Dávid1 megöleti Saul koronájának hozzá vivőjét.Lőn1 pedig, hogy minekutánna Saul megholt vona, és Dávid megjött volna az Amálekiták levágása után, mulata Dávid Siklágban két napot. És2 ímé harmadnapon juta egy ember a táborból Saultól, és ruháit megszaggatta vala, és fejére földet hintett vala, ki mikor Dávidhoz jutott vona, földre hajolván fejet hajta. Monda3 pedig néki Dávid : Honnét jösz ? Felele néki : az Izráel táborából szaladék el. Monda4 néki Dávid : Mond meg kérlek nékem, mint lőn a dolog ? Felele az : Megfutamodék a nép a harczról, és a nép közzűl nagy sokaság vágaték le, és meghalának. Sőt Saul is és Jónathán az ő fija meghalának. Monda5 továbbá Dávid az ifjúnak, ki néki ezt beszéli vala : Honnét tudod hogy megholt Saul, és Jónathán az ő fija ? Felele6 az ifjú, ki a hírt hozta vala : Történet szerint felmenék a Gilbóa hegyére, és ímé Saul az ő dárdájába ereszkedett vala, és ímé a szekerek és lovagok igen üzik vala őtet. Hátratekintvén7 pedig Saul, megláta engemet, és szólíta, és mondék : Ímhol vagyok én. Monda8 pedig nékem : Ki vagy te ? Felelék néki : Amálekita vagyok. Akkor9 monda nékem : Kérlek állj reám és ölj meg engemet, mert igen nagy kínban vagyok, mert még a lélek teljességgel bennem vagyon. Annakokáért10 én reá állván megölém őtet : mert tudom vala, hogy meg nem él a seb miatt, és elhozám a koronát, melly fejében vala, és az aranypereczet, melly az ő karjában vala, és azokat ímé ide hoztam az én uramnak. Akkor11 megragadá Dávid a maga ruháit és megszaggatá, és mind a több emberek is, kik ő vele valának. És12 nagy zokosággal sírának és böjtölének mind estvéig, Saulon és Jónathánon, az ő fiján, és az Úrnak népén, és az Izráelnek házán, mivelhogy fegyver miatt elhullottak volna. Monda13 pedig Dávid az ifjúnak, a ki ezt beszéli vala néki : Honnét való vagy te ? Felele : Idegen embernek egy Amálekitának fija vagyok. Ismét14 monda néki Dávid : Miért nem féltél a te kezedet felemelni az Úrnak felkenettének elvesztésére. És15 szólita Dávid egyet az ő szolgái közzűl, kinek monda : Jöjj elő és öld meg őtet. Ki általüté azt, és meghala. És16 monda néki Dávid : A te véred legyen a te fejeden : mert a tenned nyelved vallása bizonyságot tészen ellened, mondván : Én öltem meg az Úrnak felkenettét. Dávid gyászéneke Saul és Jonathán felett.És17 keservesen síra Dávid, illyen sírással Saulon és Jónathánon az ő fiján. Mellyet18 tőn e végre, hogy a Jőda fijait ők is a kézívből való lövésre szoktatnák : mit meg vagyon írva a Jásárnak könyvében : Óh19 Izráelnek ékessége Úr Isten, a te hegyeiden megsebesíttetvén miképen hullottak el a hatalmasok. Meg20 ne mondjátok ezt Gáthban, és meg ne jelentsétek az Askelon útczáiban, hogy valamiképen ne örvendjetek a Filiszteusok leányai, hogy valami módon ezen ne tapsoljanak a körűlmetéletleneknek leányai. Ti21 Gilbóa hegyei, se harmat, se eső ti reátok ne szálljon, és mezőtök ne teremjen semmi áldozatra valót ; mert ott hányatott el az erős vitézeknek paizsok, Saulnak is paizsa, szintén úgy mintha meg nem kenettetett volna olajjal. A22 megöletteknek vérektől, és az erős vitézeknek kövér testektől, soha a Jónathán kézíve meg nem tért, és a Saul fegyvere hijába nem járt. Saul23 és Jónathán szerelmetesek, és életekben egymást szeretők, halálokban is nem választattak el egymástól : a saskeselyűknél könnyebbek voltak, és oroszlánoknál erősebbek. Izráelnek24 leányai sírjatok Saulon, a ki titeket selyemruhával ruház vala és minden gyönyörűséggel, és a ki a ti ruhátokat arannyal ékesíti vala. Miképen25 hullottak el az erősek a harczon ? te Jónathán a te hegyeiden ölettettél meg. Nagy26 keserűségben vagyok éretted édes atyámfia Jónathán, felette igen kedves voltál nálam ; nagyobb volt hozzád való szerelmem, az asszonyhoz való szerelemnél. Miképen27 hullának el az erősek, és elveszének a hadi szerszámok. Dávid2 Júda királya, Isbóset Izráelé.Ezek1 után lőn, hogy megkérdené Dávid az Urat, mondván : Felmenjek é Júdának valamellyik városába ; Kinek felele az Úr : Menj fel. És monda Dávid : Hová menjek ? Felele : Hebronba. Felméne2 azért oda Dávid és az ő két felesége is, Ahinoám Jezréel városból való, és Abigáil, ki volt a Kármelből való Nábál felesége. Az3 ő népét is pedig ki vele vala, felvivé Dávid, mindent az ő háznépével egyetembe, és lakának Hebron városiban. Oda4 gyülének pedig a Júda emberei, és ott felkenék Dávidot a Királyságra a Júda házán. Akkor megmondák Dávidnak illyen szóva : A Jábes-Gileádbeliek azok, kik eltemették Sault. Követeket5 külde azért Dávid a Jabes-Gileádbeliekhez, és ezt izené nékik : Áldottak vagytok ti az Úrtól, kik ezt az irgalmasságot cselekedtétek a ti uratokkal Saullal, hogy eltemettétek őtet. Annakokáért6 most az Úr cselekedjék veletek irgalmasságot és igazságot ; sőt én is ezt a jót teszem veletek, hogy ezt cselekedtétek ; Most7 azért a ti kezeitek erősödjenek meg, és legyetek erős férjfiak : mert megholt a ti uratok Saul, és immár engemet a Júda háza felkent a Királyságra ő magán. Továbbá8 Abner a Nér fija, ki Saulnak Főhadnagya vala, felvevé Isbósetet a Saul fiját, és általvivé Mahanáimba. És9 Királylyá tévén őtet Gileádon, Asuton és Jezréel városán, és az Efraim és Benjámin nemzetségein, és az egész Izráelen. Negyven10 esztendős vala Isboset Saul fija, mikor uralkodni kezde Izráelen ; és két esztendeig uralkodék. Csak Júdának háza követé Dávidot. Lőn11 pedig az időnek száma, míg Dávid Király lőn Hebronban Júdának házán, hét esztendő és hat hónap. Továbbá12 kiméne Abner a Nér fijai, és Isbósetnek a Saul fijának szolgái Mahamáimból Gibeonba. Joáb13 is pedig Sérujának fija, és a Dávid szolgái kimenvén, előtalálák azokat a Gibeon halastavánál, és maradának ezek a halastón innét, amazok pedig a halastón túl. Akkor14 monda Abner Joábnak : Nosza álljanak elő valami ifjak és játszodjanak előttünk. És monda Joáb : Álljanak elő bátor. Felkelének15 azért, és egyenlő szám szerint általmenének a Benjámin nemzetéből és a Saul fijának Isbósetnek seregéből tizenketten, és a Dávid szolgái közzűl is tizenketten. És16 kiki az ő társának fejét megragadá, és fegyverét oldalába üté ; és egyenlőképen mind elhullának ; és nevezé azt a mezőt Helkáth-Hassurimnak, melly vagyon Gibeonban. Abner megöli Asáelt.És17 lőn felette igen erős harcz az napon, és megvereték Abner és az Izráel népe a Dávid szolgáitól. Három18 fija vala pedig ott Sérujának : Joáb, Abisai, és Asáel. Asáel pedig könnyű lábú vala, mint egy vadkecske, melly a mezőn lakik. És19 Asáel megkergeté Abnert ; és se jobbfelé, se balfelé nem tér vala Abner után való futásában. Hátra20 tekintvén pedig Abner, monda : Te vagy é Asáel ? Felele : Én vagyok. És21 monda néki Abner : Térj más felé, vagy jobbkézre, vagy balkézre a melly felé akarod, és fogj megy egyet az ifjak közzűl, és foszd meg azt mindenétől ; de nem akara ő róla eltérni Asáel. Ismét22 monda Abner Asáelnek : Menj el hátam megűl ; mert valyon s miért vernélek téged a földhöz ? és valyon micsoda orczával mennék Joábnak a te bátyádnak eleibe ? Mikor23 azért semmiképen nem akart volna eltérni, általüté őtet Abner a dárdának utolsó részével, az ötödik oldalcsontja között, és hátúl kele ki a dárda : és elesék azon helyen, ésugyan ott meghala ; és lőn hogy valakik érkeznek vala a helyre, a hol az eleset Asáel megholt vala, megállanának. Joáb24 pedig és Abisai kergetik vala mégis Abnert : A nap pedig lement vala, mikor eljutának az Amma hegyére, melly Giáhnak ellenébe vagyon, a Gibeon pusztája mellett való útfélen. Akkor25 egybegyülekezének az Abner után való Benjámin fijai ; és lőn egy sreg, és megállának azon egy hegynek tetején. És26 kiálta Abner Joábnak, és mona : Valyon s mind örökké fegyver miatt kell é megemésztetnünk ? nem tudod é hogy siralmas lészen ennek vége ? és meddig halasztod, hogy nem mondod a népnek, hogy térjenek meg az ő attyokfijainak hátokról ? És27 monda Joáb : Él az Isten, hogy ha te nem szólottál volna, még reggel elemtn volna a nép, és nem kergette vona az ő attyafiait. Trombitát28 fúvata azért Joáb, és megálla az egész sereg, és nem kergeték tovább az Izráelt, és nem harczolának továb. Ezután29 pedig Abner és az ő vitézei mind egész éjjel mennek vala a mezőségen, és általkelének a Jordánon, és az egész vidéket béjárván, jutának Mahanáimba. Joáb30 pedig megtérvén Abnernek üzéséből, egybehívá mid az egész sokaságot, és a Dávid szolgáinak tizenkilencz hijja lőn és Asáel. A31 Dávid szolgái pedig a Benjámin nemzetéből, tudniillik az Abner szolgái közzűl, ölének meg háromszáz és hatvan embereket, kik meghalának. És32 fogván Asáelt, eltemeték az ő attyának koporsójában, melly vala Bethlehemben ; és mind egész éjjel méne Joáb és az ő vitézei, és szinte Hebronban viradának meg. Dávid3 fiai.Sok1 ideig való hadakozás lőn a Saul háznépe között, és a Dávid háznépe között. Dávi pedig mind feljebb-feljebb megyen vala és öregbedik vala ; a Saul háza pedig alább-alább száll vala és fogy vala. Lőnek2 pedig Dávidnak fijai Hebronban, kik között elsőszülött vala Ammon a Jezréelből való Ahinoámtól ; A3 második pedig Kileáb, Kármelbeli Nábál feleségétől Abigáiltól való, és a harmadik Absolon a Máákha fija ki a Gessurbeli Thalmai Király leánya vala ; És4 a negyedik Adónia, Haggitnak fija, és az ötödik Sefátia Abitál fija. A5 hatodik Ithreám, Eglától Dávid feleségétől való : ezek születtek Dávidnak Hebronban. Abner Dávidhoz pártol, de Joáb megöli.Lőn6 pedig, hogy mikor nagy visszavonás vona a Saul háznépe között és a Dávid háznépe között : Abner igen emberűl forgódik vala a Saul háznépe mellett. Vala7 pedig Saulnak egy ágyasa, kinek neve vala Rizpa, Ajának leánya, és monda Isbóset Abnernek : Miért mentél bé az én atyámnak ágyasához ? Felette8 igen megharaguvék azért Abner az Isbóset szaván, és monda : Nemde az ebek Fejedelme vagyok é én ? avagy a Júda nemzetségéhez szakadtam é tőled ? E mai napon nagy iragalmasságot cselekedtem én a te atyádnak Saulnak házával, az ő attyafiaival és rokonságaival, és nem adtalak téged Dávidnak kezébe : és te mindazáltal mégis ez asszonynak álnokságos vétkét reám fogod most. Bátor9 úgy cselekedjék Isten Abnerrel, és úgy adja előmenetelét, hogy az Úr a mint megesküdt Dávidnak, én is a szerint cselekeszem vele : Hogy10 én elveszema birodalmat Saulnak házától, és megerősítem Dávidnak székit az Izráelen és a Júdán, Dántól fogva mind Bersebáig. És11 nem felelhtet semmit erre Abnernek ; mivelhogy igen fél vala tőle. Követeket12 külde azért Abner Dávidhoz maga képében illyen izenettel : Valyon s kié az ország ? És a melly követek ezt mondanák : Tégy frigyet velünk, és ímé az én erőm is te melletted lészen, hogy az egész Izráelt hozzád hajtsam. Kinek13 felele Dávid : Bátor én frigyet kötök veled. De mindazálta egyet kérek tőled, mondván : Addig az én színemet ne lássad, mígnem meghozod nékem Mikált a Saul leányát, mior ide akarsz jőni hogy az én színemet lássad. És14 követeket külde Dávid Isbósethez a Saul fijához, kik ezt mondanák : Add meg az én feleségemet Mikált, kit én száz Filiszteus szemérem testének bőrével jegyezttem magamnak. Elkülde15 azért Isbóset, és elvéteté őtet az ő férjétől Páltieltől, Láis fijától. Elméne16 azért ő vele az ő férje, sírva követvén őtet mind Bahurimig ; és ott monda néki Abner : Eredj menj vissza : és haza tére. Annakutánna17 Abner szóla az Izráel Véneinek, mondván : Immár régtől fogva kívántátok Dávidot, hogy Királyotok legyen néktek : Azért18 most immár vigyétek véghez : mert az Úr szólott Dávidnak ezt mondván : Az én szolgámnak Dávidnak keze által szabadítom meg az én népemet az Izráelt a Filiszteusok kezéből, és minden ellenségeinek kezekből. Ennekfelette19 szóla Abner a Benjámin nemzetségével is, és azután elméne Abner, hogy megmondaná Dávidnak Hebronban, a mi tetszenék mind az Izráel népének, mnid pedig a Benjámin nemzetségének. Mikor20 azért eljutott volna Abner Dávidhoz Hebronba, és ő vele együtt húsz ember, lakodalmat szerze Dávid Abnernek és a vele való embereknek. Ennekutánna21 monda Abner Dávidnak : Felkelek én, és elmegyek, hogy az egészt gyüjtsem az én uram eleibe, a Király eleibe : kik frigyet kössenek te veled, és uralkodjál mindeneken szintén a mint szívednek tetszik. És visszabocsátá Dávid Abnert, és elméne békével. És22 ímé a Dávid szolgái, és Joáb is, jőnek vala a táborból sok prédát hozván velek ; és immár Abner nem vala Dáviddal Hebronban, mert haza bocsátotta vala őtet, és békével elment vala. Joáb23 pedig és mind a sereg, melly ő vele vala, hogy megjutának, hírré adák e dolgot Joábnak, mondván : Ide jött vala Abner Nérnek fija a Királyhoz, és visszabocsátá őtet, és békével haza tére. Béméne24 azért Joáb a Királyhz, és monda : Mit cselekedtél ? Ímé Abner hozzá jött volt ; miért bocsátád el őtet, és miért ment el ? Esméred25 é Abnert a Nér fiját ? csak azért jött volt ide hagy megcsalhasson, és hogy megtudná kijövésedet és bémenésedet, és hogy minden eszébe venne, valamit cselekeszel. És26 kimenvén Joáb Dávidtól, követeket külde Abner után, kik visszahozák őtet a Sira kútjától, melly dolgot Dávid nem tud vala. Visszajöve27 azért Abner Hebronba, és félre szólítá őtet Joáb a kapu köözbe, mintha szeretettel akarna vele beszélni, és általüté ott őtet az ötödik oldalcsontnál, és meghala Asáelnek, a Joáb attyafiának véréért. Melly28 dolgot minekutánna megtudott volna Dávid, monda : Ártatlan vagyok én, és az én országom mind örökké az Úr előtt, Abnernek a Nér fijának vérétől. Szálljon29 ez Joábnak fejére, és az ő attyának egész háznépére ; és ki ne szakadjon a Joáb házából a magtalan, a bélpoklos, az istápon járó, és a ki fegyver miatt vesszen, és a kenyér nélkűl szűkölködő. Joáb30 azért és Abisai az ő attyafia megölék Abnert, mivelhogy megölte vala az ő attyokfiát Asáelt Gibeonban a harczon. Monda31 pedig Dávid Joábnak, és mind az egész népnek, melly vele vala : Szaggassátok meg ruháitokat, és öltözzetek zsákba, és sírjatok Abner előtt ! Dávid Király pedig megyen vala a koporsó után ; És32 eltemeték Abnert Hbronba. Akkor felkiálta a Király, és igen síra az Abner koporsóján, és mind az egész sokaság igen síra. Azután33 is nagy zokogással siratá a Király Abnert, és monda : Nemde nem úgy holt é meg Abner, mint egy bolond ? A34 te kezeid nem volta, megkötve, sem a te ábaid nem voltak békóba vetve : de úgy vesztél el, a mint szokott ember elveszni az álnok ember miatt : és ismét mind az egész nép siratá őtet. Előjöve35 pedig mid az egész nép, hogy enni adnának Dávidnak, mikor még a nap fenn volna, és megesküvék Dávid, ezt mondván : Bátor így s így cselekedjék én velem az Isten, és úgy adja előmentemet, hogy míg a nap le nem megyen, sem kenyeret, sem egyebet semmit nem eszem. Melly36 dolgot mikor az egész köziség megértett volna, igen tetszék nékik ; mint a több dolga is, valamit a Király cselekeszik vala, igen tetszik vala nékik. Megesmére37 azért mind az egész község és az Izráel népe fejenként azon a napon, hogy nem a Királytól vokt, hogy Abnert, Nér fiját megölték. Monda38 pedig a Király az ő szolgáinak : Nem tudjátok é, hogy Fejedelem és nagy Fejedelem esett ma el az Izráel népe közzűl. És39 ímé én erőtelen és csak most választott Király vagyok ; ezek pedig a Sérujának fijai hatalmasabbak nálamnál. De fizessen meg az Úr annak, a ki gonoszt cselekeszik, az ő gonoszsága szerint. Isbósetet4 megölik szolgái, kiket viszont Dávid ölet meg.Mikor1 pedig meghallotta volna a Saul fija Isbóset, hogy megholt volna Abner Hebronban, igen megfogyatkozék az ő ereje. Sőt az egész Izráel megrémüle. Két2 Főhadnagya vala pedig a Saul fijának, egyiknek neve Bahana, és a másiknak neve Rékáb, Rimmonnak fijai, ki Beerótból való vala, a Benjámin fijai közzűl ; mert Beerót is a Benjámin városai közzé számláltatik. Elfutottak3 vala pedig a Beerótbeliek Gittaimba, és lőnek ott jövevények mind e mai napig. Jónathának4 pedig a Saul fijának vala egy sánta fija, (öt esztendős vala mikor Jezréelből híre juta, hogy Saul megholt volna, és Jónathán, és felvevé őtet a dajkája, hogy elszaladna vele ; lőn pedig hogy mikor a dajka gyorsan futna, a gyermeket elejté és megsántula) ennek neve vala Méfibóset. Elmenének5 azért a Beerótbeli Rimmonnak fijai Rékáb és Bahana, és bémenének Isbósetnek házába, mikor a nap felmelegült volna, és ő aluszik vala az ő déli ágyasházában. Bémenvén6 azért ezek a belső házba, mintha gabontá akarnának kivinni, általüték őtet az ötödik oldalcsont alatt ; és ők, Rékáb és az ő attyafia Bahana elszaladának. Mikor7 azért ezek a házba bémentek volna, és ő az ő ágyasházában az ágyán feküdnék, minekutánna őtet megsebesítették, és megölték volna, és fejét vették volna, felvévén az ő fejét egész éjjel meének a sík mezőn. Vivék8 pedig az Isbóset fejét Dávidnak Hebronba, és mondának a Királynak : Ímhol Isbósetnek Saul fijának, a te ellenségednek feje ; a ki kergeti vala a te lelkedet, és az Úr bosszút állott e mai napon az én uramért a Királyért, Saulon és az ő maradékán. Felelvén9 pedig Dávid Rékábnak és Bahanának az ő attyafiának, a Beerótbeli Rimmon fijainak, s monda nékik : Él az Úr, ki az én életemet megszabadította minden nyomorúságból ; Hogy10 én azt, a ki nékem hírt hozott vala eztmondvná : Ímé megholt Saul, (és annak úgy tetszik vala, hogy nékem nagy örömet mondana,) megragadván megöletem őtet Siklágban, holott ő azt vélte, hogy én nagy jutalmat adnék néki hírmondásáért : Mennyivel11 inkább az istentelen embereket meg kell büntetni, kik ágyában, maga házában ölték meg az igaz embert ? Azért mos valyon s ne kivánjam é meg az ő vérét a ti kezetekből, hogy titeket eltörlenélek a földről ? Parancsola12 azért Dávid az ő szolgáinak, hogy megölnék őket ; és elvagdalák Hebronban a halastó mellett. Isbósetnek pedig fejét fogák, és eltemeték az Abner koporsójában Hebronban. A5 többi törzsek felkenik Dávidot.Eljövének1 pedig Hebronba Dávidhoz az Izráelnek minden nemzetségei, és szólának illyenképen : Ímé mi te csontod és te tested vagyunk. Mert2 ennek előtte is, mikor Saul uralkodnék rajtunk, te hordozod vala ki s bé az Izráelt, és az Úr azt mondotta néked : Te legelteted az én népemet Izráelt, és te lészesz Hadnagy az Izráelen. Eljövének3 azért az Izráelnek minden Vénei a Királyhoz Hebronba, és frigyet tőn velek Dávid Király Hebronban az Úr előtt, és Királylyá kenék Dávidot az Izráelen. Harmincz4 esztendős vala Dávid mikor utalkodni kezde, és negyven esztendeig uralkodék. Hebronban5 uralkodék a Júda nemzetségén hét esztendeig és hat hónapig : és Jérusálemben uralkodék harminczhárom esztendeig az egész Izráel és Júda nemzetségein. Dávid beveszi Jeruzsálemet.Felméne6 pedig a Király és az ő népe Jérusálembe a Jébuzeusokhoz, kik azt a földt lakják vala, és mondának Dávidnak illyen szóval : Nem jösz ide bé, hanem ha először levágod a vakokat és sántákat, mert csak azok is azt mondják : Nem jő ide bé Dávid. Megvevé7 mindazáltal Dávid a Sion várát, és az immár a Dávid városa. Mert8 azt mondotta vala Dávid azon a napno : Valaki felhághat ama csatornához, és kezdéndi vágni a Jébuzeusokat, és a sántákat és a vakokat, kiket igen gyűlöl a Dávid lelke : Azt én Főhadnaggyá tészem, (mivelhogy a vakok és sánták mondották vala : Nem jő ide bé Dávid.) És9 lakozék Dávid abban a várban, és nevezé azt Dávid városának ; és sok építést tőn Dávid a kerítésen belől széllyel. És10 Dávid feljebb-feljebb megyen vala naponként nevekedvén, és a Seregeknek Ura Istene vala ő vele. Dávid családja és győzelmei.Követeket11 külde pedig Hirám, Tirusnak Királya Dávidhoz, és czédrusfákat is és ácsmestereket, és kőmíveseket, és épitének házat Dávidnak. És12 eszébe vevé Dávid hogy megerősítette volna őtet az Úr az Izráelen való Királyságban, és hogy felmagasztalta vonla az ő birodalmát az ő népén az Izráelen. Vőn13 pedig mégis magának Dávid ágyasakat, és feleségeket Jérusálemből, minekutánna Hebronból oda ment volna ; és lőnek még Dávidnak fijai és leányai. És14 ezek a neveik azoknak, a kik lettek Jérusálemben : Sammua, Sóbáb, Nátán, Salamon, Ibhár,15 Elisau, Néfeg, Jáfia, Elisáma,16 Eljada, és Elifélet. Mior17 meghallották volna pedig a Filiszteusok hogy Királlyá kenték volna Dávidot az Izráelben ; felkelének mind a Filiszteusok, hogy Dávidot megkeresnék ; mellyet mgértvén Dávid, táborba szálla. A18 Filiszteusok pedig elérkezének, és elszéledének a Réfaim völgyében. Megkérdé19 azért Dávid az Urat illyen szóval : Elmenjek é a Filiszteusok ellen ? kezembe adod é őket ? Felele az Úr Dávidnak : Menj el, mert kétség nélkűl kezedbe adom a Filiszteusokat. Elérkezék20 azért Dávid Baál Perázimba, és megveré ott őket Dávid, és monda : Megoszlata az Úr az én ellenségimet előttem, mit a víz szokott eloszlani : azért nevezé azt a helyet Baál Perázimnak. És21 ott hagyák az ő bálványaikat, mellyeket megégete Dávid és az ő szolgái. Azután22 is ismét feljövének a Filiszteusok, és elszéledének a Réfaim völgyében. Megkérdé23 azért Dávid az urat ki ezt felelé : Ne menj most reájok ; hanem hátúl kerüld meg, és hátúl vedd eleit a szederjfáknak ellenében. És24 mikor a szederjfák tetején hallándasz valami indulásnak doboságát, akkor indulj meg, mert akkor ki megyen te előtte az Úr, hogy megverje a Filiszteusok táborát. És25 úgy cselekedék Dávid, a mint megparancsolta vala néki az Úr : és igen vágá a Filiszteusokat, Gibeától fogva mind addig míg Gázerbe mennél. A6 frigyláda Jeruzsálembe vitele, Mikál csúfolódása.Bégyüjté1 ezek után Dávid az egész Izráelnek színét, úgymint harmincz ezer embert. És2 felkele és elméne Dávid mind a néppel egybe, melly vele vala, Júdának városába Bahalába, hogy elhozná onnét az Isten ládáját, mellynél tiszteltetik vala a Név, e Sergek Urának neve ki ül a Kérubimok között. És3 tevék az Isten ládáját új szekérre, és elhozák azt Abinádábnak házától, melly vala a dombon, és Uzza és Ahió, Abinádáb fijai vezetik vala azt az új szekeret. Elvivék4 azért azt, tudniillik az Isten ládáját az Abinádáb házából, melly a dombon vala ; Ahió pedig a láda előtt megyen vala. Dávid5 pedig és az egész Izráel népe örvendeznek vala az Úr eőtt jegenyefából való minden vígasság tevő szerszámokkal, hegedűkkel, lantokkal, dobokkal, sípokkal, és czimbalmokkal. És6 jutának Nákonnak szérűjére, és Uzza kinyujtá az ő kezét az Isten ládájára, és megtartá azt ; mert az ökrök félre csavarodtak vala. Ennekokáért7 felgerjede az Úr haragja Uzza ellen, és megölé ott őtet az Isten a vakmerőségért : és meghala ott az Isten ládája mellett. Megháborodék8 pedig Dávid, mivelhogy az Úr illyen romlással rontotta volna meg Uzzát, és nevezé azt a helyet Péres Uzzának, mind e mai napig. Megfélemlék9 azért Dávid azon a napon az Úrtól, és monda : Hogyhogy jöjjön én hozzám az Úr ládája ? És10 nem akará Dávid magához vinni az Úrnak ládáját, Dávidnak városába : hanem térité azt Dávid a Gitteus Obed Edom házához. És11 lőn az Úrnak ládája Gitteus Obe Edom házánál három hónapig, és megáldá az Úr Obed Edomot, és háznépét. És12 megmondák Dávid Királynak illyen szóval : Megáldotta az Úr az Obed Edom házát, és minden marháját valamije vagyon, az Isten ládájáért. És elmenvén Dávid, elvivé az Isten ládáját az Obed Edom házától Dávid & ; városába nagy vigassággal. Mikor13 pedig azok, kik az Úr ládáját viszik vala, hat lépést mentek volna, áldozzék ott egy ökröt, és kövér juhot. Dávi14 pedig minden erejéből tánczol vala az Úr előtt és Dávid gyolcsból csinált Efódot övedzett vala magára. Dávid15 azért és az Izráelnek minden háznépe viszk vala az Úr ládáját, nagy énekléssel és trombita szóval. Lőn16 peig, hogy mikor az Úr ládája menne Dávid városába, Mikál Saulnak leánya kinéz vala az ablakon, és látván, hogy Dávid Király tánczolna és ugrálna az Úr előtt, megutálá őtet szívében. Mikor17 pedig előhozták volna az Úr ládáját, helyhezteték azt az ő helyére a sátornak közepére, mellyet felvonatott vala néki Dávid ; és tőn Dávid az Úr előtt egészen égetendő áldozatot, és háláadó-áldozatot. Mikor18 elvégezte volna pedig Dávid az egészen égetendő áldozatot, és aháláadó-áldozatot, megáldá a népet a Seregek Urának nevében. És19 osztogattata Dávid mind az egész népnek, az egész Izráel seregének, férjfiaknak és asszonyoknak kenyeret : mindennek egy-egy lepényt, egy-egy darab húst, és egy-egy palaczk bort : és elméne mind az egész nép kiki az ő házához. Ennekuttána20 haza tére Dávid, hogy megáldaná az ő háznépét is : kijöve pedig Mikál, a Saul leánya Dávid eleibe, és monda : Bezzeg díszes vala ma az Izráel Királya, ki az ő szolgáinak leányi előtt felfosztózott vala ma, mint szinte valamelly bolon szokott felfosztózni. És21 monda Dávid Mikálnak : Az Úr előtt míveltem azt, ki választott engemet inkább, hogy nem mint a te atyádat, és minden ő háznépét, megparancsolván nékem, hogy az Úrnak népén az Izráelen Főhadnagy lennék ; ezután is vígadok az Úr előtt. Sőt22 mennyivel inkább megalázom magamat, és mennyivel alábbvaló lészek az én szemeim előtt : annyival dícséretesebb lészek a leányok eőtt, a kikről te szólasz. Ennekokáért23 Mikálnak, Saul leányának nem lőn soha gyermeke, mind a napig is, míg meghala. Dávid7 templomot akar építeni és igéretet vesz magvának örökké való királyságáról.Lőn1 pedig, hogy mikor a Király az ő palotájában ülne és az Úr mindenfelől békességet adott volna néki minden ellenségeitől : Mona2 a Király Nátán Prófétának : Ímé lássad, én czédrusfából csinált palotában lakom, az Istennek ládája pedig a sátor közepette vagyon. Monda3 pedig Nátán a Királynak : Valami a te szívedben vagyon, menj elő benne, és vidd véghez, mert az Úr veled vagyon. Ennekutánna4 pedig lőn az Úr szava Nátánhoz azon éjjel, mondván : Menj5 el és mond meg az én szolgámnak Dávidnak : Ezt mondja az Úr : Valyon s csinálsz é nékem házat, hogy abban lakjam ? Mert6 én nem laktam semmi házban, mind az időtől fogva is, miolt kihoztam az Izráel fijait Égyiptomból, mind e mai npaig : hanem jártam csak a sátorban és hajlékban. És7 miden helyen valahol jártam az egész Izráel fijaival, valyon s tettem é valami szót reá az Izráel fijai közzűl valamelly nemzetségnek, kinek azt paransoltam volna, hogy legeltetné az én népemet az Izráelt, ezt mondván : Mi oka hogy nékem czédrúsfából való házat nem építettek ? Most8 azért ezt mondjad az én szolgámnak Dávidnak : Ezt mondja a Seregeknek Ura : Én hoztalak ki tégedet a kunyhóból, mikor a juhok után járnál, hogy lennél Hadnagy az én népemen az Izráelen : És9 veled voltam mindenütt, valahová mentél, és kigyomláltam minden ellenségeidet előtted ; és nagy hírt nevet szerzettem néked, mint a nagy Fejedelmeknek hírek nevek, kik vagynak e földön. Helyet10 is ezrzék pedig az én népemnek az Izráelnek, és ott elplántálám őtet, és lakozik az ő helyében, és többé helyéből ki nem mozdíttatik : és nem fogják többé az Istentelen fiak nyomorganti őtet, mint annakelőtte. És11 az időtől fogva, mellyben parancsoltam, hgoy Bírák lennének az én népem előtt az Izráel előtt, míg megnyugottak téged minden ellenségeidtől. Ennek felette azt izeni néked az Úr : hogy csinál néked házat az Úr. És12 mikor a te időd bételjesedik és elaluszol a te atyáiddal, feltámasztom utánna a te magodat, melly származik a te ágyékodból, és megerősítem az ő oszágát. Az13 fog templomot éíteni az én Nevemnek, és megerősítem az ő országának székit mind örökké. Én14 lészek néki attya, és ő lészen nékem fiam, ki mikor gonoszúl cselekeszik, megfenyítem őtet emberi vesszővel, és emberek fijainak büntetésekkel ; Mindazáltal15 irgalmasságomat meg nem vonom tőle, miképen megvonám Saultól, a kit kivágék előtted. És16 állandó lészen a te házad, és a te országod mind örökké tiéd lészen, és a te királyi széked erős lészen mind örökké. Dávid imája.Mind17 e beszéd szerint, és mind e látás szerint szóla Nátán Dáviddal. Bémenvén18 azért Dávid Király, leüle az Úr előtt, és monda : Micsoda vagyok én, Uram Isten ! és micsoda az én házam népe, hogy engemet ennyire elővittél ? Mégis19 mindazáltal igen kicsinynek tetszett ez néked, Uram Isten ! hanem ímé szólasz a te szolgádnak háza felől, messze időre valókat : de ez az embereknek törvények Uram Isten ? És20 mi szükség Dávidnak többet szólani néked, holott te jól esméred, Uram Isten, a te szolgádat ? A21 te igéretedért, és a te jóakaratod szerint cselekedeted mind ezeket a nagy dolgokat, hogy megjelentenéd a te szolgádnak. Ennekokáért22 felmagasztaltattál Uram Isten : mert nincsen semmi ollyan mint te, és nincsen Isten kivüled, mind a szerint valamint mi füleinkkel hallottuk. Mellyik23 nép azért ollyan mind az egész földön, mint a te néped az Izráel ? mellyért elment volna az Isten, hogy megváltaná azt magának való népűl, és magának nevet szerezne : és veletek nagyokat cselekednék, mellyek csudálatosok lenének a te földedben, kiüzvén a te néped elől (mellyet megszabadítottál Égyiptomból) a pogányokat és az ő isteneiket ? Merg24 megerősítetted magadnak a te népedet az Izráelt, ki te néped mind örökké és te voltál Uram nékik Istenek. Mos25 annakokáért, Uram Iten, a mit szóltál a te szolgád felől és az ő háza felől, teljesítsd meg mind örökké ; és cselekedjél úgy a mint szólottál. Hogy26 felmagasztaltassék a te neved mind örökké, illyen szókkal : A seregeknek Ura, Istene az Izráelnek, és Dávidnak a te szolgádnak háza legyen állandó te előtted. Mert27 megjelentetted a te szolgádnak fülében, óh Seregeknek Ura, és Izráelnek Istene, ezt mondván : Házat építek néked. Ennekokáért indítá a te szolgád az ő szívét, hogy néked könyörgene illyen könyörgéssel. Most28 azért óh Uram Isten, (mert te vagy az Isten, és a te beszéded igazság, és te mondottad ezt a jót a te szolgád felől.) Legyen29 a te jó akaratodnak áldása a te szolgádnak házán, hogy legyen előtted mind örökké ; mert te szólottál Uram Isten, és a te áldásoddal álassék meg a te szolgádnak háza mind örökké. Dávid8 győzelmei és kincsei. Tiszttartók kinevezése.Ennekutánna1 ismét megveré Dávid a Filiszteusokat és igen megalázá őket és elvevé a Filiszteusok kezéből Méteg Ammát. És2 megveré a Moábitákat is, és kötéllel méré meg őket, levágatván őket a földre, és két kötelet mére a megölésre ; és egy teljes kötelet, a kinek életét megengedné, és lőnek a Moábiták Dávidnak adófizető szolgái. Ennekfelette3 meegveré Dávid Hadadézert, Réhóbnak fiját, Czóbának Királyát, mikor menne Dávid, hogy a határt küljebb vetné mind az Eufrátes folyóvízig. Elfoga4 pedig Dávid közzűlök ezer és kétszáz lovagot, és húsz ezer gyalog embert ; és inaikat elvagdaltatá Dávid minden szekeres lovaknak, és csak száz szekérbevalót hagyata meg bennek. Eljövének5 pedig a Siriabeliek Damaskusból, hogy megsegéllenék Hadadézert, Czóbának Királyát ; és megvere Dávid a Siriabeliekben huszonkét ezer férjfiakat. És6 tizttartókat szerze Dávid Siriában, mellyben vagyon Damaskus ; és lőnek a Siriabeliek Dávidnak adófizető szolgái ; és megoltalmazá az Úr Dávidot valahová megyen vala. Elnyeré7 pedig Dávid az arany paizsokat is, mellyek Hadadézer szolgáin valának, és bévivé azokat Jérusálembe. Hoza8 annakfelette Dávid Király a Hadadézer városaiból Bétákhból és Berótaiból felette igen sok rezet. Meghallván9 pedig Toi, Hammát tartománynak Királya, hogy megverte volna Dávid Hadadézernek minden seregeit ; Küldé10 Tói Jórámot az ő fiját Dávid Királyhoz, hogy békességesen köszöntené őtet, és áldaná, hogy megvívott volna Hadadézerrel és megverte vona őtet, (mert Hadadézer Tóival is hadakozik vala, és a Tói fija kezében szép arany mívek, ezüstből és rézből csinált edények valának. Mellyeket11 Dávid Király az Úrnak szentele, mind az arannyal és ezüsttel egyetembe, mellyet minden ellenségeitől nyert vala, kiket mghódoltatott vala. A12 Siriabeliketől, Moábitáktól, az Ammon fijaitól, a Filiszteusoktól, az Amálekitáktól, és a Réhób fijától Hadadézertől Czóbának Királyától nyert prédát. Nagy13 nevet vőn azért Dávid magának, mikor visszajőne a Siriabelieknek megverésekből a sónak mezején, holott tizennyolcz ezeret vágott vala le. Az14 Idumeusok között is tiszttartókat rendelet, az egész Idumeusok között szerze tiszttartókat ; és lőnek mind az Idumeusok Dávidnak szolgái, és megtartá az Úr Dávidot, valahová megen vala. Uralkodék15 azért Dávid az egész Izráelen, és szolgáltat vala Dávid az egész nép között itéletet és igazságot. Főhadnagya16 pedig vala Joáb, Sérujának fija, Jósafát pedig Ahiludnak fija, vala históriáinak megírója. Sádok17 pedig, Akhitóbnak fija, és Akhimélek Abjátárnak fija, valának Papok, és Sérája íródeákja vala. Benája18 pedig, Jéhojadának fija vala a Kereteusoknak és Peleteusoknak Elöljárójok, és a Dávid fijai valának úgymint Fejedelmek. Dávidnak9 Méfibósettel való jótéteménye.Monda1 ezekután Dávid : Vagyon é még valaki, a ki élne a Saul háznépe közzűl, hogy irgalmasságot cselekedjen ő vele Jónathánért ? Vala2 pedig Saul házából egy szolga, kinek neve vala, Siba, kit szólítának, hogy Dávidhoz menne, és monda a Király néki : Te vagy é Siba ? Felele : Én vagyok te szolgád. Monda3 ismét a Király : Vagyon é még valaki a Saul háznépe közzűl, hogy irgalmasságot cselekedjem vele, melly dolgo Isten előtt keves legyen ? Felele Siba a Királynak : Vagyon még Jónathánnak egy fija, ki mindkét lábára sántál. Monda4 néki a Király : Hol vagyon ? és monda Siba a Királynak : Ímé a Lodebári Ammiel fijának, Mákirnak házában vagyon. Akkor5 elkülde Dávid Király, és elhozatá őtet a Mákir házától a Lodebári Ammiel fijától. Mikor6 eljutott volna pedig Vávidhoz, Méfibóset, Jónathánnak a Saul fijának fija, azrczal leborúla, és nagy tisztességet tőn néki ; és monda Dávid : Méfibóset ; ki felele : Ímhol a te szolgád. Monda7 néki Dávid : Ne félj ; mert kétség nélkűl irgalmasságot csselekeszem veled Jónathánért a te atyádért ; és megadom néked Saulnak a te atyádnak minden majorságát, és néked mindenkor asztalomnál lészen ételed. Akkor8 fejet hajta Méfibóset, és monda : Micsoda a te szolgád, hogy a holt ebre reá tekintettél, minémű én vagyok ? Szólítá9 azután a Király Sibát Saulnak szolgáját, és monda néki : Valamije volt Saulnak és mind egész háznépének, mind azokat a te urad fijának adtam. A10 majorságnak azért te viseljed gondját, és a te fijaid és szolgáid : és bészolgáltassad, hogy legyen a te urad fijának kenyere, mellyel éljen. Méfibóset pedig a te uradnak fija, az én asztalomnál eszik mindenkor. Vala pedig Sibának tizenöt fija, és húsz szolgája. Felele11 Siba a Királynak : Valamit az én uram a Király parancsol nékem szolgájának, a képen cselekeszik a te szolgád. Noha Méfibóset az én asztalomnál is úgy lakhatnék mint egy Király fija. Vala12 pedig Méfibósetnek egy fiacskája, kinek neve Mika vala ; a Siba házában lakozók pedig mindnyáján Méfibóset szolgái valának. Méfibóset13 pedig lakik vala Jerusálemben ; mert mindenkor a Király asztalánál eszik vala, jóllehet mind a két lábára sántálna. Az10 Ammoniták csúfot űznek Dávid követeiből és segítőikkel együtt megveretnek.Lőn1 pedig azután, meghala az Ammon fijainak Királyok, és uralkodék helyette Hánon, az ő fija. És2 monda Dávid : Irgalmasságot teszek Hánonnal, Náhás fijával, miképen az ő attya is velem irgalmasságot tett : és hozzá külde Dávid, hogy vigsztslná őtet szolgái által az ő attya halála felől. Eljutának azért a Dávid szolgái az Ammon fijainak földökbe. És3 mondának az Ammon fijainak Fejedelmei Hánonnak az ő uröknak : Vakyon s Dávid becsüli é ezzel előtted a te atyádat, hogy hozzád vígasztalókat küldött ? Vakyon inkább nem azért küldötte é Dávid hozzá az ő szolgáit, hogy a várost megszemlélnék, és megkémlelnék és minden állapotját megvizsgálnák. Fogatá4 azért Hánon a Dávid szolgáit, és szakáloknak felét elnyíreté, és ruháikat félben elmetszeté, tudniillik mind alfelekig, és elbocsátá őket. Megizenék5 pedig ezt Dávidnak és eleikbe külde, (mert az emberek igen megcsúfoltattak vala) és ezt izené a Király : Maradjatok Jerikhóban mind addig, mignem megnevekedik a ti szakálotok ; és úgy jöjjetek haza. Látván6 pedig az Ammon fijai hogy nagy méltatlan dolgot cselekedtek volna a Dávid szolgáin, követeket küldenének az Ammon fijai, és megfogadák Síriában a Beth-Réhobbelieket, és azon SíriábanA Czóbeusokat, húsz ezer gyalogot ; és a Maakának Királyától ezer embert, és Istóbtól is tizenkét ezer embert. Mekkyet7 meghallván Dávid, elbocsátá Joábot, és minden erős seregét. Lijövének8 azért az Ammon fijai, és leszállíták a hadat a kapu előtt, a Síriabeliek pedig, Czóba, Réhób, Istób és Maaka, külön a mezőben szállának. Látván9 pedig Joáb hogy mind elől, mind hátúl ellenség volna táborban, kiválogatá az Izráel népének színét, és sereget rendele a Siriabeliek ellen. A10 népnek pedig maradékát bizá az ő öccsének Abisainak kezébe, és sereget rendele az Ammon fijai ellen. És11 monda : Ha erősebbek lesznek a Siriabeliek nálamnál : nékem segitséggel légy. Ha pedig az Ammon fijai náladnál hatalmasabbak lésznek, én megsegitlek és megszabadítlak. Bátoritsd12 meg magadat, és emberkedjünk a mi nemzetségünkért, és a mi Istenünknek városaiért ; és az Úr cselekedjék úgy, a mint néki tetszik. Elérkezék13 azért Joáb és az ő vele való sereg a Siriabeliek ellen az ütközetre, és elfutamodának ő előtte. Látván14 pedig az Ammon fijai, hogy megfutamodtak volna a Siriabeliek ; elfutamodának ők is Abisai előtt, és bészaladának a városba, és megtére Joáb az Ammon fijairól, és méne Jerusálembe. Mikor15 pedig látták volna a Siriabeliek, hogy megverettettek volna az Izráeltől ; ismét egymást felgyüjték És16 elkülde Hadadézer, és kihozá a Siriabelieket, kik a vízen túl valának, és jövének Héla városhoz : és Sobál, Hadadézernek Főhadnagya vala ő előttök. Megizenék17 pedig Dávidnak, ki egybegyüjté az egész Izráelt, és általméne a Jordánon és jutának Hélámhoz ; és sereget rendelének a Siriabeliek Dávid ellen, és megütközének vele. Megfutamodék18 pedig a Siriabeliek serege az Izráel előtt ; és levága Dávid a Siriabelieken hétszáz szekeren való embert, és negyvenezer lovagot, Sobákot is a seregnek Főhadnagyát megölé ; és ugyan ott meghala. Mikor19 pedig látták volna mind a Királyok, Hadadézernek szolgái, hogy az Izráeltől megverettettek volna, frigyet vetének az Izráellel, és néki szolgálának ; és nem merének többé a Siriabeliek kijőni segítségre az Ammon fijai mellett. Dávid11 házasságtörése és gyilkossága.Lőn1 pedig, hogy mikor az esztendő fordulván, eljött volna az idő, mellyben a Királyok hadba szoktak menni, elküldé Dávid Joábot és az ő szolgáit ő vele, és mind az egész Izráelt és elrablák az Ammon fijait, és megszállák Rabba várost ; Dávid pedig Jérusálemben hívalkodik vala Történék2 pedig estvének ideje előtt, mikor felkölt volna Dávid az ágyából, és a királyi palota felett a folyosón sétálna : láta egy asszonyt a folyosóról, ki magát mossa vala ; és az asszony igen szép tekintetű vala. És3 elküldé Dávid és tudakozódék az asszony felől, és monda egy ember : Nemde nem ez é Bethsabé, Eliámnak leánya, Hitteus Uriás felesége ? Akkor4 követeket külde Dávid, és elhozatá őtet ; ki béméne őhozzá, és vétkezék az asszonnyal, mikot az ő tisztátalanságából megtisztult volna : és annakutánna visszaméne az ő házához. Az5 asszony pedig eszébe vévén, hogy méhéba fogadott volna, elkülde és megizené Dávidnak illyen szóval : nehézkes vagyok ! Külde6 azért Dávid Joábhoz illyen követséggel : Küld haza hozzám Hitteus Uriást ; és elküldé Joáb Uriást Dávidhoz. Mikor7 pedig eljutott volna Uriás ő hozzá, megkérdé őtet Joábnak békessége felől, a népnek békessége felől és a hadnak békessége felől. Monda8 ennekutánna Dávid Uriásnak ; Menj a te házadhoz, és mosd meg lábaidat ; kimenvén pedig Uriás a Király házából, a Király ajándékot külde utánna. De9 Uriás hála a Király házának ajtaja előtt, az ő urának minden szolgáival, és nem mene a maga házához. Mellyet10 bémondanak Dávidnak illy szóval : Nem ment alá Uriás az ő házához. Akkor monda Dávid Uriásnak : Nemde nem útról jöttél é te haza ? mi azért az oka, hogy házadhoz alá nem mentél ? Felele11 Uriás Dávidnak :Az Isten ládája, az Izráel és Júda nemzetsége sátorában vagyon ; annakfelette az én uram Joáb, és az én uramnak szolgái a mező színén vagynak a táborban ; és én hogy mennék bé az én házamba, hogy egyem és igyam, és feleségemmel háljak ? Úgy élj te és úgy éljen a te lelked, hogy nem mívelem azt. Monda12 azért Dávid Uriásnak : Maradj itt ma is, és holnap elbocsátlak. Megmarada azért Uriás Jérusálemben a napon és más napra kelve is. Ennekutánna13 hívatá őtet Dávid, és ő vele evék és ivék, és megrészegíté őtet, és kiméne stve aludni az ő ágyára, az ő urának szolgáival együtt, de az ő házához nem ména elá. Megviradván14 pedig, levelet ira Dávid Joábnak, mellyet Uriástóé külde el. Illyen15 módon írta pedig a levelet ; Állitsátok Uriást legelől a keményebb harczon ; és hátué fussatok el mellőle, hogy megölettessék és meghaljon. Lőn16 azér, hogy mikor ostromlanád Joáb a várost, állatá Uriást arra a helyre, a hol tudja vala, hogy erős vitézek volnának. Kijövén17 azért a városbeli nép, megharczolának Joábbal, és elhullának a nép közzűl, Dávid szolgái közzűl, és Hitteus Uriás is meghala. Követet18 bocsáta zaért Joáb, és megizené Dávidnak a viadalnak minden rendit. És19 meghagyá a követnek, mondván : Mikor elvégezed a beszédet a Királlyal, a harcznak minden módja felől. Ha20 történik, hogy a Király megbúsúl és ezt kezdi mondani néked : Miért mentetek ollyan közel a városhoz harczolni ? nem gondolhattátok é meg, hogy meghajígálnak a kőfalról ? Kicsoda21 ölte meg Abiméleket, Jérubésetnek fiját ? nemde nem egy asszony üté á agyon a kőfalról egy malomkő darabbal, és meghala Tébesben ? Azért miért mentetek közel a kőfalhoz ? Akkor mond meg : Hitteus Uriás is a te szolgád megholt. Elméne22 azért a követ, ki mikor eljutott volna¸megbeszélé Dávidnak mindeneket, a mellyek felől küldötte volt őtet Joáb. És23 monda a több dolgok között a követ Dávidnak : Mikor mi ellenónk erős harczot tartván, a mezőre jöttek volna ki mi reánk azok az emberek ; üzénk őket a kapuig ; De24 igen meghajigálának minket te szolgáid a hajítók a kőfalról, és megholtak egynéhányan a Király szolgái közzűl ; és a te szolgád Hitteus Uriás is megholt. Monda25 azért Dávid a követnek : Ezt mondjad Joábnak : Ne kegyen ez felettéb ellened ; mert a fegyver szinte úgy megemészt egyet, mint mást. Ne tágítsad azért a viadalt a város ellen, és rontsd el azt ; a népe pedig biztassad. Meghallá26 pedig Uriásnak felesége, hogy megholt volna Uriás az ő férje, és siratá az ő férjét. És27 mikor a gyászolásnak ideje eltölt volna ; érette külde Dávid és házába viteté őtet, és lőn néki felesége, és szüle néki egy fiat : és ellene lőn az Úrnak, a mit Dávid cselekedett vala. Nátán12 feddő beszéde.Eéküldé1 azért az Úr Dávidhoz Nátán Prófétát, ki bémenvén hozzá, monda néki : Két ember vagyon egy városban, egyik gazdag, a másik szegény. A2 gazdagnak felette sok juhai és ökrei valának : A3 szegénynek pedig semmije nem vala egyéb egy kis nőstény báránykájánál, kit vett vala és kit ő feltartott vala : és magával éa az ő gyermekeivel mind együtt nevelkedett vala fel, az ő falatjából eszik vala, és az ő poharából iszik vala, és az ő kebelében aluszik vala, és néki ollyan vala mintegy leánya. Mikor4 pedig útonjáró vendége jutott volna a gazdagnak : szána az ő ökrei és juhai közzűl hozatni, hogy a vendégnek ételt készítene belőle, a ki hozzá ment vala, hanem elvevé a szegénytől az ő bárányát, és azt főzeté meg a vendégnek, a ki hozzá ment vaka. Akkor5 felgerjede Dávidnak haragja az ember ellen, és monda Nátánnak : Él az Úr, hogy halálnak fija az az ember, ki azt cselekedte. A6 bárányért pedig négy annyit kell adn, mivelhogy ezt mívelte, és annak nem kedvezett. És7 monda Nátán Dávidnak : Te vagy az az ember, Ezt mondja az Izráelnek Ura Istene : Én kentelek fel téged, hogy Király lennél Izráelen, és megszabadítottalak téged a Saul kezéből. És8 néked adtam a te urad házát, és a te uradnak feleségeit a te kebekedbe ; ennekfelette néked adtam az Izráelnek és Júdának házát : és ha még ez kevés volt, ezt s ezt adtam volna néked. Miért9 vetetted meg az Úrnak beszédét, olly dolgot cselekedvén, mekky utálatos ő előtte ? Hitteus Uriást fegyverrel ölted meg, és az ő feleségét magadnak vetted feleségül : magát pedig az Ammon fijainak fegyverekkel ölted meg. Most10 azért a fegyver soha a te házadból ki nem szakad ; mivelhogy megútáltál engem, és a Hitteus Uriás feleségét elvetted, hogy feleséged lenne. Ezt11 mondja az Úr : Ímé én ellened gonoszt támasztok a te házadból, és szemed láttára feleségeidet elveszem, és adom más felebarátodnak, és hál a te feleségeiddel, ennek a napnak láttára. Mert12 te titkon cselekedtél ; de én azt cselekszem az egész Izráel előtt, és a nap előtt. Dávid megvallja bűnét és bocsánatot nyer. Salamon szűletése.Monda13 azért Dávid Nátánnak : Vétkeztem az Úr ellen ! És monda Nátán Dávidnak : Az Úr is elvette a te bűnödet, hogy meg nem halsz. De14 mindazáltal, mivelhogy nyilvánvaló káromlásra okot adtál az Úr ellenségeinek e dolgoban : a te fijad is, a ki lett néked, bizonnyal meghal. Ezekután15 elméne Nátán az ő házához, és megveré az Úr a gyermeket, mellyet az Uriás felesége szült vala Dávidnak : és megbetegedék. És16 könyörge Dávid az Istennek a gyermekért, és böjtöle is Dávid, és házába bémenvén a földön hála és feküvék. Felkelének17 azért az ő házában való öreg emberek, és menének ő hozzá, hogy fekvennék őtet a földről : de nem akará, és nem is evék ő velek kenyeret. Hetednapra18 azért meghala a gyermek, és nem merik vala Dávid szolgái néki megmondani, hogy megholt volna a gyermek : mert ezt mondják vala : Ím még mikor a gyermek élne, szólottunk néki, és meg sem hallotta szónkat ; hogy merjük azért megmondani néki, hogy megholt a gyermek, hogy magának nyavalyát szerezzen. Látván19 pedig Dávid, hogy az ő szolgái suttognának, eszébe véve Dávid, hogy megholt volna a gyermek, és monda Dávid az ő szolgáinak : Meghala é a gyermek ? Azok mondának : Megholt. Felkelvén20 azért Dávid a földről, megmosdék és megkené magát, és más ruhát vőn reá, és béméne az Úr házába, és imádkozék. Azután béméne a maga házába és étket kére, és kenyeret vivének eleibe és evék. Akkor21 mondának az ő szolgái néki ; Mi dolog lőn ez a mit míveltél ? A gyermek míg éle, böjtölél és sírál : holott pedig immár megholt a gyermel, felkeltél és ettél kenyeret. Monda22 őÉ Míg a gyermek élt, addig böjtöltem és sírtam ; mert ezt mondottam ? Ki tudja, talán az Úr könyörűl rajtam, és megél a gyermek. De23 most mivelhogy megholt, vakyon miért böjtölnék ? vakyon visszahozhatom é vele ? Ln megyek ő hozzá, de ő nem jő ide vissza én hozzám. És24 megvígasztalá Dávid az ő feleségét Bethsabét, és béméne hozzá, és vele lőn, és fiat szüle ; és nevezés annak nevét Salamonnak, és az Úr szereté azt. Mert25 megizenta vala Nátán Próféta által, és nevezé az ő nevét Jedidjának az Úrért. Rabba bevétele.Joáb26 pedig erősen vitatá az Ammon fijainak városát Rabbát, és megvevé a királyi várost. És27 követeket külde Dávidhoz Joáb, illyen követséggel : Hadakoztam Rabba ellen, és meg is vettem a városnak egyik részét, a hol a víz vagyon. Most28 azért gyüjtsd egybe a népnek maradékát, és szállja táborba a város ellen, vedd meg azt, hogy valamiképen ha én veszem meg, az én nevem ne legyen dícséretben felőle. Egybegyüjté29 azért Dávid mind az egész népet, és aláméne Rabba ellen, és víva ellene és megvevé azt. Elhozá30 pedig az ő Királyoknak koronáját annak fejéből ; mellynek nehézsége vala egy tálentom arany, és drágakövekkel vala rakva, és lőn a Dávid fejében, és a városból felette sok nyereséget hoza ki. A31 népet pedig, melly benne vala, kihozatá ; és némellyet fürésszel fürészeltete, némellyeket vasborona alá, némellyeket fejsze alá vetette, némellyeket mészkemenczébe hányata, és így cselekszik vala az Ammon fijainak minden városaikkal : haza méne azért Dávid és az egész nép Jérusálembe. Amnon13 bűne és halála.Lőn1 továbbá ennekutánna, hogy mikor Absolonnak Dávid fijának igen szép huga volna, kinek neve Támár vala : Ammon a Dávid fija megszeretné azt. Igen2 nagy gyötrelemben vala pedig Amnon, úgyannyira, hogy betegségbe esnék az ő hugáért Támárért ; mert szűz vala, és igen nehéznek tetszik vala Ammonnal, ha ő rajta valamit mívelne. Vala3 azért Amnonnak egy barátja, kinek Jónadáb, vala neve, Simeának Dávid rokonának fija : Jónadáb pedig igen eszes ember vala. Ki4 monda néki :Mi az oka, hogy te így naponként elszáradsz, Királynak fija ? nem mondhatnád é meg nékem ? és monda néki Amnon : Támárt, Absolo, öcsémnek hugát igen szertem. És5 monda néki Jónadáb : Feküdj veszteg ágyadban, és tedd beteggé magadat, akkor hozzád megyen látnod az atyád és mond ezt néki : Jöjjön ide kérlek Támár az én hugom, hadd adjon ennem ; és ugyan itt szemem előtt csináljon valami lágy étket, hogy én is lássam, és az ő kezéből egyem. Lefeküvék6 azért Amnon, és tetteté mintha beteg volna ; akkor eljöve hozzá látni a Király, és monda Amnon a Királynak : Kérlek hadd jöjjön ide hozzám Támár hugom, hadd csináljon előttem vagy két bélest, és hadd egyem az ő kezéből. Elkülde7 azért Dávid a Támár házához, ezt izenvén : Eredj el mindjárt az Amnon bátyád házához, és készits valami ennivalót néki. Béméne8 azért Támár az Amnon báttya házába, ő pedig veszteg fekszik vala : és lisztet vévén meggyúrá, és bélést csinála ő maga előtt, és megfőzé a bélest. Előhozá9 annakutánna a serpenyőt, és kitölté eleibe : de ő nem akará enni, és monda Amnon : Küldjétek ki mind innét az embereket tőlem : és kimenének mindnyájan előle. Akkor10 monda Amnon Támárnak ; Hozd be a kamarába az étkez, hadd egyem kezedből ; vevé azért Támár a bélest, mellyet készített vala, és bévivé Amnon báttyának az ágyasházba. És11 eleibe vivé hogy ennék, és megragadá őtet, és monda néki : Jövel feküdj mellém édes hugom. Támár12 pedig monda néki : Ne legyen az édes bátyám, engemet meg ne ronts, mert nem így szokott lenni az Izráel népe között, ne cselekedjél illyen bolondságot. Mert13 én hogyhogy távoztathatom el a nagy gyalázatot ? te pedig ollyan lészesz Izráelben, mint egy bolond. Azért kérlek, szólj a Királynak felőle ; mert nem tart meg engemet tőled. Nem14 alará pedig az ő szavát megfogadni, hanem erőt vőn Támáron és menyomván őtet, vele közösüle. És15 meggyülölé őtet Amnon felette igen, és nagyobb lőn a gyűlölség minekutánna megutálá, a szeretetnél, mellyek őtet megszerette vala. És mondá néki Amnon : Kelj fel, eredj dolgodra. Ki16 felele néki : Mi okáért ? nagyobb gonoszság lészen ez annál, mekkyet rajtam cselekdetél, ha kiüzsz. De Amnon nem akará szavát is meghallani. És17 szólitván az inast, ki néki udvarol vala, monda : Üzd ki ezt gyorsan előlem, és zárd bé az ajtót utánna. Vala18 pedig Támáron igen szép tarka szoknya, a minémüben szoktak vala járni a Király leányai, kik szűzek valának : kiüzé azért őtet a szolga és bezárlá az ajtót utánna. Hamut19 tölté azért Támár az ő fejére, és a tarka szoknyát, melly rajta vala meghasogatá, és kezét fejére kapcsolván, menten megyen vala, és jajgat vala. És20 monda néki a bnáttya Absolon : Netalán Amnon bátyád volt veled ? azért hallgass most hugom : mert atyádfia, ne bánkódjál azon felettébb. Lőn azért Támár nagy árvaságban az ő báttyának Absolonnak házában. Dávid21 Király pedig hallván mind ezeket, felette iden megharaguvék. Nem22 szóla pedig semmit felőle Absolon Amnonnak, sem jót, sem gonoszt ; mer igen gyűlöli vala Absolon Amnont, mivelhogy megszeplősitette vala az ő hugát Támárt. És23 lőn két esztendő mulva, hogy Absolonnak juhait nyírnék Baál-Hásorban, melly Efraimnál vagyon, és oda elhivá Absolon mind a Király fijait. Béméne24 pedig Absolon a Királyhoz is, és monda : Ímé most nyírik a te szolgádnak juhait, azért jöjjön el kérem a Király, és az ő szolgái a te szolgáddal. Monda25 a Király Absolonnak : Ne édes fiam, ne menjünk el most mindnyájan, nem kell megterhelnünk téged. És ismét erőlteti vala őtet, de nem akara elmenni, hanem megáldá őtet. Monda26 mégis Absolon : Ne jöjjön é tehát el velünk Amnon, az én atyémfia ? felele néki a Király : Miért menne el veled ? Mikor27 pedig untatná őtet Absolon, elbocsátá ő vele Amnont is, és mind a Király fijait. Parancsola28 pedig Absolon az ő szolgáinak, ezt mondván : Kérlek, reá vigyázzatok, és mikor Amnon a bortól jó kedvet veszen és mondándom néktek, akkor verjétek is Amnont, és öljétek meg őtet, semmit ne féljetek, hiszen én parancsoltam néktek, legyetek bátrak ne féljetek. Úgy29 cselekednének azért az Absolon szolgái Amnonnal, a mint Absolo parancsolta vala : és felkelének mind a Király fijai, és kiki öszvérére üle és elszaladának. Mikor30 pedig még az útban volnának, hír juta Dávidhoz, mondván : mind megölte Absolon a Király fijait, egy sem maradt meg közzűlök. Felszökellék31 azért a Király, és megszaggatá ruháit, és a földön hevere ; az ő szolgái is mindnyájan ruháikat megszaggatván, állanak vala előtte. Szóla32 pedig Jónadáb Simeának a Dávid attyafiának fija, és monda : Ne mondja azt az én uram, hogy a Királynak minden fijait megölték, mert csak Amnon holt meg egyedül ; mert mind az időtől fogva, hogy Támárt az ő hugát megszeplősítette volt, az Absolonnak szájában volt. Most33 azért ne gondolkodjék így szívében az én uram.a Király, mondván : Akinak minden fijai megholtak ; mert egyedül Amnon holt meg. Absolon futása.Elszalada34 pedig Absolon. És felemelvén az őrálló az ő szemeit, látá hogy sok ember jőne az úton, melly a hegynek tulsó oldalán vala. És35 monda Jónadáb a Királynak : Ímhol jőnek a Király fijai, a te szolgádnak beszéde szerint, ímé igaz volt. Mikor36 azért a szót elvégezte volna, azonban a Királyfiak megjutának, és szavokat felemelvén, sírának ; és ő maga a Király is és minden szolgái felette igen nagy sírást tőnek. Absolon37 pedig elfuta és méne Talmaihoz Ammihur fijához, Gessurnak Királyához ; és siratá minden napon Dávid az ő fiját. Absolon38 pedig, minekutánna elfutott volna, és ment volna Gessurba, lőn ott három esztendeig. Annakutánna39 kivánkozik vala Dávid Királynak lelke, kimenni Absolonért, mert már megvígasztaltatott vala Amnon felől, hogy megholt volna. Joáb14 a tékoai asszony által kegyelmet szerez Absolonnak.Eszébe1 vevé azér Jóáb Sérujának fija, hogy a Királynak szíve szakadna Absolon után. És2 küldé Jóáb Tékon városba, és hozata onné egy asszonyt ki igen eszes vala, és monda néki : Kérlek tettessed mintha nagy keserűséged volna és öltözzél fel kérlek gyász ruhába, és olajjal se kend meg magadat ; és légy ollyan mint a féle asszony, ki sokáig siratta volna a halottat. És3 menj bé a Királyhoz és szólj illyenképen néki : (mert Jóáb ada szájába a mit szólani lkellene,) Szóla4 azért a Tékoabeli asszony a Királynak, minekutánna arczal a földre előtte leborult volna, és térdet, fejet hajtott volna és monda : Szabadíts meg, óh Király ! És5 monda néki a Király : Mi nyavalyád vagyon ? Felele az : Bizonyára özvegy asszony vagyok, és az én férjem megholt. És6 a te szolgálódnak két fija vala, kik egybevesztek volt a mezőn, és mivelhogy nem vala, ki őket megvédené, egyik másikat megsérté, és megölé. És7 ímé az egész háznép ellene támadott a te szolgálóleányodnak, és ezt mondját : Add kezünkbe az ő attyafiának gyilkosát, hadd öljük meg őtet az ő attyafiának lelkéért, a kit megölt és veszessük el az örököst is ; és így akarják eloltani a kicsiny szikrácskát, a mekky nékem megmaradott vala, hogy az én férjemnek ne maradjon semmi neve és ne legyen maradékom a föld színén- Monda8 azért a Király az asszonynak : Menj el házadhoz, és parancsolok a te dolgod felől. Felelle9 pedig a Tékoából való asszony a Királynak ; Uram Király, én rajtam esik a nyomorúság, és az én atyámnak házán ; de a Király, és az széki ártatlan lészen Monda10 erre a Király : A ki te ellened szól, hozd ide előmbe, és többé ingyen sem illet. Akkor11 ő monda : Emlékezzék meg, kérlek a Király az Úrról, a te Istenedről : ne többüljön meg a vér szerint való atyafiaknak halálok, és ne veszessék el az én fiamat. Felelle a Király : Él az Úr, hogy a te fijad fejéről csak egy hajszál is nem esik a földre. És12 monda az asszony : Kérlek, hadd szóljon a te szolgálód csak egy szót az én uramnak a Királynak ; és ő monda : Suólj. Akkor13 monda az asszony : s miért gondoltál szinte ehez hasonlú dolgot az Isten népe ellen ? Mert ezt a szót úgymint maga gondolatlanságából.mondja a Király, holott nem akarja vissza hívni a Király az ő számkivetett fiját. Mert14 ímé nyilván meg kell halnunk. és ollyanok vagyunk mint a víz, melly a földre kiontatik és fel nem szedethetik, és nincsen ebben Istennél személyválogatás : De eelvégezte magában, hogy a számkivetettet is ne vesse el tőle. Most15 annakokáért azért jöttem ide, hogy én szólnék a Királynak az én uramnak, noha sokan rettentettek engemet e felől ; de mindazáltal azt mondotta a te szolgálód : Majdan szólok a Királynak, netalán megcselekeszi a Király az ő szolgálóleánya beszédét : Mert16 meghallgatja a Király, azt gondoltam, és megszabadítja az ő szolgálóleányát annak kezéből, a ki engemet el akar veszteni, és velem együtt az én fiamat az Istennek örökségéből. Annakfelette17 ezt gondolta a te szolgálóleányod : Immár az én uramnak a Királynak beszéde Absolonnak meghozása felöl csendességet szerez : (Mert mint az Istennek Angyala, ollyan az én uram a Király, mivelhogy meghallgatja mind a jót, mind a gonoszt,) és a te Urad Istened lészen te veled. És18 felevén a Király, monda az asszonynak : Kérlek, ne tagadd meg a mit tőled kérdek. És monda az asszony : Mondja el az én uram a Király, kérlek ! És19 monda a Király : Vakyon mint ezekben nem a Jóáb keze vagyon á veled ? Felele az as asszony és monda : A te életedre mondom, uram Király, hogy semmi hiba ebben nincsen, valamit a Király az én uram szól : mert a te szolgád Jóáb hagyta ezt nékem, és mind ezeket a szókat ő adta a te szolgálóleányodnak szájába. És20 hogy ikkyen kerengő beszéddel szólnék is, Jóáb a te szolgád cselekedte azt is. De az én uram eszes mint az Istennek Angyala, hogy mindeneknek végére menjen, mellyek esnék e földön. Monda21 azért Jóábnak a Király : Ímé megfogadtam ezt a szót ; eredj és hozd haza az én fiamat Absolont. És22 a földre arczal leborula Jóáb, és térdet fejet hajtván, meköszöné a Királynak, és monda Jóáb : Ma esmérte meg, uram Király, a te szolgád, hogy vagyon valami becsületem előtted ; mert az ő szolgájának beszédét megcselekedte a Király. Felkele23 azért Jóáb, és elmáne Gessurba és haza hozá Absolont Jérusálembe. És24 monda a Király : Menjen a maga házába, és az én színemet ne lássa : tére azért Absolon az ő házába és a Királynak orczáját nem láthatá. Nem25 vala pedig az egész Izráelben ollyan szép ember, mint Absolon, ki dícséretre ollyan méltó volna ; mert tetétől fogva talpig ő benne semmi makula nem vala. És26 mikor a fejét megnyíreti vala, (mert minden esztendőben elnyíreti vala, mert igen nehéz vala néki, és azért nyírik vala el,) az ő fejének haja nyom vala kétszáz siklust, a közönséges mérték szerint. Lőn27 pedig Absolonnak három fija és egy leánya, kinek neve Támár vala ; ez igen szép termetű asszony vala. Két28 esztendőt mulatott vala pedig immár Absolon Jérusálemben, hogy a Királynak színét mégis nem látta vala. Elkülde29 azért Absolon Joábhoz, hogy őtet a Királyhoz küldené, ki nem akara hozzá menni : és elkülde másodszor is, de ugyan nem akara menni. Monda30 azért az ő szolgáinak : Tudjátok, hogy a Joáb majorja mellettem vagyon, és az árpát ott tartja : menjetek el, és gyujtsátok fel tűzzel ; és meggyujták az Absolon szolgái a majort tűzzel. Felkele31 azért Joáb, és méne Absolonhoz az ő házába és monda néki : Mi az oka, hogy a te szolgáid az én majoromat felgyujtották tűzzel. Felele32 Absolon Joábnak : Azért mert hozzád küldöttem illy szóval, hogy te ide jönnél, és a Királyhoz küldenélek, hogy ezt mondanád néki : Mi szükség volt haza jőnöm Gessurból ? mert jobb volna most is nékem ott lennem. Azért cselekedd meg, hogy lehessek szembe a Királlyal ; és ha én bennem vétket talál, ölessen meg engemet. Elméne33 azért Joáb a Királyhoz, és megmondá néki : És akkor hivatá a Király Absolont és elméne a Királyhoz, és fejet hajtván a Király előtt, arczal a földre borula. És megcsókolá a Király Absolont. Absalon15 lázadása.Lőn1 pedig annakutánna szerze magának Absolon szekereket, kovakat, és ötven embereket, kik ő előtte járnának. Reggel2 pedig felkelvén Absolon, megáll vala au útfélen a kapuban, és mindent valakinek dolga vala, hogy a Királyhoz menne igaz ítéletet kérni, hozzá szőlít vala Absolon, és megkérdezi vala : Micsoda városból való vagy te ? És mikor az megfelelvén, ezt mondaná : Izráelnek egy nemzetségéből való a te szolgád ; Mond3 vala néki Absolon : Ímé a te beszéded mind jó, és mind igaz ; de ki hallgasson meg téged, arra senkit a Király nem rendelt. Mondja4 vala ismét azonközben ; Vajha valaki engemet tenne itélőbíróvá e földön, és én hozzám jőne minden ember, a kinek valami ügye és pere volna, igazat tennék néki ; Mikor5 pedig valaki hozzá megyen vala is, és fejet hajt vala néki, azonnal kezét nyujtja vala, és azt megfogja vala, és megcsókolja vala. De6 e képen cselekedék Absolon az egész Izráellel, valakik igaz ítéletért a Királyhoz mennek vala, és így Absolon az Izráel fijainak szíveket alattomban hozzá hajtja vala. Kőn7 pedig negyven esztendő felé, monda Absolon a Királynak : Hadd menjek el és tekjesítsem meg a fogadást Hebronban, mellyet fogadtam az Úrnak : Mert8 fogadást fogadott a te szolgád, mikor Gessurban laknám, melly Siriában vagyon, ezt mondván : Ha valóban haza viszen engemet az Úr Jérusálembe, az Úrnak szolgálok. Monda9 néki a Király : Menj el békével ! és felkelvén elméne Hebronba. Kémeket10 külde pedig azonközben Absolon Izráelnek minden nemzetségéhez hogy megmondanák : Mikor a tormbitaszót halljátok, azt mondjátok : Absolon uralkodik Hebronban. Ment11 vala pedig el Absolonnal Jérusálemből kétszáz ember, kiket elhívott vala, kik tudatlanságból mentek vala el, és semmit a dolgoban nem tudtak. Elkülde12 pedig Absolon a Gilóból való Akhitófelhez is, ki Dávidnak tanécsosa vala, és az kijöve a városból Gilóból, míg Absolon áldoznék, és lőn igen nagy hasonlás : mert a nép menten-megye vala, és nevekedik vala az Absolon tábora. Dávid futása.És13 követ méne Dávidhoz illyen izenettel : Az Izráel népének szíve Absolonnal vagyon. Allor14 monda Dávid minden szolgáinak, kik vele valának Jérusálemben : Keljetek fel, és fussunk el, mert nem szaladhatunk el Absolon előtt, ha mulatunk, siessetek elmenni, mert együtt elérkezik, és elér minket, és gonoszul fog velünk cselekedni, és félő, hogy a város népét fegyverrel ne vágassa le. Mondának15 pedig a Király szolgái a Királynak : Valamint tetszik a Királynak a mi urunknak, ímhol mi a te szolgáid. Kiméne16 azért a Király és minden házanépe ő utánna, és hagyá otthon a Király tíz ágyasait, hogy őriznék a házat. Megyen17 vala azért a Király és minden házanépe ő utánna, kik megállának messze földön. Minden18 szolgái annakokáért mellé mennek vala, a Kereteusok is mind a Peleteusok is mind, a Gitteusok is mind, úgymint hatszáz férjfiak, kik ő utánna jöttek vala, Gáth városából, kik a Király előtt mennek vala. Monda19 pedig a Király Gitteus Ittainak : Mi szükség néked id eljönnöd velünk ? menj vissza a te helyedre, és maradj a Királlyal : mert te idegen nemzet vagy, és másonnét jöttél ; Csak20 most jöttél hozzám, és immár illy hamar hogy indítsalak ki helyedből, hogy velünk eljöjj ? Én pedig megyek a hová megyek ; menj vissza, és a te atyádfiait is vidd vissza, veled lészen az irgalmasság és az igazság. Monda21 pedig Ittai a Királynak : Él az Úr, és él az én uram a Király, hogy valahol lészen az én uram a Király, mind halálában, mind életében ott lészen a te szolgád is. Mondá22 azért Dávid Ittainak : Ám jöjj el, és menjünk el. És elméne a Gitteus Ittai, és az ő népe vele együtt, még az aprók is, valakik vele valának. És23 mind az egész föld népe, nagy jajgatással sír vala, mikot a nép közöttök általmegyen vala. A Király azért általméne a Kedron patakán, a nép pedig mind megyen vala az úton, melly vizsen vala a pustára. És24 ímé velek vala Sádok is, és ő vele a Léviták mind, kik az Isten szövetségének ládáját hordozzák vala ; és letevék az Isten ládáját és azonközbe eljuta Abjátár Pap is, míg a nép a városból mind kitakarodnék. És25 monda a Király Sádoknak : Vidd vissza az Isten ládáját a városba, ha én az Úr előtt kedves lészek, engemet ismét haza hoz, és azt megmutatja nékem, és az ő sátorát. Ha26 pedig azt mondja az Isten : Nem kellesz nékem : Imhol vagyok én, cselekedjék úgy velem, a mint néki tetszik. Monda27 annakfelette a Király Sádok Papnak : Nemde nem Próféta vagy é te ? Azért menj haza békességben a városba, Akhimás pedig a te fijad és az Abjátár fija Jónathán, a ti két fijatok mellettetek legyenek. Lássátok,28 ímé én itt mulatok ennek a pusztának sík mezején, míg tőletek hír jő, és nékem izentek. Visszavivék29 azért Sádok és Abjátár Jérusálembe az Isten ládáját, és otthon maradának. Továbbá30 Dávid mikor felmenne az olajfák hegyén és fejét béborítva, és saru nélkül, mentében igen sírna : a nép is melly vele vala, béborította vala kiki az ő fejét, és menten-mennek vala fel, nagy sírva. Megizenék31 azonközben Dávidnak hogy Akhitófel is a pártosok között volna Absolonnal, és monda Dávid : Kérlek óh Uram, bolonditsd meg az Akhitófel tanácsát. Feljuta32 pedig Dávid a hegy tetejére, hogy ott imádkoznék az Istennek, és ímé eleibe jöve az Árkéa városból való Khúsai, ki ruháját megszaggatta vala és földet hintett vala fejére. És33 monda néki Dávid : Ha eljősz velem terhemre lészesz nékem ; De34 ha a városba visszatérsz és azt mondod Absolonnak : Te szolgád vagyok Király, ennekelőtte a te atyád szolgája voltam, most immár a te szolgád lészek, elbonthatod Akhitófelnek ellenem való tanácsát. És35 ímé veled lésznek otthon Sádok és Abjátár Papok, és valami szót hallándasz a Király házából, mond meg a Papoknak, Sádoknak és Abjátárnak. Ímé36 ő velek az ő két fiok is otthon vagyon, Akhimás a Sádok fija, és Jónathán, az Abjátár fija : kik által nékem mindjárt megizenhetitek valamit hallotok. Elméne37 azért Khúsai, a Dávid barátja a városba, és azonközbe Absolon béérkezék Jérusálembe. Siba16 rágalmazza Mefibósetet.Mikor1 pedig Dávid egy kevéssé alább ment volna a hegy tetejéről, jöve eleibe Siba, a Mefibóset szolgája két megterhelt szamárral : mellyeken vala kenyér, és száz kötés asszúszőlő, és száz csomó füge, és egy tömő bor. És2 monda a Király Sibának : Mit akarsz ezzel ? Felele Siba : A szamarak legyenek a Király háznépének szükségére, hogy rajtok járjanak : a kenyér pedig és a fige, hogy a szolgák megegyék : és a bor, hogy igyék a ki megfárad a pusztában. És3 monda a Király : Hol vagyon most a te uradnak fija ? Felele Siba a Királynak : Ímé Jérusálemben megmarada, mert azt mondja : Megadja ma nékem az Izráel háznépe az én atyám országát. És4 monda a Király Sibának : Ímé minden tiéd legyen : valamije volt Mfibósetnek. Monda akkor Siba : Alázatosan könyörgök, hogy találjak előtted kedvet uram Király ! Sémei szidja Dávidot.Elméne5 azután Dávid Király szinte a Bahurim mezejéig, és ímé innét jöve ki egy ember a Saul nemzetsége közzűl, kinek neve Sémei vala, Gérának fija, és kijövén szidalmazza vala őket. És6 kővel hajigálja vala Dávidot, és Dávid Királynak minden szolgáit, jóllehet az egész nép és minden erős férjfiak volnánk néki mind jobbkeze mind balkeze felől. Így7 szól vala pedig Sémei, mikor őtet szidalmazná : Erejd, erejd te vérszopó és istentelen ember ! Visszaadja8 most az Úr néked a Saul háznépének minden vérét, a ki helyében te uralkodol ; és adta az Úr az országot a te fijadnak Absolonnak : és ímé a nyomorúségnak közepette vagy : mert vérszopó ember vagy ! Monda9 pedig Abisai, Séruának fija a Királynak : Hogyhogy szidalmazhatja ez a holt ebe az én uratmat a Királyt ; Majd én elemegyek és fejét veszem. Monda10 pedig a Király : Mi közöm vagyon veletek Sérujának fijai ? hadd szidalmazzon, mert az Úr mondotta néki : Szidalmazzad Dávidot : és ki mondhatja néki : miért mívelted ezt ? És11 monda Dávid Abisainak és minden szolgáinak : Ímé az én fiam, ki az én ágyékomból származott, kergeti az én életemet : hogy ne cselekedné tehát e Benjáminita ? hagyjatok békét néki, hadd szidalmazzon : mert az Úr mondotta néki. Netalán12 reá tekint az Úr az én nyomorúságomra, és jót ád még ma nékem az Úr az ő átka helyett. És13 megyen vala Dávid és az ő népe az úton, Sémei pedig a hegy oldalon ellenbe megyen vala, és mentében átkozódik vala, és köveket hajigál vala ő ellenébe, és port hány vala. Eljuta14 annakutánna a Király és mind vele való nép nagy fáradsággal egy helyre, és ott megnyugovék. Absolon követi Akhitófel gyalázatos tanácsát.Absolon15 pedig, és az Izráel fijainak egész népe bémenének Jérusálembe, és Akhitófel i ső vele. Mikor16 pedig az Árkéából való Khúsai a Dávid jó akarója, bément volna Absolonhoz, monda Khúsai Absolonnak : Éljen a Király, éljen a Király ! És17 monda Absolon Khúsainak : Ez é az irgalmasság a te barátodhoz ? miért nem mentél el a te barátoddal ? Felele18 Khúsai Absolonnak : Semmiképen nem mívelem, hanem a kit az Úr és ez a nép választ, és az Izráelnek minden fijai, azé leszek, és azzal maradok. Más19 az, hogy kinek szolgálnék örömestebb mint az én barátom fijának ? a mint szolgáltam a te atyádnak, szintén olyan lészek te hozzád is. Mona20 pedig Absolon Akhitófelnek : Adjatok tanácsot, mit kell mívelnünk ? Felele21 Akhitófel Absolonnak : Menj bé a te atyádnak ágyasaihoz, a kike itthon hagyott hogy őriznék a házat : és megérti az egész Izráel hogy te az atyád ellen felette nagy gyalázatos bosszúságot cselekedtél : és annál inkább megerősödnek mind azoknak kezeik, kik melletted vagynak. Sátort22 vonának azért Absolonnak a palotának felső padlásán, és béméne Absolon az ő attyának ágyasaihoz, az egész Izráelnek szeme láttára. A23 melly tanácsot pedig akkor Akhitófel ád vala, úgy tartják vala, mintha valaki az Isten szavát kérdette vona, oly becsületben vala Akhitófelnek minden tanácsa mind Dávid előtt, mind Absolon előtt. Akhitófel17 ravasz tanácsa meghiusul, ő maga szégyenletes véget ér.Monda1 azért Akhitófel Absolonnak : Ím én elválasztok tizenkétezer embert, és felkelek, és megüzöm Dávidot éjjel. És2 reá rohanok ; mert ő megfáradott, és erőtlen kézzel vagyon : megrettentem őtet, és megfutamodik az egész nép, melly vele vagyon : és a Kiárlyt magát megölöm. Annakutánna3 a népet min egészen hozzád hajtom, és mikor mindenek meghajlanak hozzád és elvesztheted az embert, a kit te kergetsz ; az egész nap békességben lészen. És4 igen tetszék e beszéd Absolonnak, és mind a több Izráel Véneinek. És5 monda Absolon : Hívják hamar az Árkéa városbeli Khúsaitis, és halljuk meg ő is mi tanácsot ád. És6 mikor eljutott volna Khúsai Absolonhoz, monda néki Absolon illyenképen : Akhitófel illyen tanácsot ád, megfogadjuk é az ő szavát vagy ne ? Szólj hozzá. Monda7 akkor Khúsai Absolonnak : Nem jó tanács ez, mellyet Akhitófel adott, nem találta ez egyszer. És8 monda Khúsai : Tudod magad, hogy a te atyád, és az ő emberei igen erős vitézek, és igen megkeseredett szívűek, mint ama kölykeitől megfosztatott mezőben bujdosó medve. Annakfelette a te atyád igen hadakozó ember : és nem hál a több néppel együtt. Illyenkor9 ő valami barlangban lappang, vagy valami egyéb helyen, és ez meghelet, hogy mikor először reájok találkoznak ezek, és valaki hallja, azt kezdi mondani : megveretett az Absolon népe. És10 így lészen, hogy még az erős vitéz is, kinek szíve ollyan mint az oroszlánnak szíve, igen megréműl ; mert az egész Izráel tudja, hogy a te atyád igen erős vitéz, és azok is a kik vele vagynak erős vitézek. De11 én azt adom tanácsúl, hogy gyüjtsd magadhoz az egész Izráelt Dántól fogva mind Bersebáig ; kinek száma sok legyen, mint a tenger partján való fövény, és úgy menj a hadba. Akkor12 osztán megjünk reá oda a helyre a hol megtalálhatjuk, és rohanjunk reá nagy sűrűséggel mint a harmat lehúll a földre, hogy se ő benne, se pedig azokban, kik vele vagynak, egy se maradjon. Ha13 pedig városba szaladna is, mind az egész Izráel köteleket vigyen annak a városnak, és vonjuk el azt mind a patakba, hogy még csak egy kövecskét is ott ne találjanak. És14 monda Absolon és mind az Izráel népe : Jobbb az Árkéa városból való Khúsainak tanácsa, az Akhitófel tanácsánál. Az Úr parancsolta vala pedig, hog az Akhitófel tanácsa elbontatnék, melly jó vala, hogy veszedelmet hozna az Úr Absolonra. Monda15 pedig Khúsai Sádok és Abjátár Papoknak : illyen s illyen tanácsot adott Akhitófel Absolonnak, és az Izráelben való Véneknek : én viszontag illyen s illyen tanácsot adtam. Azért16 mindjárt küldjetek el hamarsággal, és izenjétek meg Dávidnak illyen szóval : Ne mulass éjjel a pusztának mezein ; hanem a vízen mindjárt mej által, hjogy valamiképen bé ne nyeljék a Királyt, és vele egyetemben mind a több népet. Jónathán17 pedig és Akhimás állanak vala a Rógel forrásánál, a hová méne egy leányzó, és megmonda ezeket nékik, hogy elmennének és megmondanák Dávid Királynak ; mert nem akarják vala magokat megmutatni, bémenvén a városba. Meglátá18 mindazáltal őket egy szolga és bémondá Absolonnak : Elmenének azért ők ketten sietséggl, és menének egy ember házába Bahurim városában, kinek tornáczában vala egy ásott verem, és oda szállának alá. Ragada19 pedig a gazdasszony egy búza teritőt, és erite a verem szájára, és arra darált árpát terite és nem vevék eszekbe a dolgot. Menének20 pedig az Absoon szolgái az asszonyhoz a házba, és mondának : Holvagyon Akhimás és Jónathán ? Felele nékik az asszony : Által gázolának a vízen. És keresék őket, de mikor meg nem találták volna, visszatérének Jérusálembe. Mikor21 pedig elmentek volna az Absolom szolgái, kijövének a veremből, és elmenének, és megmondák ezeket Dávid Királynak és mondának Dávidnak : Keljetek fel, és menjetek által gyorasn a vízen ; mert illyen tanácsot adott ti ellenetek Akhitófel. Felkele22 azért Dávid, és muind a vele való nép, és általkelének a Jordánon míg megviradna, nem lőn csak egy is, ki által nem ment volna a Jordánon. Látván23 pedig Akhitófel, hogy az ő tanácsa véghez nem ment volna : megnyergelé szamarát, és felkelvén elméne házához, az ő városába ; és elrendelvén háznépének dolgát, megfojtá magát, és meghala : és eltemetteték az ő attyának koporsójában. Dávid24 pedig juta Mahanáimba, és Absolon általkele a Jordánon mind maga, mind pedig a vele való Izráel népe. És25 tevé Absolon Főhadnagynak a sereg előtt Amasát, Joáb helyett. E pedig az Amasa egy ember fija vala kinek Jitra vala neve, az Izráel közzűl való, a ki közösült vala Abigáillal, Náhás leányával, ki Sérujának, Joáb annyának öccse vala. És26 tábort jára az Izráellel Absolon a Gileád földén. Lőn27 pedig, hogy mikor Dávid Mahanáimba jutott volna, ímé Sóbi, az Ammoniták városából Rabbából való Náhásnak fija és Lodébár városból való Ammielnek fija Mákir és a Gileád tartományában Rógelimban lakozó Barzillai. Ágyleplet,28 medenczéket s cserépedényeket, búzát, árpát, lisztet, búzadarát, babot, lencsét, árpakását : Mézet,29 vajat, juhot, ünősajtokat hozának Dávidnak, és az ő vele való népnek eleségül. Mert mondják vala magokban : Ez a nép igen éh, és megfáradott, és elszomjúhozott a pusztában. Absolont18 legyőzik és Joáb megöli.Megszámlálá1 pedig Dávid a népet, melly vele vala, és Főhadnagyokat s Századosokat rendele közöttök. És2 hagyá Dávid a népnek harmadrészét Joáb hadnagysága alatt, és harmadrészét Séruja fijának Abisainak, Joáb attyafijának hadnagysága alatt, harmadrészét biza a Gitteus & ; Ittai kezébe. És monda a népnek a Király : ugyan én magam is elmegyek veletek. De3 a nép monda : Ne jöjj, mert ha valahogy mi megfutamodunk, semmit velünk nem gondolna, és ha hasonféle meghal is közzűlünk, mi velünk nem gondolnak. Te pedig tészesz annyit, mint mi tizezeren : Jobb azért, hogy te a városból légy nékünk seegítséggel. Monda4 azért néki a Király : A mi néktek jónak tetszik, én azt mívelem ; Mgálla azért a Király a kapuban és az egész sereg megyen vala ki százanként és ezerenként. Parancsolta5 pedig a Király Joábnak, Abisainak és Itainak, mondván : Az én fiammal Absolonnal én érettem gyengén cselekdjetek ; hallá pedig ezt mind az egész had mikor a Király mindenik Hadnagynak paransola Absolon felől. Kiméne6 azért a nép a mezőre az Izráel serege eleibe, és megütközének az Efraim erdejénél. És7 megvereték ott az Izráel népe a Dávid szolgáitól ; és lőn ott nagy veszedelem az napon, úgymint húszezer ember halála. És8 elszéledének a viadalban mindenféle nagy messze földig ; és a nép közzűl sokkal többet emészte meg az erdő, hogynem mint fegyver az napon. Találkozék9 pedig Absolon a Dávid szolgáira : Absolon egy öszvéren szalad vala, és béfuta az öszvér a nagy sűrű cserfák közzé és felakada fejénél fogva egy cserfára, és függ vala az é között és a föld között, mikor elment volna alóla az öszvér, a mellyen ül vala. Kit10 mikor egy ember meglátott volna, hírré adá Joábnak és monda : Ímhol látám Absolont, hogy egy cserfára felakadott. Monda11 pedig Joáb az embernek, a ki megmondotta vala néki : Ímé láttad, s miért nem ölted meg ugyan ott, levetvén őtet a földre : és én dolgom volt volna azután, hogy megajándékoztalak volna tíz ezüst garassal, és egy vitézi övvel. Monda12 az ember Joábnak : Ha szinte mindjárt kezembe ezer ezüstpénzt adnál is, nem ölném meg a Király fiját ; mert a mi fülünk hallására parancsolá meg a Király néked, Abisainak, és Ittainak, ezt mondván : Megoltalmazzátok : senki az én fiamat Absolont ne bántsa. Azért13 magamnak kereestem volna nyavalyát vele ; mert a Király eltt semmi nem lehet elfedezve ; sőt még te is reám támadtál volna érette. Monda14 azért Joáb : No, mit állok előtted ? Vőn azért három nyilat kezébe, és Absolonnak szívébe lövé, ki még eleven vala a cserfának közepén. Körűlfogák15 annakfelette a Joáb fegyverhordozó szolgái tizenk és által verék Absoont, és megölék őtet. Trombitát16 fújtata azután Joáb, és megtére a nép Izráelnek üzéséből, mert megtiltá Joáb a népet. Fogák17 pedig Absolont, és veték őtet az erdőn egy nagy verembe, és nagy rakás követ hányának reá ; és az Izráel mind elszalada, kiki az ő sátorába. Gondolt18 vala pedig Absolon egy dolgot ; és még éltében emelt vala magának valami oszlopot a Király völgyében. Mert ezt mondja vala : Nincsen nékem olly fiam, kin az én nevemnek emlékezete maradhatna ; azért az oszlopot a maga nevére nevezé ; mert hívattatik Absolon oszlopának mind e mai npaig. Kúsi követsége.Monda19 pedig Akhimás, Sádók fija : Majd elfutok én, és megmondom a Királynak, hogy megszabadította az Úr őtet az ő ellenségeinek kezekből. És20 monda néki Joáb : Ne légy ma hírmondó, hanem holnap mond meg a hírt, ma ugyan ne mond meg, mivelhogy a Király fija megholt. Monda21 azonközben Joáb Kúsinak : Eredj el, mond meg a Királynak a mit láttál ; és meghajtá magát Kúsi Joábnak, és elfutamodék. És22 szóla ismét Akhimás, Sádók fija, és monda Joábnak : Jó volna é ha én is elfutnék Kúsi után ? Monda Joáb : Miért futnál jó fiam, ha semmi egyéb hírt nem vihetsz ? Monda23 ismét : No valami, de én is elfutok ; monda néki : Ám fuss el. Elfutamodék azért Akhjimás a síkon való úton, és meghaladá músit. Dávid24 pedig ül vala a két kapu között, és az őrálló felálott vala a kapu padlására a kőfalon felűl : felemelvén pedig szemeit, látá hogy egy ember igen futna csak egyedűl. Kiálta25 azért az őrálló, és megmondá a Királynak, és monda a Király : Ha egyedűl jő, követség vagyon az ő szájában, és az jöttön-jövén, elközelíte. Látá26 pedig az őrálló, hogy más ember is igen futna, és megkiáltá az őrálló a kapunállónak, és monda : Ímhol más ember is fut egyedűl. Akkkor monda a Király : Az is hírmondó. Monda27 ismét az őrálló : A mint látom, az elsőnek szintén ollyan a futása mint Akhimásnak a Sádók fijának : és monda a Király : Jámbor ember az, és jó hírrel jő. Kiáltván28 azért Akhimás, monda a Királynak : Békesség, és meghajtá magát arczal a földre, a Király előtt, és monda : Áldott a te Urad Istened, ki kezebe adta az embeeket, kik felemelték kezekeet az én uram ellen a Király ellen. Monda29 akkor a Király : Békével vagyon é Absolon fiam ? Felele Akhimás : Látám hogy nagy bódulás vala, mikor Joáb a Király szolgáját, és engemet is te szolgádat elkülde ; de nem tudom azután mi lett. És30 monda a Király : Eredj tova és állj ott ; elébb méne azért és megálla. És31 azonközben Kúsi előálla, és monda Kúsi : Ezt izenik a Királynak az én urmnak, hogy az Úr az ő igaz ítélete szerint megszabaditott ma téged mindeneknek kezekből, kik ellened támadtak volt. Monda32 a Király Kúsinak : Békével vagyon é Absolon az én fiam ? Felele Kúsi : Ollyanok legyenek az én uramnak a Királynak minden ellenségei, és valakik te ellened gonoszúl feltámadnak, mind a te fiad. Dávid sirása.És33 megháborodék a Király és felméne a kapu felett való vacsoráló házba, és síra, és ezt mondja vala mentében : Szerelmes fiam Absolon ! édes fiam, édes fiam Absolon ! bár én holtam volna meg te éretted, Absolon édes fiam, szerelmes fiam ! Júda19 vissza viszi Dávidot a királyságba.És1 megjelenték Joábnak, hogy a Király sírna, és Absolont jajgatná. Fordula2 azért az a szabadulás azon a napon az egész népnek nagy bánatjára ; mert hallja vala az napon a nép hogy beszélének : Igen bánkódik a Király az ő fiján. És3 kezdék magokat az napon a seregből kilopni és bémenni a városba, mint szinte szokták magokat ellopni a féle emberek, kik igen szégyenlik, hogy a hadból elfutottak. A4 Király pedig béborította vala orczáját, és nagy szóval kiáltja vala a Király : Édes fiam, Absolon ! Absolno édes fiam ! szrelmes fiam ! Béméne5 azért Joáb a házba a Királyhoz, és onda : Szégyent tettél e mai napon minden te szolgáidnak orczájokon, kik e mai nap a te lelkedet megszabadították és a te fiaidnak, és leányaidnak lelkeket, és feleségidnek lelkeket, és ágyasidnak lelkeket. Szeretvén6 azokat, a kik téged gyűlölnek ; és gyűlölvén azokat, a kik téged szerenek ; és megjelentéd ma, hogy kevés becsületek vagyon mind a Főembereknek, mind a szolgáknak te nálad ; mert megtapasztaltam azt ma, hogy csak élne Absolon bátor ma mind egyig megholtunk volna, jobbnak tetszenék néked. Azért7 most kelj fel, menj ki és szólj kedvek szerint a te szolgáidnak : mert esküszöm az Úrra, hogy ha ki nem jösz ez éjjel, sehol senki csak egy ember is nem marad veled ; és e nyomorúság mind nehezebb lészen néked minden nyomorúságnál, melly rajtad esett ijfúságodtól fogva mind eddig. Felkele8 azért a Király, és leüle a kapuban, és híre lőn benne mind az egész népnek, mondván : Ímé a Király a kapuban ül. Akkor mind az egész nép eleibe jöve a Királynak. Az Izráel peeig elszaladott kiki az ő sátorába. Mind9 az egész nép között pedig nagy veszekedés vala az Izráelnek mindenik nemzetségében, kik ezt mondják vala : A Király szabadított meg minket a mi ellenségeinknek kezekből, a Filiszteusok kezéből is ő szabadított meg ; minap pedig e földről Absolon miatt elfuta. Absolon10 pedig, kit Előljárónak felkentünk vala, megholt a hadban. Mit késtek azért a Királynak haza hozásában. Külde11 pedig Dávid Király is követeket Sádók és Abjátár Paphoz illyen izenettel : Szóljatok a Júda nemeztségében való öreg embereknek, ezt mondván : mi az oka, hogy utolsók akartok lenni a Királynak haza hozásában ? Mert az egész Izráelnek szava jött a Királynak házához. Én12 atyámfia vagytok, én csontom és én testem vagytok ; miért lesztek tehát utolsók a Királynak haza hozásában ? És13 Amasának azt mondjátok : Nemde te is nem én csontom és testem vagy é ? Bátor így s így cselekedjék velem az Isten, és úgy adjon jót, hogyha én előttem minden időben a seregnek Főhadnagya nem lészesz Joáb helyében. É14 smagához hajtá a Király az egész Júda nemzetségében való embereknek szíveket mint egy embernek szívét ; és elküldének a Királyhoz illyen szóval : Jöjj haza mind te, mind a te szolgáid. Haza15 tére azért a Király, és juta a Jordánhoz, a Júda pedig ment vala Gilgálba, hogy a Királynak eleibe menne, és általvinnék a Királyt a Jordánon. Dávid királyi nagylelkűsége és hálája.Siete16 pedig Sémei is, Gérának fija, ki a Bahurimból való Jémini fija vala, és ő is a Júda nemzetségével eleibe méne Dávid Királynak. És17 ezer ember vala ő vele a Benjáminból, és Siba is, a Saul házában való szolga, és őnéki tizenöt fija, és húsz szolgája vele együtt, és általmenének a Jordánon a Király előtt. Hajót18 is vivének által, hogy a Király háznépét általhoznák, és úgy cselekedének a mint szinte kedvének tetszenék. Sémei pedig, Gérának fija, térdre esék a Király előtt, mikor a Jordánon általmenne. És19 monda a Királynak : Ne tulajdonítsa vétkül nékem az én uram az én álnokságomat, és ne emlékezzél meg arról, hogy gonoszúl cselekedék veled a te szolgád az napon, mellyen az én Uram a Kirly Jérusálemből kiméne, hogy arról szivében gondolkodnék a Király : Mert20 esméri a te szolgád, hogy én vétkeztem, és ímé az egész József nemzetsége közzűl én jöttem hozzád először, hogy a Királynak az én uramnak eleibe mennék. És21 felele Abisai Sérujának fija, s monda : Nem ölöd é meg azért Sémait, hogy káromlásokat szólott az Úrnak felkenetette ellen ? Monda22 pedig Dávid : Mi közöm vagyon veletek Sérujának fijai, hogy ma meg akartok engemet háborítani ? ma kellene é embert ölni Izráelben ? mintha nem tudnám meggondolni, hogy ma lettem újonnan az Izráellen Királlyá. És23 monda a Király Sémeinek : Meg nem halsz, és megesküvék néki a Király. Méfibóset24 is pedig, Saulnak fija eleibe jöve a Királynak, és sem lábait meg nem mosatta vala, sem szakálát meg nem beretváltatta vala, sem ruháját meg nem mosatta vala az naptól fogva, hogy a Király elment vala, mind a napig is, mellyen békességgel haza jöve. És25 lőn, hogy mikor Jérusalemből kijött volna eleibe a Királynak, monda néki a Király : Miért nem jöttél volt el velem Méfibóset ? Felele :26 uram Király, az én szolgám csala meg engemet ; mert ezt mondotta vala a te szolgád : szamárt nyergelek alám, hogy azon járjak, és a Királyhoz menjek ; mert sánta a te szolgád. És27 béárult engemet te szolgádat az én uramnak Királynak ; de az én uram a Király olan, mint az Istennek Angyala ; azért cselekedjél úgy a mint néked tetszik ! Mert28 nem volt senki az én atyámnak egész háznépe közzűl olly, ki halált nem érdemlett volna az én uramtól a Királytól, mégis mindazáltal a te szolgádat a te asztalodról élő vendégek közzé számlálád. Azért micsoda igaz okom volna, mellyért a Királyra méltán panaszolkodhatnám. Monda29 néki akkor a Király : Mi szükség többet szólnod ? Én megmondottam, hogy te és Siba osztozzatok meg a jószággal. És30 monda Méfibóset a Királynak : Ámbátor mind elvegye, csak hogy az én Uram a Király békességben haza jöhete. A31 Gileádból való Barzillai is eljöve Rógelimból, és általméne a Királlyal a Jordánon, kísérvén őtet a Jordánon. Barzillai32 pedig igen vén ember vala, úgymint nyolczvan esztendős ember, és ő táplálta vala a Királyt, míg Mahamáimban lakott vala ; mert igen nagy ember vala. Monda33 pedig a Király Barzillainak : Jere velem, és eltartlak téged én nálam Jérusálemben. Barzillai34 pedig monda a Királynak : Valyon s mennyi az én életem esztendeinek napja, hogy én felmehetnék a Királlyal Jérusálembe ? Nyolczvan35 esztendős vagyok ma, és most tegyek é a jó é gonoz között különbséget ? Valyon a te szolgád most válogassa é szájával, mit egem és mit igyam ? szükség é immár nékem hallgatnom az éneklő férjfiaknak és asszonyoknak szavokat ? És valyon mi szükség volna hogy immár a te szolgád az én uramnak a Királynak terhére lenne ? Egy36 kevéssé a Jordánon általjövén a Királyt kisérte a te szolgád ; mi szükség volna, hogy ezért a Király illyen nagy jutalmat adna. Hadd37 menjen vissza, kérlek, a te szolgád, és hadd haljak meg az én városomban, az én atyámnak és anyámnak temetőhelyében. Hanem inkább ímhol a te szolgád Kimhám az én fiam, menjen el a Királlyal az én urammal, és cselekedjél úgy vele, a mint néked jónak tetszik. És38 monda a Király : Jöjjön el velem Kimhám, és úgy cselekeszem vele hogy néked is tetszeni fog, és valamit tőlem kivánsz, megcselekeszem veled. Mikor39 pedig általkelt volna a Jordánon az egész nép, a Király is pedig általment vona ; megcsókolvána Király Barzillait, megáldá őtet, ki visszatére az ő helyére. Általméne40 pedig a Király Gilgálba, és Kimhám ő vele vala. A Júdának pedig egész nemzetsége ott vala a Király általvitelében ; de az Izráel népének csak fele vala. És41 azután mikor az egész Izráel népe a Királyhoz jött vona, mondának a Királynak : Mi az oka, hogy téged ugyan elloptak a mi atyánkfiai, a Júda nemzetsége, és általhozták a Királyt, és az ő háznépét a Jordánon, és Dávidnak minden embereit vele egyetembe ? Felelének42 pedig midnyájan a Júda férjfiai az Izráel férjfiainak : azrét hoztuk által, mert nékünk közelebb való atyánkfia a Király, és miért haragusztok azért ? A vagy megvendéglett é azért a Király ? vagy megajándékozott é valami ajándékkal. Felelvén43 pedig az Izráel fijai a Júda férjfiainak, mondának : Tíz részem vagyon nékem a Királyban. A mi Dávidra néz is, náladnál ő előtte feljebb való vagyok, miért utáltál azért meg engemet ; és valyon nem elébb tettem é szót arról, hogy haza hoznánk a mi Királyunkat ? De mindazáltal erősebb lőn a Júda férjfiainak szavok az Izráel férjfiainak szavoknál. A20 lázadó Séba veszedelme. Amasának Joáb által lett halála.Vala1 pedig ott egy versenyes ember, kinek neve vala Séba, Bikrinek fija, Benjámin nemzetségéből való férjfiú. E tormbitát futata, és monda : Nincsen nékünk semmi közünk Dávidhoz és semmi örökségünk nincsen az Isai fijában. Azért ti Izráeliták oszoljatok el, kiki az ő sátorába. Elméne2 azért mind az Izráel népe Dávidtól Séba után, Bikri fija után : A Júda nemzetségéből valók pedig mellette lőnek az ő Királyoknak, a Jordán vizétől fogva mind Jérusálemig. Bémenvén3 pedig Dávid az ő házába, Jérusálemben, előhozatá a Király a tíz asszonyembereket, az ő ágyasait, kiket otthon hagyott vala a házat őrizni ; és őrizet alá rekeszté, és tápláltatá azokat ; de hozzájok bé nem méne. És őrizet alatt lőnek özvegységben mind haláloknak napjáig. Monda4 pedig a Király Amasának : Gyüjtsd egybe nékem a Júda nemzetségét harmadnapig, és magad is itt légy jelen. Elméne5 azért Amasa, hogy egybegyüjtené a Júdát, és több ideig késék, hogynem mint a Király hagyta vala néki. Monda6 akkor Dávid Abisainak : Ímé majd gonoszbúl cselekszik velünk Séba, Bikrinek fija, Absolonnál : vedd melléd azért te uranak szolgáit, és kergesd meg őtet, hogy valami erős városokat keresvén magának, el ne szaladjon előttünk. Kimenének7 azért ő utánna a Joáb hadnagysága alatt valók, és a Kereteusok és Peleteusok, és minden erős vitézek : és kiindulának Jérusálemből, hogy kergetnék Sébát Bikrinek fiját. Mikor8 pedig volnának ama nagy kősziklánál, melly vagyon Gibeonnál, Amasa jöve nékik eleikbe : Joáb pedig ruhájába öltözvén, az ő ruháján felűl derekához övedzett fegyvere a hüvelyében vala ; és mikor Joáb menne, kiesék a fegyvere hüvelyéből. Monda9 azért Joáb Amasának ; Egésségben vagy atyámfia ? És Joáb megfogá jobbkezével az Amasa szakálát mintha meg akarná csókolni. Amasa10 pedig nem tudja vala magát oltalmazni a fegyvertől, melly Joáb kezében vala, és általüté őtet az ötödik oldalcsont alatt, és kiontá a bélit a földre : és noha többször nem üté által, mindazáltal meghala ; Joáb pedig és Abisai az ő attyafia, mennek vala Séba után, Bikrinek fija után. Megálla11 pedig az Amasa teste felett Joábnak egy szolgája, és monda : Valaki Joábbal tart, és Dávidnak javát kivánja, Joáb útán siessen. Amasa12 pedig fetreng vala a vérben az útnak közepette ; látván pedig egy ember, hogy ott minden megállana, kivoná Amasát az útból a mezőbe, és ruhát vete ő reá ; mivelhogy látná, hogy valaki érkeznék, minden megállana felette. Minekutánna13 pedig kivonták volna az útból, minden ember Joáb után siet vala, hogy megkergetnék Sébát, Bikrinek fiját. És14 áltaméne Séba az Izráelnek minden nemzetségein, Abelán azaz, Beth-Maakán, és mind a Bérea tartományának lakosain, kik egybegyülvén követik vala őtet. Mikor15 eljutottak volna a Dávid szolgái, körűlvevék őtet Abela, vagy Beth-Maaka városában és nagy halmot töltének a város ellen, melly a kőfallal egyenő volna : és mind a sokaság, melly Joábbal vala, rontják vala, hogy levessék a kőfalt. És16 kiálta egy eszes asszony a városból : Halljátok meg, halljátok meg ! mondjátok meg kérlek, Joábnak : Jöjj ide hozzám, valmit mondok néked ! Ki17 mikor hozzá ment volna, monda az asszony : Te vagy é Joáb : Felele : Én vagyok. Ki monda néki : Hallgasd meg a te szolgálóleányodnak szavát. És felele : Meghallom. Akkor18 monda az asszony : Azt mondják vala először a városbeliek : Minden kétség nélkűl megtudakozzák először az Abelabeliektől, és úgy indulnak el a dologban. Én19 egy vagyok a békesség szeretők közzűl, az Izráel hívei közzűl, te pedig el akarod veszteni a várost ; még pedig az Izráel városainak annyát : miért nyelnéd béa az Úrnak örökségét ? Akkor20 felele Joáb és monda : Távol legyen, távol legyen az én tőlem, hogy bényeljem és elveszessem ! Nem21 úgy vagyon, hanem egy ember az Efraim hegyéről való, kinek neve Séba, Bikrinek fija, felemelte kezét Dávid Király ellen : Adjátok kézbe azt egyedűl, és elmegyek a város alól. És monda az asszony Joábnak : Ímé majd kivetjük a kőfalon a fejét néked. Elméne22 azért az asszony nagy eszesen az egész községhez, és elvágatá Sébának a Bikri fijának fejét, és kiveték Joábnak : és trombitát fútata, és haza oszlának a város alól kiki az ő sátorába, Joáb pedig haza méne Jérusálembe a Királyhoz. Dávid szolgál.Joáb23 azért vala az Izráel egész seregén, Bénája peig, Jójadának fija, a Kreteusokon és Peleteusokon vala főhadnagy. Adorám24 pedig adószedő, és Jósafát Ahiludnak fija, a meglett dolgoknak megírója vala. Séja25 pedig íródeák vala : Sádók pedig és Abjátár, Papok valának. Jairból26 való Ira is Dávidnak belső embere vala. Éhínség21 Saulnak a Gibeonitákon elkövetett gyilkosság miatt. Rispa.Lőn1 pedig nagy éhség Dávidnak idejében három egész esztendeig egymás után és megtalálá felőle Dávid az Urat, és monda az Úr : Saulért, és az ő vérszopó háznépéért vagyon ez ; mivelhogy megölte a Gibeonitákat. Hívatá2 azért a Király a Gibeonitákat és szóla nékik : (A Gibeoniták pedig nem az Izráel fijai közzűl valók valának, hanem az Emoreusok maradékából, kiknek az Izráel fijai megesküldtek vala, Saul pedig módott keresett vala benne, hogy azokat levágatná, az Izráel és Júda nemzetségéhez való szerelméből.) És3 monda Dávid a Gibeonitáknak : Mit cselekedjem veletek, és mivel állathatom ezt helyére, hogy ti jót mondjatok az Úrnak öröksége felől. Felelének4 néki a Gibeoniták : Nincs nékünk semmi, se aranyba, se ezüstbe járó dolgunk Saullal és az ő háznépével : és nincsen arra is akaratunk nékünk, hogy valakit megöljünk az Izráel közzűl. És monda : Valamit mondotok, megcselekeszem veletek. Akkor5 mondának a Királynak : Ő lőn az ember, ki minket megemészte, és ki ellenünk gonoszt gondola : és annyira kitörülteténk miatta, hogy sehol az egész Izráelnek határaiban maradásunk nem lehetne. Azért6 adj nékünk hét embert az ő maradéki közzűl, kiket felakasszunk az Úr előtt a Saul lakhelyén Gibeában, ki mindazáltal az Úrnak választott Királya volt. És monda a Király : Én megadom. És7 kedveze a Király Méfibósetnek Jónathán fijának, ki Saul fija vala az Úrnak nevére tett esküvésért, melly lett vala közöttök, Dávid és Jónathán között, a Saul fija között. Elvevé8 azért a Király Aja leányának Rispának két fijait, kiket Saulnak szült vala, Armónit és Méfibósetet, és a Saul leányának Mikálnak öt fijait, kiket szült vala a Barzillai fijának Adrielnek, Méholátból valónak. És9 adá azokat a Gibeoniták kezébe, és felakaszták őket a hegyen az Úr előtt és azok együtt heten halának meg, és lőn megelöletések aratás idejének elein, az árpaaratásnak csak kezdetében. Vőn10 pedig Rispa, Ajának leánya valami fekete gyászruhát, mellyet felvona magának azona kősziklán sátor gyanánt az aratás kezdetétől fogva, míg eső lenne reájok az égből : és nem engedi vala az égi madarakat azokra szállani nappal, sem pedig a mezei vadakat éjszaka reájok jőni. És11 megmondák Dávidnak a mit Rispa, Ajának leánya, Saulnak ágyasa cselekdett volna : És12 elméne Dávid, és elhozá a Saul tetemeit a Jábes Gileádbeliektől, kik ellopták vala azokat a Bethsánnak utczájáról, holott őket a Filiszteusok felakasztották vala, mikor a Filiszteusok megverték vala Sault a Gilboa hegyén. És13 mikor elhozták volna onné Saulnak és az ő fijának Jónathnnak tetemeit, azoknak tetemeket is a kik felakasztattak vala, egybeszedék. És14 eltemeték Saulnak és az ő fijának Jónathánnak tetemeket a Benjámin földében Sélában, az ő attyának Kisnek koporsójában : és a képen cselekedének mindenestől ogva, a mint a Király megparancsolta vala, és úgy engesztelteték meg azután az Isten a földhöz. Győzelmek a Filiszteusok felett.Lőn15 ismét ezután is hadok a Filiszteusoknak az Izráeliták ellen : és elméne Dávid az ő szolgáival egbe a hadba ! és harczolának a Filiszteusok ellen, annyira hogy Dávid elfáradna. Akkor16 Jisbi Bénób, ki az Óriások maradékából való vala, (kinek kopjájának vasa háromszáz réz siklus nyomó vala, és új kardot kötött vala fel oldalára) elszáná magában, hogy megölje Dávidot ; De17 megsegíté őtet Abisai, Sérujának fija, és általüté a Filiszteust és megölé. Akkor esküvéssel fogadák néki a Dávid szolgái, ezt mondván : Soha többé velünk hadba nem jösz, hogy az Izráelnek szövétnekét el ne oltsad. Lőn18 annakutánna is harczok a Filiszteusokkal Gób városánál, és akkor is Sibbékai, Husát városból való, megölé Sáfót, ki az Óriások maraékai közzűl való vala. Ismét19 ezután is lőn más had a Filiszteusok ellen azon Góbnál, holott Elkhanán, a Bethlehemből való Jaharé, Oregimnek fija megölé a Gitteus Góliátnak attyafitá : kinek kopjájának vasa ollyan vala mint a szövőknek zúgolyfájok. Lőn20 pedig több hadok is Gáth városáná, és vala ott egy igen nagy magas ember kinek mind kezein, lábain hat-hat ujjai valának, azaz, mindenestől huszonnégy, és ez is Óriástól származott vala. És21 nagy szidalommal illeté az Izráelt : ezt megölé Jónathán Dávid báttyának Simeának fija. E22 négy fija volt a Gáthban lakó Óriásnak, kik mind Dávi keze által és az ő szolgáinak kezek által ölettettek meg. Dávid22 dicséneke az ellenségeitől lett szabadulásért.Énekle1 pedig az Úrnak Dávid illyen éneket akkor, mikor az Úr megszabadítá őtet minden ellenségeinek kezekből : és Saulnak is kezéből. És2 monda : Az Úr én kősziklám és én kőváram, és nékem szabadítóm. Az3 Isten az én erősségem, ő benne bízom, paizsom nékem, és az én szabadulásomnak szarva, nékem felmagasztalóm, és mindenben oltalmam ; én szabadítóm, te szabadítottálmeg engemet az erőszaktól. A4 dícsérendő urat hívom segítségűl, és megszabadulok az én ellenségeimtől ; Mert5 a halál fájdalmi vettek vala engem körűl, az istenteleneknek árvizei megrettentettek vala engemet. A6 koporsónak nagy kínja környékezett vala engemet, a halálnak hálója vettetett vala meg nékem. De7 az én nyomorúságomban az Urat hívám segítségűl, és az én Istenemhez felkiálték, és meeghallgatá az ő templomából az én szómat és az én kiáltásom felhatott az ő füleibe. Akkor8 megindula és megrémüle a föld, az égnek fundamentomai megmozdulának és megrendülének ; mert megharagudt vala az Úr. Az9 ő oránnak füsti felmegyen és az ő szájából származott tűz megemészt, lángozó szeneket gerjeszt ő. Meghajtván10 az egeket, leszálla ; és homályos setétség vala az ő lábai alatt. A11 Kérubimokra üle és repüle, és láttaték a szélnek szárnyain. A12 setétséget mintegy sátort maga körűl vonta, tudniillik a vízzé változandó sűrű felhőket. A13 nagy fényesség miatt az ő tekintetétől tüzek gerjedtek. Mennydörgést14 adott az Úr az égből és a felséges Isten szózatot adott. Ellövé15 az ő nyilait, és elszéleszté őket ; és a sebes villámlás megrontá őket. És16 a tenger örvényeinek fenekei megláttatának, e föld keerekségének fundamentomai kinyilatkozának : az Úrnak feddése miatt, és az ő orra szelének kemény fúvása miatt. Elbocsátá17 a magasságból az ő kezét és felvőn engemet ; kivona engemet a sok vizekből. Megszabadíta18 engemet az én erős ellenségemtől, az én gyűlölőimtől, mivelhogy hatalmasabbak volnának nálamnál ; Előmet19 vették vala nékem az én nyomorúságomnak idején ; de az Úr volt az én gyámolóm. És20 kihoza engemet tágas helyre ; megszabadíta engemet ; mert jómat kivánja nékem. Megfizetett21 az Úr nékem az én igazságom szerint, az én kezeimnek tisztasága szerint fizetett nékem ; Mert22 megőriztem az Úrnak útait, és hitetlenűl nem szakadtam el az én Istenemtől. Mert23 minden ő itéletei nékem előttem vagynak, és az ő végzéseitől nem távozom el. És24 mivelhogy ő előtte ártatlan vagyok és megtartóztatom magamat az én bűnömtől. Megfizetett25 az Úr nékem az én igazságom szerint, az ő szemei előtt való tisztaságom szerint. Az26 irgalmashoz irgalmas vagy, és a tökéleteshez tökéletes vagy ; A27 tisztához tiszta vagy, a visszáshoz pedig visszás vagy ; A28 nyomorult népet megszabadítod ; de a te szemeid vagynak a felfuvalkodtak ellen, és azokat megalázod : Mert29 te vagy Uram az én szövétnekem, és az Úr megvilágosítja az én setétségemet. Mert30 te általad futok által az ellenség táborán, az én Istenem segitségével szököm által a kőfalt. Az31 Istenne úta tökéletes, az Úrnak szava tiszta, mindeneknek, kik ő benne bíznak, erős paizs. Mert32 kicsoda volna Isten a Jehován kivűl ? és kicsoda hatalmas a mi Istenünk kivűl ? az33 Isten az én erősségem a hadban, és az én útamat tökéletesen elkészíti. Az34 én lábaimat olyakká tette mint a szarvasokéi, és az én magas helyeimre állatott engemet. Ő35 tanítja az én kezeimet a viadalhoz, annyira hogy az aczél kézív eltörött az én karjaim által. És36 a te oltalmadnak paizsát adtad nékem, és a te kegelmességed által megsokasítottál engemet. Az37 én lépéseimet kiterjesztetted én alattam, és az én bokáim nem tántorgottak. Megkergettem38 az én ellenségeimet, és elvesztettem őket, és meg nem tértem, mígnem elfogyattam őket. És39 megemésztettem őket, és általvertem őket, és fel nem kellnek, és elhullottak azén lábaim előtt. És40 felövedeztél engemet a viadalra való erősséggel, lenyomtad én alattam az én ellenem támadókat. És41 az én ellenségimnek nyakokat az én kezembe adtad, az én gyűlölőimnek, és én kigyomláltam őket. Vártak42 segítséget, de nem volt megszabadító ; az Úrhoz kiáltottak, de nem hallgatta meg őket. És43 megrontottam őket mind a földnek porát, mint az útczákon való sárt megtapodtam őket és elszélesztettem őket. És44 megszabadítál engemet az én népemnek is ellenem való támadásától, sok nemzetégeknek Fejedelmévé tettél engemet, a melly nemzetséget nem esmértem az is szolgl nékem. Az45 idegen nemzetségek hazudtak én előttem, mihelyt az ő fülök én felőlem hallott, engedtek nékem. Az46 idegen nemzetek elepednek vala, és a rejtekházakban is rettegnek vala. Él47 az Úr, és áldott az én kősziklám, és magasztaltassék fel az Isten, az én szabadulásomnak kősziklája. Isten48 az, a ki nékem bosszúállásokat ád : és megalázza én alattam a népeket. És49 megmentesz engemet az én ellenségimtől és az én reám támadók között felmagasztalsz engemet, az erőszakos embertől megszabadítasz engemet. Ennekokáért50 dícsérlek téged Uram, a pogányok között, és a te Nevednek éneklek. Ő51 az ő Királyának szabadúlásinak tornya, és ki irgalmasságot cselekeszk az ő megkenetettével Dáviddal és az ő magvával mind örökké. Dávid23 utolsó beszédei.Ezek1 lőnek pedig Dávidnak utolsó beszédei ! Az Isai fija Dávid mondotta ezeket, az a férjfiú, ki nagy méltóságra emeltetett fel : a Jákób Istenének felkenetett Királya, ki gyönyörűséges énekszerző volt Izráelben. Az2 Úrnak lelke szólott én bennem, és az ő beszéde származott az én nyelvem által. Az3 Izráelnek Istene szólott, az Izráelnek Kősziklája mondotta : A ki uralkodik az embereken, igaz lenyen, és olly, ki isteni félelemmel uralkodjék. És4 lészen, mint a világosság reggel, mikor a Nap feltámad ; mint a homályosság nélkül való reggeli idő és a melegséggel földből felnevekedett gyenge fű az eső után. Jóllehet5 nem ollyan az én házam az Isten előtt : minazáltal örökké állandó szövetséget tett én vélem, mindenestől elrendeltetett és állhatatos. Hogy az én teljes idvességem és minden gyönyörűségem akkor telik bé, mikor az én házamat nem csemetézteti. De6 az istentelenek olyanok lésznek mint a tövestől kiszaggattatott tövis mellyhez kézzel nem nyulnak ; Hanem7 a ki hozzá akar nyulni is, fejszét és rudat veszen hozzá ; hogy ugyanazon helyen tűzzel égettesék meg. Dávid hősei és tetteik.ezek8 pedig neveik a Dávid erős vitézeinek, kik ő vele valának : A székban ülő bölcs, és a Főembereknek Fejedelme vala Adinó Esnita, ki egy harczon megsebesített dárdájával nyolczszáz embert. Ezután9 második vala Eleázár dódónak fija, ki Ahóhi fija vala, e vala egyik a három erős vitézek közzűl, kik Dáviddal valának, mikor a Filiszteusokon szégyent tőnek, kik oda a helyre gyültek vala, mikor az Izráeliták immár megfutamodtak vona ; Ez10 felkelvén igen vágá a Filiszteusokat mind addig, míg a keze elfáradna, és a keze a fegyverhez ragadna, és nagy szabadítást cselekedék az napon az Úr, és az elfutott nép visszatére ezután csak a fosztásra. Ezután11 vala Samma, a Harár városból vaó Agénak fija : Mert sregbe gyültek vala a Filiszteusok, és vala ott egy darab szántóföld lencsével tele : a nép pedig elfutott vala a Filiszteusok előtt. Akkor12 megála ez annak a darab földnek közepén, és megszabadítá azt, és megveré a Filiszteusokokat, és az Úr nagy szabadítást cselekedék. Ezeknek13 felette hárman jöttek vala a harmincz válogatott vitézek közzűl, és mentek vala aratáskor Dávidhoz az Adullám barlangjába, mikor a Filiszteusok táborban volnának a Réfaim völgyében. Dávid14 akkor erős kősziklában vala és a Filiszteusok álló serege vala Bethlehemnél. Vizet15 kivánt vala pedig Dávid, és monda : Kicsoda hozhatna nékem vizet innom a Bethlehemi forrásról, melly a kapu előtt vagyon ? Akkor16 a három vitézek általvágák magokat a Filiszteusok táborán, és meritének vizet a Bethlehemi forrásból, melly a kapu előtt vala ; mellyet elhozának, és vivének Dávidnak. De nem akara abból inni, hanem kitölté azt az Úrnak. És17 monda : Távol legen tőlem Uram, hogy én ezt míveljem : Avagy azoknak az embereknek véreket igyam é meg, kik életeket halálra vetvén, mentek el a vizért ? És nem akará azt meginni. E dolgot azért e három vitézek cselekedték vala. Továbbá18 Abisai Joábnak attyafia, Sérujának fija, vala e háromnak Hadnagya, ki háromszáz ellen felemelvén dárdáját, megölé azokat ; és néki nagy híre neve vala e három között. E19 három vitézeknek nevekkel noha híres neves vala Abisai és azoknak Fejedelmek vla, de mindazáltal a hárommal nem ér vala. Benája20 is, Jójadának fija, (ki erős ember vala) nagy tehetségű ember vala, ki Kabséelből való vala : ez ölé meg a Moábititáknak két fővitézeket. Ugyanez elmenvén, az oroszlánt is megölé a veremben, télben. Ugyanez21 ölé meg az Égyiptomból való embert is, ki igen tekintetes ember vala ; az Égyiptomi embernek kezében dárda vala, és ez csak egy pálczával méne reá ; és kivevé az beli embernek kezéből a dárdát, és megölé azt, a maga dárdájával. Ezeket22 cselekedé Benája, Jójadának fija, és néki is jó híre neve vala, a három erős vitézek között. A23 harmincz között legnevezetesebb vala, de mindazáltal ama három nem éri vala, és Hadnaggyá tevé ezt Dávid az ő szavát hallgató nép között. Asáel24 is Joáb attyafia, e harmincz közé számláltatik vala ; kik ezek : Elkhanán, Bethlehemi Gódónak fija. Haród25 városbeli Samma ; azon Haródból való Elika. Héles26 Páltiból való ; Híra, a Thékoa városból való Ikkes fija. Abiézer,27 Anethót városból ; Mébunnai, Húsáth városból való. Sálmon28 Ahóhit városból való ; Maharai, Nétofát városból. Héleb,29 Bahanának fija, Nétófátból való ; Ittai, Ribainak fija. Gibeából való, melly a Benjámin fijaié. Benája.30 Piráthonból való ; Hiddai, a patak mellett való Gáhasbei. Abiálbon,31 Árbátból való ; Azmávet, Bárhumból való. Eljáhba,32 Sahalbomból való ; Jásen fija Jónathán. Samma,33 Harárból való ; Ahiám, Arárból való Sarárnak fija. Elifélet,34 Ahásbainak fija, Maakátból való ; Eliám, Gilóbeli Akhitófelnek fija. Hesrai,35 Karmelből való ; Paharai, Arbiból való. Jigeál,36 Sobabeli Nátánnak fija ; Báni, Gádból való. Sélek,37 Amonita ; Naharai, Beerótból való, Jóábnak a Séruja fijának fegyverhordozója. Ira,38 Jíthri városból való ; Gáreb, azon Jitriből való. Hitteus39 Uriás. Mind öszve harminczheten. Dávid24 népszámlásának bűntetése döghalál.Felgerjede1 pedig az Úrnak haragja az Izráel ellen, és felindítá Dávidot ő ellenek, ezt mondván : Eredj el, számláld meg az Izráelt és a Júdát. Monda2 azért Dávid Joábnak, az ő serege Fejedelmének : Menj el, járd bé az Izráelnek minden nemzetségeit, Dántól fogva mind Bersebáig, és számláljátok meg a népet, hogy tudjam a népnek számát. És3 monda Joáb a Királynak : Sokasítsa meg az Úr a te Istened a népet, a mennyi most tegye száz annyivá, és lássák ezt az én uramnak a Királynak szemei : de miért akarja ezt az én uram a Király ? De4 hatalmasabb lőn a Királynak szava a Joábénál, és a több Főemberekénél. Kiméne azért Joáb, és a több Hadnagyok a Király elől, hogy megszámlálnák a népet az Izráelt. És5 általkelének a Jordánon és tábort járának Aróer város mellett jobbkéz felől, Gád völgyében, nem messze Jáserhez. Azután6 menének Gileádba, és a Hodsi alföldére : Innét menének a Dán Jaán földére, és Sídon környékére. Ezután7 menének Tírus erős városához, és a Hiveusoknak s Kananeusoknak minden városaiba. Innét menének a Júdának dél felől való részére, Beersebába. És8 mikor béjárták volna az egész földet, hazamenének Jérusálembe, kilencz hónap és húsz nap mulva. És9 béadá Joába a megszámlált népnek számát a Királynak : és vala az Izráel népe nyolcszáz ezer erős fegyverfogható férjfiak, és a Júda nemzetsége vala ötszáz ezer férjfiú. Minekutánna10 pedig Dávid a népet megszámlálta volna, megsebhedék az ő szíve, és monda Dávid az Úrnak : Igen végkeztem ebben a mit cselekedtem. Azért most, óh Uram, ved el, kérlek a te szolgádnak álnokságát ; mert felette igen bolondúl cselekedtem ! És11 mikor felkelt volna reggel Dávid, szóla az Úr Gád Prófétának, ki Dávidnak jövendő mondója vala, ezt mondván : Menj12 el és szólj Dávidnak : Ezt mondja az Úr : Három dolgot adok elődbe, válaszd el egyiket magadnak ezek közzűl a mellyiket akarod, hogy cselekedjem veled. Elméne13 azért Gál Dávidhoz, és tudtára adá néki, és monda néki : Akarod é, hogy hét esztendeig való éhség szálljon földedre ? Vagy hogy három hónapig ellenségeid előtt bujdossál, és ellenséged kergesen téged ? Vagy hogy harmadnapig döghalál legyen földeden ? Azért most gondold meg, és lásd meg misoda választ vigyek annak, a ki engemet elküldött. És14 monda Dávid Gádnak : Mindenfelől elég keserűségem vagyon nékem ; de inkább, kérlek, hadd essünk az Úr kezébe ; mert az ő irgalmassági nagyok : és ne essem ember kézébe. Bocsáta15 annakokáért az Úr döghalált az Izráelre, reggeltől fogva az elrendelt ideig, és meghalának a nép közzűl Dántól fogva Beersebáig, hetvenezer férjfiak. Áldozat Arauna szérűjén.És16 mikor felemelte volna kezét az Angyal Jerusálem ellen is, hogy azt is elpusztítaná, megszáná az Úr a veszedelmet, és monda az Angyalnak, ki a népet öli vala : Elég immár, hagyd el. Az Úrnak Angyala pedig vala a Jebuzeus Arauna csűre mellett. És17 szóla Dávid az Úrnak, mikor látta volna az Angyalt, ki a népet vágja vala, és monda : Ímé én vétkeztem, és én cselekdtem hamisságot, ezek pedig ollyanok mind a bárányok, mit vétettek ? Kérlek, inkább forduljona te kezed ellenem, és az én atyámnak háznépe ellen. Méne18 azért Gád Dávidhoz azon napon, és monda néki : Eredj menj el, és rakass oltárt az Úrnak a Jebuzeus Araunának szérűjén. És19 elméne Dávid Gádnak beszéde szerint, a mint az Úr megparancsolta vala. És20 feltekintvén Arauna, látá hogy a Király az ő szolgáival egybe ő hozzá menne : és kimenvén eleibe a Királynak, fejet hajta Arauna, arczal a föld felé hajolván. És21 monda Arauna : Mi az oka, hogy a Király az én uram az ő szolgájához jő ? Felele Dávid : Azért hogy megvegyem tőled e szérűt, hogy ezen oltárt építsek az Úrnak és megszünjék a népen való ostor. Monda22 Arauna Dávidnak : Vegye el bátor az én Uram a Király, és áldozzéka mint szinte tetszik néki. Ímhól az ökrök az áldozatra : és a boronák, és az ökrökhöz való szerszámok legyenek fa helyett. Azért23 mindent Arauna Király a Királynak da, és monda Arauna a Királynak : A te Urad Istened engeszteltessék meg általad. Monda24 pedig a Király Araunának : Semmiképen nem veszem el ; hanem ugyan árron veszem meg tőled ; és nem akarok az Úrnak az én Istenemnek ingyen való áldozatot áldozni. - Megvevé azért Dávid azt a szérűt, és az ökröket ötven ezüst sikluson. És25 oltárt épite ott Dávid az Úrnak és áldozék egészen megégetett és engesztelő áldozattal ; és megkegyelmeze az Úr a földnek, és megszünék a csapás az Izráelen.