eleibe, melly ő vele vala, és közelite Dávid a néphez, és köszönté őket békességesen. Annakutánna22 mondának, a kik versenyes és álnok emberek valának, ahzok közzűl a kik Dáviddal valának, így szólván : Mivelhogy ezek el nem jöttek velünk, ne adjunk semmit nékik a nyereségből, mellyet megszabadítottunk, hanem csak kinek-kinek feleségét és gyermekét adjuk meg : vigyék el azt, s menjenek dolgokra. Monda23 pedig Dávid : ne cselekedjétek azt atyámfiai abból a mit nékünk az Úr adott, a ki minket megoltalmazott, és kezünkbe adá a sereget, melly mi reán jött volt. Valjon24 s kicsoda engedhetne néktek e dologban ? Mert a mennyi annak része, a ki a harczon volt, annyi annak a része, a ki a holvalónál maradott vol ; egyaránt kell osztatni. Melly25 dolog úgy lőn az napságtól fogva annakutánna is. Mert ugyan törvényűl és rendtartásől tevé azt az Izráelnek eleibe mind e mai napig. Haza26 juta azért Dávid Siklágba, és külde a nyereségből a Júda nemzetségéből való véneknek, az ő barátinak, ezt mondván : Ímé az Úr ellenségeinek marhájokból való ajándék. Azoknak27 tudniillik, kik valának az Úrnak házában, és Rámothban dél felé, és a kik valának Jathirban ; És28 a kik Aróerben, és a kik Sifmótban, és a kik Estemoában ; És29 a kik Rakálban, és a kik Jerakh-méeliták városában, és a kik a Kéneusok városában ; És30 a kik Hormában, és a kik Kor-Asánban, és a kik Athákban ; És31 a kik Hebronban laknak vala ; és mind egyéb helyeken, a hol Dávid forgott vala és az ő vitézei. Saulnak31 s fiainak veszedelme.Megkütközének1 pedig a Filiszteusok az Izráellel ; és megfutamodék az Izráel népe a Filiszteusok előtt, és elhullának a seb miatt a Gilbóa hegyén. És2 elérék a Filiszteusok Sault is és az ő fijait, és megölék a Filiszteusok Jónathjánt és Abinábádot, és Málkisuát, a Saul fijait. És3 igen megnehezedék a harcz Saul ellen, mikor a kézíves vitézek reá találkoztak volna ; és igen megrettene a kézívesektől. És4 monda Saul az ő fegyverhordozó inasának : Vond ki a te fegyveredet, és verj által azzal engem hogy valami módon reám ne jöjjenek ezek a körűlmetéletlenek, és által ne verjenek engemet és meg ne csúfoljanak. Nem akará pedig az ő fegyverhordozója : mert igen fél vala ; fogván azért Saul az ő fegyverét, belé bocsátkozék. Látávn5 pedig az ő fegyverhordozója, hogy megholt volna Saul, ő is fegyverében bocsátkozék és vele együtt meghala. És6 meghala Saul, és az ő három fijai, és az ő fegyverhordozója, és mind az ő szolgái azon a napon egyenlőképen. Mikor7 látták volna pedig az Izráelnek több emberei, kik ott körűl a völgyben és kik a Jordánon túl laknak vala, hogy elfutott volna az Izráel népe, és hogy megholt volna Saul, és az ő fijai, elhagyván városaikat, elfutának ; és menének a Filiszteusok közzé, és lakának ő közöttök. Másodnapon8 pedig eljövének a Filiszteusok, hogy megfosztanák a holttesteket : és megtalálák Sault és az ő három fijait, kik a Gilbóa hegyen halva feküsznek vala. És9 a fejét elvágák, és levonák az ő fegyverét, és küldék azt a Filiszteusok földére szerénszerte, hogy hírt mondanának az ő bálványoknak templomaiban, és az otthon való népnek. És10 felfüggeszték az ő fegyverét az Astarót templomában ; az ő testét pedig felfüggeszték a Becsán kerítésén. Meghallván11 pedig ezt a Jábes-Gileád városbeliek, valamint a Filiszteusok cselekedtek volna Saullal ; Feltámadának12 mindnyájan az erős férjfiak, és mind egész éjjel menének, és elhozák a Bethsán kerítéséről a Saul testét és az ő fijainak testeiket ; és Jábesbe jutván, megégeték ott azokat. És13 fogván az ő csontjaikat, eltemeték a fa alatt, melly vala ott Jábes városában, és hetednapig böjtölének.